Blackphoenix 
Egy új kezdeményezés látott napvilágot 2014. október elején; a ParaSzuperSztár nevű vetélkedőn fogyatékkal élő énekesek, táncosok és zenészek mérhették össze tudásukat. Az öttagú Szarkaláb együttesnek az előkelő harmadik helyezést sikerült megcsípnie. Frontemberükkel, Nagy Józseffel beszélgetek az együttes megalakulásáról, sikereiről, hétköznapjairól és természetesen magáról a vetélkedőről. Blackphoenix interjúja.
Blackphoenix: Úgy tudom, Ön és négy tanítványa alkotják a Szarkaláb együttest. Hogyan jött a formáció megalapításának ötlete?
Nagy József: 1985-től 91-ig már dolgoztam az akkori Vakok Általános Iskolájában, majd később úgy hozta a sors, hogy teljesen más területre kerültem. 2010-ben jött az ötlet, amikor az általános iskola épületén belül egy vakok és csökkent látók számára létrehozott szakiskola is létesült. Az ottani tanulók délutáni elfoglaltságainak színesítésére kellett valamilyen zenés tevékenység. Több ismerősömnek eszébe jutott, hogy én valaha csináltam már ilyet – igaz, hogy általános iskolásokkal ─, így én kaptam a feladat. 2010 októberében indítottuk a zenekart három szakiskolással és egy lánnyal, aki idő közben elvégezte az ELTE pedagógia szakát. Méghozzá azzal a felvállalt és kicsit sem titkolt szándékkal, hogy a Kárpát- medence népzenéit, ezen belül főképpen a magyar népzenét képviseljük.
Blackphoenix: Mi motiválta Önöket a ParaSzuperSztáron való részvételre?
Nagy József: Évi rendszerességgel részt veszek egy akusztikus zenei találkozón. Itt olyan nagy nevek is előfordulnak, mint Jenei Szilveszter, aki az Euróvíziós Dalfesztiválon a legkomolyabb helyezést érte el eddig a magyarok közül. 2011-ben egy ilyen összejövetelre becsempésztem a kis zenekarunkat is. Gondoltuk, megmérjük magunkat. Velünk szemben olyanok ültek, akik nálunk látványosan jobban zenélnek, sőt tulajdonképpen ebből élnek; lássuk, jutunk-e valamire. Jól sikerült, csak és kizárólag bátorításokat kaptunk. Egyfelől tisztában voltam azzal, hogy amit csináltunk, az valamilyen értéket képvisel. Másfelől a kisördög már akkor ott motoszkált bennem azzal kapcsolatban, hogy vajon mennyi szól a harsány tetszésnyilvánításból a produkció valódi értékének, illetve hány százalék ebből a „fogyisimogatás”. Itt már be is kapcsolódik a ParaSzuperSztár. Megtárgyaltuk, hogy indulunk a versenyen; egyrészt a megmérettetés kedvéért, másrészt a színpadi tapasztalatgyűjtés miatt. Összességében azt mondhatom az egészről, hogy ha a jóakarat hátráltató ereje kevésbé lenne tetten érhető, ez egy fantasztikus kezdeményezés lenne.
Blackphoenix: Mivel készültek a versenyre?
Nagy József: Volt egy előválogató, ahol a nevezési programot be kellett küldeni a MEOSZ-hoz; én egy videót készítettem az iskolai próbateremben. Figyelembe véve, hogy a szervezők meghatározása szerint a produkció ötperces lehet, nem több, mi erre rágyúrtunk; próbán mindig mértük az időt. A középdöntőre és a döntőre két-két olyan dalt jelöltünk ki a repertoárunkból, amelyek összekapcsolhatóak, tehát nem volt köztük szünet.
Blackphoenix: A dalválasztásban szerepet játszott még valami az idő- faktoron kívül?
Nagy József: Ez egy iszonyatosan jó kérdés. Alaphangon azt kellett volna megnéznünk, hogy olyan nótát vegyünk elő, amelyet szeretünk is. Van néhány, amelyeket ugyan felvettünk a repertoárunkba, de rövidebb fellépések alkalmával ezek kimaradnak. Most mégis bekerült egy olyan dal, amely általában a kimaradók között szerepel; ez a középdöntős produkciónkban egy gyimesi táncdallam, a Vendégnóta volt. Áldom a kezét és a fülét annak, aki a videospotot készítette róla, mert iszonyatosan jó hangminőségben sikerült megörökítenie. Azóta a „szeretem” című nóták közé tartozik mindegyikünknél. A döntőbe viszont megzenésített verset szerettünk volna vinni, hogy a profilunk másik felét is jobban megmutassuk. József Attila Tiszta szívvel című versét választottuk, amelyet a Hej tulipán, tulipán dallamára játszottunk és énekeltünk el. A hangszerelés és az átvezető rész zeneszerzése teljességgel a sajátunk, viszont ezt az érdekes egybecsengést a dallam és a verssorok között nem mi találtuk ki, hanem egy Baksa Sós János nevű fickó a hatvanas évek végén, aki a méltatlanul elfeledett Kex zenekar frontembere volt. Meg is említettük őt, mint inspiratív forrást.
