Hollywoodi fizetésekről beszélni akkor is érdemes, ha épp nem Matthew McConaughey gázsijáról van szó az Interstellarban való szereplésért, hiszen a CEO-k, kaszkadőrök, dublőrök, de még a sminkesek is szép pénzt kapnak egy-egy produkció után.
Menedzser
A menedzserek átlagosan 250 és 300 ezer dollár közötti fizetéssel büszkélkedhetnek, és ugyan a jutalékhoz van kötve ez az összeg, egy nagyobb ügyféllel milliókat is kaszálhatnak. Egy kezdő menedzser 50-60 ezer dollárt keres, a legfelül ülő partnerek bankszámlája azonban már 7 számjegyű, de a további behozott projektjeikből még ennél is több bónusz csúszik be.
Tévéhálózat igazgató
A 2-3 millió dolláros átlagkeresetükkel nincs okuk panaszra, és a bónuszok ezt akár meg is duplázhatják. Az igazgatói székekben ülők véleménye szerint nagyon élvezetes szakma az övék, hiszen rengeteg lehetőségük van kreativitásuk kifejezésére.
Stúdiófőnök
Egy átlagos stúdiófőnök, mint Alan Horn, Brad Grey vagy Amy Pascal 5 millió körül zsebelnek be, de a bónuszok és egyebek ezt általában megháromszorozzák. Persze a munka saját repcsivel és 24 órán keresztül szolgálatos asszisztensekkel jár.
Producer
Azoknak a producereknek a száma, akik 2 millió körül keresnek két kezünkön megszámolható. A top kategóriába tartozik Jerry Bruckheimer, Scott Rudin, Brian Grazer és Neal H. Moritz. Egy újonc 250 ezer dollár körüli fizetésre számíthat. Azok a színészek, akik producerként is dolgoznak, például Adam Sandler, akár 5 milliót is bezsebelhetnek, erre jó példa a Grown Ups 2.
Publicisták
A publicisták 27 és 400 ezer dollár körüli bevétele sem mondható rossznak, ők havi fizetést kapnak, nem pedig részesedést a bevételekből. Egy nagyobb cég partnereként ez akár 200-300 ezer dollárt is jelenthet. A-listás kliensekkel rendelkező publicisták 100-150 ezer dollárt, a középmezőny pedig 50-80 ezer dollárt kap. A belépő szint az, aki a vörös szőnyeg szélén ácsorog és nem találja a nevedet a kis pattintós kartondobozára nyomtatott listán, de még ő is megkapja a 27 ezret.
Kaszkadőrök
Vajon mennyibe kerül beugrani egy motorral egy medencébe egy falon keresztül? Nos, Tom McComas, aki a The Dark Knightban és a Mission: Impossible mozikban is kaszkadőrként dolgozott, fél millát kapott évente, a Matrix filmeken dolgozó Yuen Woo-Ping pedig egymilliót. Persze ők a kivételek, mások ennél sokkal kevesebbért is vásárra viszik a bőrüket.
Az átlagos fizetés napi 889 dollárt, ez egy filmre vetítve nagyjából 50 ezer dollárt jelent minden napos melóval egy 3 hónapos projekten. A kaszkadőrök elárulták a titkot ehhez a munkakörhöz: ne sérülj meg.
Reklám hangalámondó
Ez a munkakör reklámonként 3 ezer és 1 millió dollár közötti fizetést ad, de egyre több ismert színész kölcsönzi már a hangját ilyen produkciókhoz, például Robert Downey Jr. a Nissannak, Morgan Freeman a Visának, vagy Kevin Spacey a Hondának.
Tévésztárok
A tévésztárok általában 150 ezer és egymillió dollár közötti összeget kapnak egy epizódért. 150 ezres fizetéssel például Katgerine Heigl (State of Affairs), Tea Leoni (Madam Secretary) vagy Hally Berry (Extant) büszkélkedhet, de ettől is van feljebb. Kaley Cuoco-Sweeting, Jim Parsons és Johnny Galecki ettől az évadtól epizódonkénti a már hihetetlen egymillió dollárt tesznek zsebre. Mark Harmon 500 ezret kap egy NCIS epizódért, Ashton Kutcher pedig 750 ezret egy epizód Two and a Half Menért, ami percenként 34 ezer dollárt jelent.
Privát séf
A privát séfek fizetése 75 és 200 ezer dollár között alakul. Christian Paier, a Los Angeles-i Private Chefs Inc. tulajdonosa szerint nem olyan egyszerű egy sztár mellé privát séfet biztosítani. Néhány sztár több időt tölt el a séfjével, mint a feleségével, hiszen mindenhova elutazik a séf a munkaadójával. Privát séfnek lenni nem könnyű feladat, mert a kliensek nem szokványos órákban rendelnek frissen készült meleg fogásokat, és a legtöbb esetben speciális diétát követnek.
Reality show sztár
Reality show-kban szerepelni első látásra talán könnyű pénznek tűnhet, azonban ez nem teljesen igaz, hiszen az rendben van, hogy a felkapott show-k sztárjai akár 200 ezer dollárt is kapnak egy epizódért, de a fizetés alsó kategóriája gyakorlatilag a nullával egyenlő. A Kardashian-klán persze 40 millió dolláros szerződést kapott 3 évre, ami szép summa azért, hogy csak mutogatják magukat. A Jersey Shore-ból ismerős Mike „The Situation” Sorrentino 9 milliót zsebelt be a show után, de 5-10 ezer dolcsi azért is becsúszik, ha megjelennek bárokban és klubokban.
És most lássuk a futottak még kategóriát:
Animációs rendező 200 ezer dollár
Művészeti igazgató 134 ezer dollár
Művészeti igazgató asszisztens 101 ezer dollár
Díjátadó műsorvezető 300 ezer dollár
Dublőr 33 ezer dollár
Sofőr 56 ezer dollár
Operátor 96 ezer dollár
Jelmeztár vezető 91 ezer dollár
Dialektustanár 125 ezer dollár
Vágó 95 ezer dollár
Kertész 50 ezer dollár
Fodrász 77 ezer dollár
Fénytechnikus 53 ezer dollár
Sminkmester 100 ezer dollár
Személyi asszisztens (hírességé) 80 ezer dollár
Forrás: The Hollywood Reporter