Hol vannak a hősök? – Bánk bán a Kamrában

Decemberben mutatta be a Katona József Színház a Kamrában a Bánk bánt, melyet Tarnóczi Jakab rendezett, és a címszerepet Bányai Kelemen Barna alakítja.

Tarnóczi Jakab rendezésében nem azt a hős Bánk bán látjuk, aki hazája jobbulása érdekében áll élére az idegen királyné elleni lázadásnak. Nem középkori hősöket, vitézeket, királyokat látunk az előadásban, hanem magukat a középpontba állító, egymás mellett elbeszélő, önző karaktereket. Katona József klasszikusában van egy nagyhatalmú vezető, aki tulajdonképpen megöl egy magát megvédeni képtelen nőt. A drámában két motiváció vegyül: a haza- és szerelemféltés. Tarnóczi Jakab egyértelműsíti, hogy Bánk bán azért válik gyilkossá, mert súlyosan sértve érzi férfiúi becsületét. Ha Katona József drámájának a szövegét olvassuk – tehát kimarad a rendezői koncepció -, akkor is azt érezni, hogy a Bánk bán sokkal inkább egy féltékenységi tragédia, mint egy politikai lázadás története. Tarnóczi Jakab már az első pillanattól egyértelműsíti ezt a megközelítést, mivel a díszlet egy olyan vadászház hangulatú tér, ahol a falat agancsok, szarvak díszítik.  Szükségtelen megmagyarázni a tárgyi szimbólum jelentését. A Katonás Bánk bánt megtekintve azt érezhetjük, hogy Magyarország nagyurának esze ágában sem lett volna a királyné ellen fordulni, ha nem történik meg az a számára feldolgozhatatlan dolog, hogy megcsalják. Ráadásul a nagyúr nem azon a merániai hercegen (Ottó, Dér Zsolt) áll bosszút, aki elcsábította a feleségét, hanem egy magát fizikailag megvédeni képtelen nőn, Gertrudison (Szirtes Ági). Ezt a gyilkosságot a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetjük hősies tettnek. Az is stílszerű, hogy egy „kamrában” látjuk Katona József hétköznapi módon viselkedő történelmi figuráit, nem pedig a szerző nevét viselő színház nagyobb terében.

A szereplők között nagyon kevés kapcsolódást érezni, mindenki a saját világában él, szinte monológszerűen mondják a magukét, és alig-alig figyelnek a másikra. Az egók elbeszélnek egymás mellett, vagy csapnak éppen össze. Sokatmondó az a jelenet, amikor Tiborc (Bezerédi Zoltán) annak a Bánk nagyúrnak panaszkodik, aki rá sem néz. Bánk még a figyelmet sem imitálja. Bányai Kelemen Barna kitekint a jelenetből, és ezzel nagyszerűen érzékelteti azt, hogy elsősorban a vélt vagy valós sértettségével van elfoglalva. A Kamra előadásban Bánk bán alakja közel sem olyan súlyú, mint azt sok korábbi interpretációban láthattuk. Sőt, hiszen Petúr bán figurája sokkal inkább előtérbe került, ami egy hangsúlyos jelenetben meg is nyilvánul. Ez nem a Bánkot alakítót Bányai Kelemen Barna színészi teljesítményét minősíti, hiszen a rendezői koncepciónak tökéletes megfelelve játssza el a rábízott karaktert. Ki kell emelnem Dankó Istvánt Petúr bán szerepében. Dankó István többször bizonyította, hogy nagyszerű színész, ebben az előadásban pedig nagy erővel, hatással alakítja a helyenként pszichopataként és fanatikusan viselkedő magyar főurat.

Tarnóczi Jakab úgy rendezte meg a Bánk bánt, ahogyan ma szerintem ez hitelesen lehetséges. Bátran nyúl az egyéni motivációk mélyére és mutatja meg a „hősök” vívódásait, gyengeségeit és gyarlóságait. A már említett színészeken kívül a többi művész is ennek a koncepciónak megfelelően alakítják szerepeiket, ahogy Elek Ferenc által megformált II. Endre magyar királyon is azt látjuk, hogy sokkal inkább azt érzi át, hogy egy férfitársa jogos bosszút állt, mint azt, hogy Bánk bán hősként megvédte a hazáját. A további szereplők – Pálos Hanna (Melinda), Takátsy Péter (Mikhál), Rajkai Zoltán (Simon), Izidóra (Rujder Vivien), Biberach (Kovács Lehel) – is ezt a megközelítést támasztják alá meggyőző színészi játékukkal. A darab utolsó jelenete után nem mondom, hogy azzal katarzis érzéssel indulhat haza a közönség, hogy nagyszerű történelmi tetteket láthatunk, viszont azzal igen, hogy hús-vér emberek voltak a történelmi elődeink a maguk gyengeségeikkel együtt. Katona József által megírt dráma minden nagyszerű mondatából ez kiolvasható.

Értékelés: 9/10