Idén ünnepli fennállásának 25. évét a pécsi HétköznaPICSAlódások, a jubileumi év keretében novemberben kerül sor a születésnapi hangversenyre a Dürer Kertben, valamint az eddig megjelent lemezek újrakiadása mellett az új albumuk október 12-én jött ki, ami már a 21. a sorban, és a spártai egyszerűségű Pont címet viseli. Az összesen 10 számot tartalmazó lemez egyelőre csak CD-n vásárolható meg, de később valószínűleg online is megvehetjük egy ezresért, mint ahogyan az összes eddigi albumukat is. (szerk: időközben felkerült spotify-ra is az album, regisztráció/bejelentkezés után ingyenes hallgatható az egész) Érdekesség, hogy az új lemez nagyrészt rajongói támogatásokból valósult meg, valamint végre egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a srácok a youtube-ra is; az új lemez megjelenése előtt három dalból is készítettek klipet. (Pannon troll rock’n’roll, Fekete gyémánt, Nu págágyi!)
Na és akkor milyen lett az új lemez? Mint már említettem, 10 számot kaptunk az együttestől, és ez a 10 szám hozza a klasszikus PICSÁs hangulatot, az ugrálós, pogós, részegen ordibálós számok mellett persze komolyabb szövegű dalokat is találunk, keretbe foglalva az elmúlt időszak aktualitásait. Éppen ezért szeretem a punk műfaját, mert szerencsére (sajnos) mindig van miről írni, majdhogynem kimeríthetetlenül sok a téma, és valami ilyesmiről beszélt Megyeri is a 2000-es évek elején, hogy addig van értelme a punk eszmeiségének, amíg azok a problémák, amikről ezek a számok szólnak, nem oldódnak meg. Ha minden rendben lenne a világban, egyrészt nem lenne értelme, másrészt nem lenne szükség a műfajra, de látható, hogy ez koránt sincs így.
Személyi változások is történtek az együttesben, a dobok mögött ismét Mászáros Miklós ül, valamint Szabó Zoltán, az „Öreg” helyett Szlaukó Tibor gitározik, mellettük továbbra is a Megyeri Ferenc (ének), Bársony Barnabás (gitár), Szaklajda László (gitár) és Bruszel Balázs (trombita) felállásban játszik az együttes.
Röviden összefoglalva, erről szól a Pont:
- Pannon troll rock’n’ roll
Istenverte hülyékről és 10 millió trollról szól ez a szám, lehet itt bármilyen rendszer, csöbörből vödörbe, vagy inkább minden egyre rosszabb
- Negyedszázad lázad
Rövid összefoglaló a zenekar elmúlt 25 békés évéről, amiben elmondták őket már mindennek, és felsőbb utasításra is sikerült a kitiltásuk a keményedő vonal miatt egy bizonyos pécsi porfészekből, emellett azt is jó látni, hogy megmaradt a jó viszony a zenekar régi barátjával, Gulyás Balázzsal, aki még 2001-ben feljelentette a zenekart, mert nem teljesen ismerte a punk fogalmát
- Fekete gyémánt
Emlékállítás annak a három bányamunkásnak (Faitig Imre, Hegedűs Mihály, Keller János), akiket 1937-ben agyonlőttek Pécs-Csertetőn. A szám egyébiránt az észt The Tuberkuloited-Lilleke rohus c. dalának áthangszerelt változata
- Nu págágyi!
Nem maradhatott ki az orosz-ukrán krimi sem a lemezről, amíg a mesében a farkas, addig a valóságban az ébredező orosz medve üvölti a Krímben, hogy nu págágyi!
- Bebaszunk
Ezt nem kell hosszasan elemezni, a ’csalódások közönsége valószínűleg hálásan fogja üvölteni ezt a számot abban a gyilkos zajban…
- A 3 millió koldus országa
A cím itt is magáért beszél, hála azoknak az enyves kezeknek, még mindig ott tartunk, ahol a part szakad
- Agymosott
A világok legtökéletesebbike ez, itt már szerencsére gondolkodnunk sem kell, „és hogy miről mi legyen a véleményem eldönti helyettem a párt”
- A karaván halad
Amikor először végighallgattam az albumot, nem tudtam eldönteni, hogy melyik az igazi húzószám, mint például az előző lemezről a Mindenki elmegy, de második hallgatásra nekem ez maradt meg a legjobban, zeneileg és szövegileg is erős, pont az ilyen sorok miatt:
„ég a kupleráj, lángol a kéjtanya
ha élne még, rég feladná Kalkuttai Teréz anya”
- Abszurdisztán
Ez a lemez sem ússza meg, hogy ne legyen rajta egy igazi kormánypárti rock’n’roll, a zenekar ismét imazsámolyt fordított Viktorék felé
- Pont
Nem hiába a címadó dal került a végére, itt már semmi sem érdekli a kicsit nihilista Megyerit, mert
„a világ a hírek lázában
én meg önmagam csontvázában
gyönyörködöm egy röntgenképen
a nagy semmibe tartó gépen”
Összességében nagyon jó lett az új lemez, a koncerteken egész biztosan működni fognak az új számok, és azt sem bántam volna, ha kicsit hosszabbak a dalok, de ez is mutatja, hogy nagyon rendben van az album. És pont.
1 thought on “HétköznaPICSAlódások: Pont – lemezajánló”