Erunder 
Holokauszt moziból, sőt, még Magyarországon forgatott ilyen témájú filmből is meglehetősen sok van, de olyan, mint A nevek dala még nem született. alább le is írom, hogy miért.
Láttunk már jó pár történetet, ami a Zsidó nép szenvedését mutatta be a második világháború idején, illetve a holokauszt okozta bánatot próbálta meg bemutatni a nézőknek. Azokból a filmekből sincs kevés, ami ugyanebben a témában még hazánkhoz is köthető. Hasonlóan a fenti állításaimhoz ugyanúgy az is áll, hogy rengeteg olyan alkotás is született már, ami a zene erejét, szépségét, vagy azt a képességét, hogy az mennyire képes magával ragadni az embereket, adja át a nézőknek.
A nevek dala mindezeket ötvözi, így már csak attól is kitűnik a tömegből, hogy egy eddig filmre nem vitt megvilágítást ad a holokausztra. Egész pontosan inkább a következményekre, a túlélők gyászára koncentrál a történet, de erről többet nem szeretnék leírni, mert azzal elrontanám a film végi katarzist.
Onnan indul a film története, hogy egy ifjú hegedűvirtuóz első nagy fellépésére várnak barátai és családtagjai, ám ő maga nem jelenik meg az előadáson és teljesen eltűnik.
A több évtizeden átívelő történet ezután oda-vissza ugrál az időben, annak érdekében, hogy a dramaturgia tökéletes legyen. Sokszor ez egy idő után zavaróvá válhat a filmekben, de ezúttal ügyesen áthidalták ezt a problémát. Nem kell itt most nagy látványbeli különbségekre gondolni az évtizedek közötti különbségeknél. A megoldás egyszerű és nagyszerű. Kevés szereplővel operálnak, akiket mélyrehatóan ismerhetünk meg, így egy-egy éles időbeni ugrás után is egyértelmű, hogy pontosan kit vagy mit látunk a képernyőn.
A művész eltűnése után kezdődik a karakterépítés. Gyermekkori képeket nézhetünk végig, amiken keresztül azt ismeri meg a néző, hogy a hegedűst befogadó család gyermeke hogyan áll hozzá újdonsült szobatársához. A kettőjük közötti kapcsolat lassan építkezik. Először ellenségként tekintenek egymásra, majd barátok, végül testvérek lesznek. Ennek a szorossá váló kapcsolatnak a bemutatása is már önmagában szép, de a hozzá csatolt zenével, ami a film szerves része, őszintén meghatóvá és zsigerekig hatolóvá válik minden egyes perc.
Egy jelenetet emelnék ki a sok közül, ami valószínűleg minden egyes ember tudatába beleégeti majd magát. A város bombázásakor hatalmas bunkerekbe menekítik le az embereket, ahol azok szinte egymás hegyén-hátán kénytelenek átvészelni a felettük zajló háborút. A főszereplő még gyerekkorú hegedűs a vetélytársának tekintett idősebb művésznek kezd el játszani. Mindenki felfigyel rá. Válaszul a vetélytárs is a vállára veszi hegedűjét és míg fent repülőkkel és bombákkal folyik a csata, lent a bunkerben lélekemelő dallamokkal csatáznak.
Maga a lényeg pedig csak ezek után következik. Ugyanis a történet a háború sújtotta gyermekkorból visszakanyarodik a művész eltűnésének idejére, majd pár évtizeddel később folytatódik, amikor a művész fogadott testvére eltűnt barátja felkutatására indul. Innentől válik A nevek dala egyfajta detektív mozivá alakul át, amiben az eltűnt személy után kutat a főhős.
Amivel engem egyértelműen megvett magának a film, az a logikája. A Saul fiával a fő problémán az volt, hogy életidegen a történet, hiszen enyhén hihetetlen, hogy valaki pusztán a hitéért képes feladni az életösztöneit. Ezzel szemben A nevek dalában a zsidó hegedűvirtuóz végül mindent megmagyaráz és még arra is képesekké válunk, hogy a megértésén kívül együtt is érezzünk vele.
Azt talán mondani sem kell, hogy zenében a film igen kiemelkedő. Értékeihez tesz még hozzá a két fő karakter időskori énjeit megformáló színészek, Tim Roth és Clive Owen, munkája. Nem elhanyagolható a kép világ sem, ami minden jelentben épp kellően sötét, komor, vagy az aktuális hangulathoz illően, gyerekesen vidám.
A komoly múltú színészek mellett a gyerekek alakításáról is kötelező szót ejteni, hiszen a film felét az ő játékidejük teszi ki. Abszolút hitelesen hozzák a karaktereiket, amiket a forgatókönyv elmés párbeszédekkel fejelt meg.
Értékelés 80/100 Rosszat fentebb igaz nem írtam, de tudni kell, azt is, hogy a korábban említett film végi katarzist enyhén rombolja, hogy magát a Nevek dalát úgy hallhatjuk, hogy arról a történet szereplői közül kevesen tudnak. emellett az sem tett jót a filmnek, hogy a fő karakterek elmélyítésére olyan szinten koncentráltak, hogy a mellékszereplőkre már nem jutott idő, vagy energia.
Mafab: 90
IMDb: 6.1/10
