John 
Ha hullámverésről, tengerpartról és szexi fürdőruhába bújtatott dekoratív felsőtestekről esik szó, akkor egyértelműen a Baywatchról (Baywatch, 2017) beszélünk. Az egykor világhírű sorozat filmes változata még friss a mozikban, híre azonban már jóval a premier előtt felkorbácsolta a nézők érdeklődését. A Seth Gordon által rendezett akció-vígjáték sztárszínészek és gyönyörű testek ígéretével igyekszik elcsábítani az érdeklődőket. A kérdés pedig az: engedjünk-e a csábításnak?
Különös, hogy a történet, amelynek a trailer – helyesen – csak egy részét fedte fel, egészen jó. Adott két konfliktus, amelyek később összefonódnak. Brody, aki pont olyan vonzó, mint amilyen pimasz, úszó karrierjét kénytelen vízimentői állásra cserélni a Baywatch csapatában, ám e döntés miatt egyik fél sem igazán repes; ezzel párhuzamosan a dúsgazdag és ördögien gonosz üzletasszony, Victoria Leeds eltökéli, hogy felvásárolja a partot és rajta minden üzletet, célja elérése érdekében pedig nem fél akár gyilkossághoz is folyamodni.
Az utóbbiról: nem egy világklasszis ötlet. Elhangzik egyszer, hogy Victoria nem Bond-főgonosz, a film azonban mégis Bond-alkotásnak képzeli magát. Hiteltelen és erőltetett nyomozás drogok és gyilkosságok után, verekedés a parton és életmentés egy impozáns luxusjachton – kínos próbálkozás ez a filmbe gyömöszölt izmok hasznosítására. Ráadásul nemcsak az ötlet, de a karakterek is mellőznek minden kreativitást. A kocka fiú összejön a kissé buta, de kedves bögyös lánnyal, a macsó szépfiú megkapja a kötelező egyetlen csókot a szép és okos lánytól stb.
Ami Brody szálát illeti, már jóval kedvezőbb a helyzet: egy öntelt kisfiú férfivá érése ugyanis érdekes és hálás téma lehet, és itt az is. A karakterek önmagukban nem túlzottan érdekesek, Brody karakterfejlődése viszont valamennyire megmenti a helyzetet. Az, hogy a történet nagy része a promóció ellenére is megállja a helyét, erős pozitívumként könyvelhető el – nem tökéletes, de legalább van.
Kevesebb jó mondható el azonban arról, ami megtölti a történetet: sótlan humor, átlagos látványvilág, már, ami a háttereket illeti, és már-már szemtelenül hatásvadász meztelenkedés. A film minden másodpercén érződik, hogy fogalma sincs róla, gúnyolni vagy magasztalni akarja-e az alapanyagát. Nézőként nem a mi feladatunk ezt eldönteni, mi csak azt érezzük, hogy egyébként jó színészek pazarolják el a tehetségüket harmadosztályú poénokra és lassított futásra. A „humor hadosztályt” könnyen le lehet osztani számokra: 20% ízléstelen trágárság, 20% elfogadható szóvicc és helyzetkomikum, végül 60% üres fecsegés, amin legfeljebb jóindulattal nevet fel az ember. Az arányt talán feljavítaná az eredeti szinkron, a legtöbb vicc ugyanis nyilvánvalóan csak angolul lenne ütős.
Továbbá, a látvány sem ad hozzá sokat a filmhez. Tengerpart, naplemente, luxus hajók-klubok-házak; mindezek elhalványulnak a ténytől, hogy Priyanka Choprának (Victora Leeds) és Kelly Rohrbachnak (C. J. Parker) hatalmas mellei vannak. Minden, amit látunk, csupán testek és események hátteréül szolgál, nem ragadja meg a tekintetet, pedig egy, a strandot őrző-védő csapatot bemutató filmnek ez is a lényege lenne. Mitch nem egyszer mondja el, hogy a part az otthona, a Baywatch pedig a családja – de hol van a part? Hol a tenger? Nos, nem ebben a filmben.
Ugyanakkor van egyértelmű pozitívum is, ez pedig a színészgárda, mely a film legnagyobb meglepetése. Sokkal inkább izmok mutogatására és futásra szerződtették őket, mint színészkedésre, ők mégis kihozták magukból a legtöbbet. Zac Efron nagyszerűen mutatta meg az átmenetet az önző baromból a normális srácig. Dwayne Johnson mindent megtett, hogy a karakterbe mélységet vigyen, és amennyire lehetőségei engedték, ezt sikerült is megvalósítania, és szerencsére a hölgyek sem csak mellekből álltak.
A főgonosz viszont már korántsem volt a helyzet magaslatán, bár ez önhibáján kívül történt így. Nem lett volna rossz ötlet egy feminista gonosztevő üzletasszony, a végeredmény viszont két örökké kinn lifegő kebel és egy pár Himalája magasságú tűsarok lett, ezzel pedig a színésznő sem kezdhetett többet, minthogy direkt túljátssza a szerepét, ezzel némi melodramatikus színezetet kölcsönözve annak. Mivel a film nem tudta komolyan venni magát, ugyanez tőle sem volt elvárható.
Tiszteletadásképpen a sorozatnak, Pamela Anderson és David Hasselhoff is kapott egy-egy kameót. Mint szinte minden a filmben, az ő megjelenésük is kétesre sikeredett: előbb szívmelengető, pár pillanattal később már nevetséges. Olyan volt, mintha egy gyerek videózná a szüleit, aki nem tudja, hol a határ tisztelet és tiszteletlenség között.
Az eredeti Baywatch-sorozat egy izgalmas, veszélyes, mégis vonzó életformát mutatott be, egy irigyelhető és hősies hivatást, amelyet mellékesen szép emberek jelenítettek meg. Sajnos azonban nyilvánvaló, hogy ez a koncepció 180 fokos fordulatot vett az alkotók keze alatt. Senki sem várhatott sokat a filmtől, ennek ellenére volt egy halvány remény, hogy a rendezőnek vagy a forgatókönyvíróknak – Mark Swiftnek és Damian Shannonnak – lesz annyi tisztelete az eredeti sorozat iránt, hogy ne csak a színészek testére, de a tudásukra is támaszkodjanak. Nos, amennyiben a remény hal meg utoljára, akkor ez a hajó elsüllyedt.
Értékelés: 42/100
IMDb: 5,8/10
Mafab: 80/100
