Hogyan ne köss alkut az ördöggel? – V. E. Schwab: Addie ​LaRue láthatatlan élete

V. E. Schwab Addie LaRue láthatatlan élete című regénye megjelenésekor világszerte hatalmas sikereket ért el, mind az olvasók, mind a kritikusok imádták, a bestseller listák élére került. Amikor 2021-ben az Agave Könyvek gondozásában itthon debütált Ballai Mária remek fordításában, a hazai olvasók is lelkesen fogadták. Idén pedig már a második kiadása jelent meg a kötetnek. 

A történet alapvetően egy jól ismert irodalmi toposzra épít, az alkukötésre az ördöggel. Kedvelt téma évszázadok óta, aminek olyan elévülhetetlen klasszikusokat köszönhetünk, mint például Goethe Faustja, vagy Bulgakov Mester és Margaritája. No de egy ennyire ismert témakört  lehet sokadjára is érdekesen, netán újítóan elmesélni?

V. E. Schwab kétségtelenül képes volt megújítani bizonyos szempontból a régi toposzt, összességében mégis kihagyott ziccernek érzem az Addie ​LaRue láthatatlan életét. Az ötlet remek, a megvalósítás azonban sok szempontból kifogásolható. A kötet így korszakalkotó újítás helyett inkább csak egy kellemes olvasmány. 

A regény története szerint a 23 éves Addie a 18. századi Franciaország egy kis falujában alkut köt egy régi istenséggel, hogy elkerülje az akkori nők örök sorsát, a szerelem nélküli házasságot, és a végnélküli robotot feleségként és anyaként. Az alku értelmében örök életet és fiatalságot kap, de ennek súlyos ára van.  A sötét istenség (ördög?) megfosztja a világban elfoglalt helyétől, arra kárhoztatja, hogy mindenki elfelejtse, akivel találkozik. Addie háromszáz éven keresztül láthatatlanul éli az életét, és legfőbb célja, hogy valahogyan nyomot hagyhasson. Végül azonban napjaink New Yorkjában,  egy manhattani könyvesboltban belebotlik egy fiatal férfiba, Henrybe, aki képes emlékezni rá. 

A cselekmény két szálon fut, egyrészt végigkövetjük napjainkban Addie és Henry szerelmének alakulását, a másik szálon pedig megismerjük a lány elmúlt háromszáz évének történetét. A jelenkor történéseit váltott szemszögből, hol Addie, hol Henry nézőpontjából láthatjuk. A múlt eseményei között megjelennek a történelem nagy fordulópontjai, villanásokat látunk a párizsi forradalomból vagy a világháborúkból, és jelentős történelmi személyiségek is felbukkannak. Sajnáltam, hogy a múlt legizgalmasabb történéseiből csak apró kis szeleteket, tényleg csak villanásokat látunk, izgalmas lett volna megismerni jobban Addie szemszögéből az eseményeket, ráadásul cselekményesebbé, kalandosabbá tette volna a történetet. 

Ugyanis a regény történetmesélésére a komótosság jellemző, a cselekmény helyett inkább az érzelmekre, karakterekre, atmoszférateremtésre fókuszál. A történet lassan építkezik, azonban rejtélyekben, fordulatokban mégsincs hiány. 

A regény karakterei érdekesek, habár nem feltétlenül szerethetőek, és bár jól kidolgozottak, mégis sablonosak maradnak. A három fő karakter: Addie, Henry és Luc ( a sötét istenség, ördög) tulajdonképpen napjaink legfőbb kliséit testesítik meg. Addie az erős nő, aki nem fogadja el a hétköznapi asszonysorsot, többre vágyik, és ezért képes szörnyű, beláthatatlan alkut is kötni. Aztán persze küzd a végzet ellen, mivel erős és harcos egyéniség, nem hajlandó elfogadni a vereséget. Emellett Addie érzékeny, művészeteket, irodalmat kedvelő egyéniség, tökéletesen illik a jelenkori, underground körökben otthonos, értelmiségi nők közé. Henry ilyen szempontból tökéletes párja, abszolút megtestesíti az életkezdési válsággal küzdő, hipszter fiúk mintapéldányát, aki ráadásul a modern kori mentális problémák orvosi lova. A lelki betegségek bemutatása alapvetően hasznos lehetne, azonban Henry hiába produkálja a mániás depresszió minden tünetét, ez senkinek nem tűnik fel, senki nem ajánl neki segítséget, sőt már-már úgy tűnhet, mintha a „művészlét” szinte kötelező eleme lenne. 

Velük szemben Luc a sötétség, a titokzatosság, a kísértés megtestesítője. Egy archetípus, a „csábító gonosz”. Semmit nem tudunk meg róla, nem tudjuk meg, ki vagy mi ő valójában, ami tulajdonképpen feltétlenül probléma, hiszen így marad meg titokzatosnak és misztikusnak, azonban a motivációjának a hiánya már zavaró. Mivel a regény fő témája az ördöggel való alku, a lélek eladása, azért az lenne a minimum, ha kiderülne, hogy Luc mihez kezd a lelkekkel, miért van rájuk szüksége. Az Addie és Luc között kialakuló furcsa szerelmi viszony nem újdonság, kötelező elem, de tökéletesen bemutatja egy bántalmazó, függésben tartó kapcsolat dinamikáját, ami szintén lehetne egy erőssége a regénynek, azonban a történet zárlata problémássá teszi. Nagyon nem tartom jónak azt az üzenetet, ami azt érzékelteti, hogy egy ilyen kapcsolatot bármilyen indokkal el lehet fogadni, vagy benne kell maradni. (Bármi legyen is az indok.)

A karakterekhez kapcsolódó problémás üzenetek mellett a leginkább azt nehezményeztem a kötettel kapcsolatban, hogy az általa felvetett komoly témákat csupán felszínesen érintette, így a regény nem kapott igazi mélységet. Olyan létkérdéseket vet fel, mint az élet értelme, a boldogság mibenléte, az ember saját útjának, helyének megtalálása, vagy mit jelent a művészet, a szerzősség kérdése. Azonban ezek az alapvetően izgalmas és összetett problémák csupán érintőlegesen, felvetett kérdésként jelennek meg, de a regény nem próbál igazán választ adni rájuk, nem merül bele a boncolgatásukba. Ezt azért is sajnálom, mert ha merészebben nyúlna ezekhez a létértelmező kérdésekhez, akkor a mű igazi filozófiai mélységet kaphatna. 

Összességében tehát az Addie LaRue láthatatlan élete bár nem újítja meg az ördöggel kötet alku klasszikus témáját, de alapvetően érdekes, üde olvasmány. Sok izgalmas kérdést felvet, kortárs problémákat bemutat, viszont megoldási mintákat mégsem látunk benne. Ez nyilván egy felnőtteknek szóló kötetben nem probléma, azonban egy alapvetően ifjúsági, fiatal felnőtt korosztályt célzó műnél már nem feltétlenül szerencsés.