Chino 
Az amolyan kísérleti jelleggel bemutatott premier évad után a Preacher (Preacher, 2016-) második szezonja is lezárult. De még hogyan! Ahogy a pilotot górcső alá vett cikkünkben is hangsúlyoztuk, a Preacher hatalmas elánnal nyitott. Hamisítatlan badass jelenetekkel tarkított, feszes tempójú beharangozót varázsoltak a képernyőre Seth Roganék. Joggal remélhettük, hogy ez a felvezetés az amúgy is kiváló premiert simán lekörözi. A következő néhány epizód is teljesen rendben volt, a folytatás azonban eloszlathatta a kezdeti lelkesedésünket. A második szezon gyakorlatilag ugyanott nyitott, ahol az első véget ért. A poros Annvillet elhagyva a furcsa szentháromság útra kel, hogy megkeresse Istent. Ez a folytatás egy igazi road-moviet vetít előre, ami kezdetben működik is, de mégsem járkálhatnak városról-városra, így leteszik a voksukat New Orleans mellett, mert állítólag Isten szereti a jazzt.
Ekkor kezdődnek az igazi problémák. Az egész sorozat megreked, nem igazán halad semerre. Nem is a helyszínen ütközik ki a széria ezen rákfenéje, egyszerűen nem érződik, hogy haladna valamilyen irányba. Ez igazi csapongásban, hullámzásban materializálódik, egyes epizódok fergetegesre sikerültek, de mindig jut rájuk kettő, amit cselekményét tekintve akár végig is alhatunk. Jesse folyamatosan keresgéli Istent, míg a kis kompánia egyre inkább széthullik. Inkább csak a szenvedés folyik, felesleges flashbackekkel és olykor külön szállal. Szerencsére a gyilkos cowboy és Herr Starr (Pip Torrens) felbukkanása felkavarja az állóvizet. Ugyanakkor egy másik szálat is tartogatnak a számunkra: elkezdődik a véletlenül letaszított Eugene pokolbéli vesszőfutása, akit maga Hitler vesz pártfogásba. A Pokol ábrázolása is elég rendhagyó. Gyakorlatilag egy hagyományos börtönként elevenedik meg, materiálisan és működésében egyaránt a konvencionális fegyházakra hajaz, csupán a jó magaviseletet nem díjazzák.
A történetvezetés és szisztéma csapongó jellemzése még akkor is helytálló, ha a széria ezúttal szorosabban követi az eredeti matériát – és a Preacher alapjában véve nem egy pörgős sorozat. Ennek dacára mégis indokolatlanul sok az üresjárat. Ahogy a tíz részes első évadot is letudhatták volna nyolc epizódban, úgy az aktuális szezon sem lett volna zsúfolt három résszel rövidebben. A végére viszont megemberelték magukat Roganék, és egy Preacherhöz méltó finálét hoztak össze. Hogy egy kis egyediséget kölcsönözzenek és a szórakozás faktort emeljék, az AMC belátta, hogy a szinkron nagyon alávág a szériának és kevesebbet tud kihozni a szereplőkből. A texasi vagy éppen ír akcentus a francia nyelvezettel megfejelve szinkronnal valamelyest sérti a fülünket. Ezt korrigálandó a magyar csatornán is eredeti nyelven szólalnak meg a karakterek.
A kissé vontatott történetvezetés mellett azonban nem tudunk túl sok negatívumot felsorakoztatni. A főszereplők ezúttal sem fogták vissza magukat. Talán Dominic Cooper (Warcraft, 2016) veszi néha túl komolyra a figurát, amitől olykor sótlanná válik, de az összképet tekintve ez nem igazán feltűnő. Ruth Negga, Custer tűzrőlpattant barátnője alakjában végre a játékával is hozzá tud tenni a történethez. Joe Gilgun (Lockout, 2012) pedig a drogos, piás ír vámpírként továbbra is a sorozat egyik fénypontja. Hiába rajzolódik ki egy érzelmesebb oldala, még az is nagyon jól áll neki. Amíg az első évadban gyakorlatilag ez a trió vitte a prímet, itt a mellékszereplők is fel tudtak nőni a feladathoz, élükön a grandiózus vallási szervezet fanatikus vezetőjével, Herr Starral. Aki nem ódzkodik az enyhén beteg, extrémen különc figuráktól, annak nagy kedvencévé válhat. De elmondható, hogy a karakterek többségét remekül adaptálták a képregényből.
Ha a komplett megvalósítást tekintjük, a Preacher második szezonja megfelelt az előzetes várakozásoknak. Rengeteg kegyetlenül jó ötletet tartogat a nagy Istenkeresés mellett, amelyek tökéletesen idomultak a cselekményhez, és a véresebb jelenetek sincsenek túlsúlyban. Ugyanakkor nem kell félni, hogy túlságosan visszafogja magát a sorozat: a kellő brutalitásban nem lesz hiány, de inkább a beteg ideák és jelenetek jellemzik Preacher második évadát. Garth Ennis képregénye megfelelő alapanyagot kínált az alkotóknak, amit többnyire ki is aknáztak. Ugyan nem kapott ütős cliffhangert a finálé, mégis komoly várakozással tekinthetünk a folytatás elé. Akiknek bejött a Preacher premier szezonja vagy épp a képregény tetszett meg, garantáltan jól fognak szórakozni a sorozat immár második évadján.
Értékelés: 81/100
IMDb: 8,1
Mafab: 77