Blackphoenix: Mióta foglalkoznak zenével a tanítványai?
Nagy József: A szólóénekesünk, Geszti Eszti kicsi korától furulyázott, később átnyergelt a fuvolára, amelyből komolyzenei képzést is kapott. A gitárosunk, Kanalas Gyula abszolút autodidakta módon kezdett el gitározgatni, és azt sem mondanám, hogy tanítgattam volna őt. Annyi történt, hogy ha elkezdtem valamit játszani, azt mondtam neki, találjon ki rá valamit fejben, aztán ezt vigye át az ujjaira. Kiderült, hogy nagyon komoly improvizatív késséggel rendelkezik a srác. Ezek a kis kísérletezések olyan lökést adtak neki, hogy idő közben el is kezdett tanulni. Igaz, hogy teljesen más irányba ment el; rock és blues gitáros képzésen vesz részt. Pausch Évi nem játszik semmilyen hangszeren, de tudtuk róla, hogy szépen énekel és kellett még egy női hang a zenekarba. Fontosnak tartom mondani, hogy Női, mert a „tanár úr és gyermekei” képből szeretnénk már kilépni; a legfiatalabb zenekari tagunk ugyanis huszonnégy éves. Később csatlakozott hozzánk Ferenczi István, őt annak idején tanítottam a suliban, most negyvenegy éves. Ő kifejezetten népi hangszereken tanult; az Óbudai Népzenei Iskolában elvégezte a koboz, népi duda és a tekerő vagy alföldies nevén nyenyere kurzusát. Olyan hangszereket tudott behozni, amelyek megszólalásától picikét jobban el tudtunk mozdulni az autentikus magyar népzene irányába. A többszólamú fúvós réz és a tekerő használata eredményezte azt, hogy olyan zenékhez is hozzá tudtunk nyúlni, amelyekhez addig nem, mert a korábbi hangszereken hiteltelenek, üresek, vagy csak nekünk nem tetszőek voltak.
Blackphoenix: Úgy tudom, már készül egy albumuk is Magyar Lélek Wellness címmel. Minek köszönhetik ezt a lehetőséget?
Nagy József: Van egy nagyon kedves barátom, Horváth Jánosnak hívják, a Magyar Katolikus Rádiónál hangmérnök. Ő egy reggel felhívott azzal, hogy csináljunk egy lemezt. Azt válaszoltam neki, hogy ne hülyéskedjen, ennyi pénz a világon nincs. Ő viszont ingyen gondolta, amivel egy életre lekötelezett. Két hete kezdtünk el dolgozni a lemezen; négy nótát felvettünk és még van további kilenc. Terveim szerint, és az utómunkálatokat belekalkulálva azt mondanám, hogy nyár elejére készül el az album.
Blackphoenix: Mennyire működik a csapatszellem az együttes tagjai között?
Nagy József: Abszolút jól működik. A legelején tisztáztuk, hogy ha magunkra csuktuk a próbaterem ajtaját, mindenki olyan ötlettel jöhet elő, amilyennel akar, ne féljen kimondani, senki nem fogja megmosolyogni. Ha úgy érzi, hogy marhaság, akkor is ossza meg, mert mi van, ha nem az? Mi így munkálkodunk. Ha valaki hall valamit, vagy bármiféle kis dallamtapadása van odahaza, ami nem megy ki a fejéből, behozhatja a próbaterembe. Előadja, megnézzük, és eldöntjük, tudunk-e vele valamit kezdeni. Ez a classic demokrácia a zenekaron belül.
Blackphoenix: Szoktak-e közös programokat szervezni a stúdión kívül?
Nagy József: Szoktunk, persze. Csináltunk egy nagyon jó kis bulit a Paraszupersztár döntője után a próbateremben. Abban maradtunk előtte, hogy nem kell országos fesztivált csapni, csak kicsit elengedjük magunkat a verseny után, amire nagyon feszített tempóban készültünk. Kiderült, hogy sunyiban mindenki készült otthon; Eszti saját sütésű kenyeret hozott, Évi üdítőket és Irish Cream whiskeyt, Pityu pedig bitang erős körtepálinkát. Én a barackpálinka részét vállaltam be, a kedvesem meg sütött-főzött ezt-azt. Lent voltak a hangszereink, játszottunk abszolút repertoárunktól és érdeklődésünktől független dolgokat. Én egy pár Cseh Tamást játszottam el nekik, Eszti elfújt egy vidám Bach darabot, és persze a tánc sem maradt ki. Nyaranta bizonyos koncerteken is szoktunk találkozni. Aki úgy gondolja, hogy van egy ötlete, a facebook- profilunkon a privát részbe belövi, a többiek látják, így szervezgetünk programokat.
Még egy utolsó kérdés; van-e kedvenc magyar népdala?
Nagy József: A Nem arról hajnallik amerről hajnallot.
