Hoffa és az ír – Scorsese, de Niro, Pacino és Pesci együtt

Megérkezett a várva várt új Martin Scorsese film a mozikba; Az ír (The Irishman, amerikai életrajzi krimi, 2019). Egy filmben Robert de Niro, Al Pacino és Joe Pesci.

Bevallom, én teljes elfogultsággal kezdtem el nézni a „laza” 209 perces filmet. Nem csalódtam. Az előzetes hírekben az volt olvasható, hogy a film átlag feletti hosszúsága miatt felmerült a két részben való vetítés lehetősége is. Nagyon jól tette Martin Scorsese, hogy ezt elvette. El sem tudom képzelni, hol lehetett volna kettévágni a filmet úgy, hogy ne sérüljön a történet, a hatás és a mondanivaló íve, ereje.

A filmben a jelenetek, a párbeszédek, a beállítások olyan mívesen vannak kidolgozva, hogy azt éreztem, ezt nem is lehetett volna másképpen leforgatni. Nem vagyok filmes szakember, de azt gondolom, hogy Martin Scorsese legújabb alkotásán keresztül be lehetne mutatni bármely filmes iskolában azt, hogyan is kell ezt az egészet csinálni.

A történet úgy halad a történetiségben, hogy közben a hús-vér figuráknak teljesen elhihetjük azt, hogy akár pont így cselekedtek, gesztikuláltak vagy beszélték meg a karakterek a hétköznapi, vagy szó szerinti élet-halálkérdéseket. Az életrajzi filmben Martin Scorsese a maffia működését, a tagjai tetteit bemutatva határozottan rántja le a leplet az amerikai gazdaság és politika érdekorientált és kegyetlen működéséről. Kapnak ebből a kritikából a politikusok, a szakszervezeti és vállalati vezetők és rendszert kiszolgáló közkatonák. Robert de Niro alakítja azt az ír származású Frank-et, akiből az második világháború kiölte a jóérzést, és hazatérve a frontról a feletteseinek vakon engedelmeskedő gyilkos végrehajtóvá vált. A film szerint a maffia kihasználta a háború által eltorzított embereket, és egy újabb gyilkos hadseregben ajánlott számukra jól fizető „munkát”.

A filmről nehéz spoilerezés nélkül „ír”ni, ezért ennél mélyebbre nem is megyek, hanem inkább foglalkozom a képi világgal, a történetvezetéssel és a fantasztikus főszereplőkkel.

Bevallom, tartottam attól, hogy amit Scorsese bevállalt, azt hogyan tudja úgy a vászonra vinni, hogy ne veszítsük el fonalat, ami egy ilyen hosszú filmnél veszélyforrás lehet. A forgatókönyvíró Steven Zaillian és a rendezés ettől megvédi a nézőt, mert mindig pont annyi információhoz jutunk, amennyit fel lehet dolgozni, és pont elegendő az események követéséhez. A film ennek megfelelően pörög fel, vagy éppen lassul le, ami az érdeklődés fenntartását, és a jó értelemben vett feszültség elérését eredményezi. Az egészen közeli képek, a mozgó kamerák generálta képek, a nagytotálok is úgy vannak elosztva, hogy garantálják a film emészthetőséget és élvezhetőségét.

Martin Scorsese már készített két filmet a gengszterek világáról, a Nagymenőket (Goodfellas, 1990) és a Casino-t (1995), melyeknek Robert de Niro és Joe Pesci szintén a főszereplői voltak. Scorsese nem másolja önmagát, mert Az ír hangulata eltér az elődjeitől, miközben természetesen a nagy rendező nem bújik ki önmagából, tehát bizonyos stílusjegyeket mindig továbbvisz a filmjeiben.

A most 76 éves Robert de Niro olyan energiákat mozgat meg, és olyan érzékenyen dolgozza ki az érzelmi árnyalatokat, amit kevesen tudnak. Kizárt dolog, hogy arra a bizonyos férfi keresztnevű díjra ne jelöljék ezért az alakításáért. Al Pacino a 79 évével úgy játszik, hogy 50 évet a háta mögé dobhatna. Az a lendület, az a tűz, ami Jimmy Hoffa-ban benne lehetett, megkapjuk Al Pacino-tól a filmben. Joe Pesci, akit Robert de Niro több hónapos nyaggatással vett rá arra, hogy visszatérjen a vászonra, most nem a forrófejű Casino-s figurát, hanem a szenvtelen, nyugodt, pókerarcú gengszterfőnököt hozza tökéletesen.

A film több évtized történetét dolgozza fel, Martin Scorsese mégsem hívott be fiatalabb szereplőket, mint ahogy a Keresztapában Francis Ford Copolla tette, és a fiatal Marlo Brando-t megformálását pont Robert de Niro-ra bízta. Az írben a főszereplők a digitális technika által lettek megfiatalítva, ami csak pár percig tűnik furcsának, aztán gyorsan meg lehet szokni, és egyáltalán nem zavaró a film és a színészi játék élvezetében.

Nem tudom, hogy meddig vetítik még a mozik a filmet a Netflix engedélyével, de ha van film, akkor Az ír az, amit nagyméretű vásznon kötelező megtekintetni. Az előtt pedig teljesen értetlenül állok, hogy a Paramount Pictures miért is mondott le végül a film gyártásáról, és engedte át a Netflix-nek. Van egy gyanúm, hogy már megbánták.

IMDb: 8,7/10

Mafab: 90/100

Értékelés: 95/100