Fráter Zsuzsanna 
Forrás: General Press
Végre megérkezett az igazi tél, reggelre a dér jégvirágot rajzol az ablakokra és a buszmegállók műanyag falára, és alkalmanként havazik is.Ilyenkor az ember lánya leginkább egy forró teára, takaróra és egy borzongatóan jó könyvre vágyik. Hidas Bence debütáló regénye, az És mindent betemet a hó pedig pont ilyen. Vérfagyasztó cselekmény, dermesztő fordulatok és lebilincselő történet, és mindeközben hamisítatlan téli atmoszféra. A kötet a General Press Kiadó gondozásában jelent meg.
A regény története szerint: „1924 fogvacogtató telén az öreg Wimmer Marika néni felfelé baktat a budakeszi Kálvária-domb meredek oldalán. A kápolnába igyekszik, ám a felszentelt épületben biztonság helyett félelem vár rá. Zsigeri félelem. Egy oldalsó ablakon betekintve ugyanis szörnyű látvány fogadja: egy fiatal lány holtteste fekszik kiterítve a templom padlóján. A falu összezár. A lakosok közé bizalmatlanság kúszik, ami nem könnyíti meg a fővárosból küldött két nyomozó, Pinelli Károly és Márzay Ottó dolgát. A kutatásukat nem csupán a helyiek gyanakvása nehezíti, hanem a mindent elfedő havazás is. És ahogy a hó egyre inkább betemeti a nyomokat, úgy bukkannak elő újabb és újabb holttestek – a gyilkost pedig mindenáron meg kell állítani.”
Hidas Bence debütáló regényében minden adott, ami egy vérbeli krimihez szükséges. A cselekmény izgalmas, fordulatokkal teli, a karakterek élők, az atmoszféra pedig magával ragadja az olvasót. És talán az utolsó pont az, ami számomra a legfontosabb, és ami leginkább megfogott a kötetben. Ugyanis nagyon fontos, hogy az író igazán képes legyen a hangulatteremtésre, rendelkezzen egyedi, senkiével össze nem téveszthető írói nyelvvel, és tudjon igazán magával ragadó atmoszférát teremteni. Ez pedig itt remekül sikerült. A kötet képes beszippantani, a 20. század eleji hangulat élő, nem csupán valami papírmasé díszlet a cselekményhez. A dermesztő téli hideget, szinte a bőrünkön érezzük, és szinte magunk előtt látjuk a hófúvásban konokul előre baktató sötét kabátos, múltszázadi nyomozó, Pinelli Károly alakját.
A kötet hangulatában valamennyire megidézi a skandináv krimik atmoszféráját – itt is adott a sötét, komor hangulat, a zord külső világ, a nyomozók személyes problémái – mégis megmarad ismerősnek, hamisítatlanul magyarnak. A budakeszi svábok világa egyszerre ismerős és idegen, hiszen sok olyan helyszín, épület, tárgy, vagy szokás tűnik fel, ami ma is létezik, vagy akár gyermekkorból visszaköszön, mégis meglepő és izgalmas, mivel egy letűnt kor zárt társadalmának a kívülállók számára ismeretlen világát tárja elénk. Ráadásul a 1920-as évek Magyarországát is tökéletesen bemutatja, érzékeltetve a kor dermedt, a világháború és a trianoni trauma utáni kétségbeesett hangulatát.
A regényben megjelenő gyilkosságok brutálisak, vérfagyasztóan kegyetlenek és nyersek a maguk naturalisztikus ábrázolásával, a motiváció és a gyilkos kiléte pedig szinte az utolsó pillanatig rejtély. Az információadagolás remek, rengeteg a fordulat, a szálak szépen haladnak egymás mellett, hogy a végén összeérjenek. Egyedül a kincsvadászós szálat tartom feleslegesnek a történetben, mivel nem igazán tesz hozzá sem a karakterekhez, sem a cselekményhez, ráadásul a kalandregényekbe illő fordulataival idegennek hat a szövegtestben.
A karaktereket is mint említettem, remeknek találom, a főhős kifejezetten emlékeztet a skandináv krimik morózus, magánéleti problémákkal küzdő nyomozóira. Pinelli kissé letargikus, traumákkal terhelt, öntörvényű alakja könnyen belopja magát az olvasó szívébe. Márzay pedig remek ellenpontja Pinellinek, remekül kiegyensúlyozzák egymást a történetben. Nagyon bízom benne, hogy még találkozhatunk a nyomozópárossal.
Összességében rendkívül izgalmas, hangulatos olvasmány Hidas Bence első regénye. Minden megvan benne, ami egy vérbeli krimihez kell. Ráadásul hiteles képet fest az 1920-as évekbeli Magyarországról, ezért a történelmi krimik kedvelőinek külön is ajánlom. Remélem, Pinelli nyomozó kalandjai folytatódnak, és újra nyomozhatunk vele!
