Így streamelünk mi, avagy gyártásvezetői kulisszatitkok

Az idei évad formabontó, és új gondolkodást igényel a
színházaktól. Ha nem akarjuk csupán távolság tartó
szemlélőként figyelni az eseményeket – legyünk akár színpadon
vagy nézőtéren – a megszokott működési mechanizmusokat átgondolva
megértjük, hogy az online tér nem valamiféle ketrec, hanem
perspektíva arra, hogy nem maradjunk kultúra nélkül. Több más
teátrumhoz hasonlóan a Pesti Magyar Színház is a biztonságos online
térbe helyezte át legnépszerűbb előadásait, vagyis a streamelés
mellett döntött, melynek lényege, hogy egy adott, jelenleg is
repertoáron lévő darabot felvételről sugároznak egy adott
időpontban, így a nézők részesei lehetnek a produkcióknak.

A Pesti Magyar Színház előadásainak rögzítését végző cég
vezetője, Kolostori Gábor elmagyarázza a streamelés technikai
hátterét. „Nagyon fontos, hogy megismerjük a darabot, meghallgassuk
a rendezői elképzeléseket, ezért először megtekintjük az
előadást, akár élőben, akár felvételről (a színháznak minden
előadásból van egy egykamerás felvétele, amit akkor használnak, ha
egy színésznek be kell állnia vagy ugrania egy szerepbe, ebből
tanul).

Emellett megkapjuk a szövegkönyvet is, ebből és a videóból tudunk
dolgozni. Készítünk egy vizuális tervet, amiben felvázoljuk, hogy
mit és hogyan képzelünk el, és ha erre a színház rábólint, akkor
5 vagy akár 8 kamerával rögzítjük az előadást, külön a hangot
és külön a képet. Fontos még tudni, hogy a felvételekhez fontos az
átvilágítás is, mert a kamera nem minden világítást tud úgy
rögzíteni, hogy az jól mutasson a képernyőn, de persze, igyekszünk
tiszteletben tartani az eredeti világítástervet. A felvételt
megelőzően egy vagy két próbát végig kísérünk kamerákkal, már
ez alatt koordináljuk a felvételt az adásrendezővel és a technikai
rendezőkkel. Élesben is minden kamera képe rögzítésre kerül, ezt
követi a vágás, a hang-utómunka, majd, ha ez készen van, az
egészet fel kell fényelni, az összes kamera képet egyformára
húzni. Ekkor mondjuk, hogy teljesen kész az előadás.

Mindig nagy dilemma, hogy egy közönség előtt zajló színházi
előadást, aminek a lényege, hogy élő, egyszeri és
megismételhetetlen, hogyan tudjuk vizuális mozgóképpé átültetni,
úgy, hogy az egyik műfaj szabályait se írja felül. Egyik
legfontosabb feladatunk, hogy ahol lehet, a nézők többet kapjanak:
igyekszünk kárpótolni őket az élő varázs elvesztése miatt azzal,
hogy közelebbről is megmutatjuk a finom gesztusokat, az érzelmek
árnyalt megjelenését az arcvonásokon, a kidolgozott mozdulatokat,
vagy akár a bakikat is, amitől a néző közel érzi magához a
szereplőt, azonosulni tud érzelmeivel, és ezzel egy olyan tág
térben találja magát, amelynek köszönhetően élővé válik az
előadás. Ha az adott darab komoly látványelemmel bír – pl.
dróton reptetik a színészt, dinamikus csatajelenet zajlik -, azt
minél izgalmasabbá, érdekesebbé tesszük a közeli felvételekkel.

Elképzelhető, hogy a felvett előadás az eredeti rendezői
koncepciótól kismértékben eltérő nézőpontot mutat be. De ez a
színházban sincs másként: máshogy látjuk az előadást a 6. sor 4.
székéből, a 10. sor 10. székéből vagy a 16. sor 1. székéről.
Élőben a néző eldöntheti, hogy mire kíván fókuszálni –
például a kedvenc színészét nézi végig, vagy a színpadkép
egységét. Nálunk ezt a több kamerás felvétel helyettesíti,
melyeken keresztül megpróbáljuk megmutatni azokat a részleteket is,
amiket esetleg más esetben nem venne észre.

A színház varázsát, az előkészületeket, a várakozást, a
nézőtérrel és a színésszel való együtt lélegzést, a hosszú
sétát a darab megtekintése után, semmilyen felvétel nem tudja
pótolni, de bízunk benne, hogy úgy fogja érezni, az online térben
is megteremtettük a vágyott színházi élményt – színpadon és
nézőtéren egyaránt.”