Fráter Zsuzsanna 
Idén jelent meg Jamey Bradbury első regénye, az Ösztön magyarul az Európa Könyvkiadónál. A könyv a fülszövege szerint Stephen King és Jack London nyomdokain halad, a pszichológia thriller, a kalandregény és a felnövéstörténet ötvözete.
Jamey Badbury debütáló kötete a fülszöveg alapján rögtön felkeltette a figyelmemet, és kíváncsi lettem rá. Bár olvasás közben kiderült, hogy nem teljesen az, mint amit vártam, de még így is igazán figyelemre méltó első regény, ráadásul valóban nehezen bekategorizálható mű, ami inkább előnye, mint hátránya. A fülszövegben beharangozott Stephen King-hatást nem igazán éreztem, Jack London regényeihez már sokkal közelebb áll, hiszen ő is szívesen írt Alaszka vadregényes tájairól, a szánhúzó kutyák világáról, ami ennek a műnek is az egyik központi eleme.
A regény története az alaszkai vadonban játszódik, a főhőse pedig Tracy Petrikoff, aki az erdő mellett él szánhúzó apjával és öccsével. Napjait az erdei vadászatok és szánhúzó kutyák töltik ki. Legfőbb vágya, hogy ő is apja nyomdokaiba léphessen, és indulhasson a felnőtt szánhúzó versenyen. Mindenezek még egy átlagos lány álmai is lehetnének, azonban Tracy egyáltalán nem hétköznapi. Ösztönei folyton a vadonba vezetik, lételeme a vadászat és a vérivás. A vér számára az igazi éltető elem, általa válik teljessé, és képes másként érzékelni a körülötte lévő világot. Ám ez titok, és nem hagyhatja, hogy valaha is kiderüljön.
Tracy élete akkor áll fenekestül fejre, amikor egy idegennel találkozik össze a vadonban, akit védekezés közben megsebesít, majd egy pénzzel teli zsákot talál, amit hazavisz és elrejt. Ezután folyton az idegen bosszújától kell rettegnie, ráadásul egy különös, furcsa fiú, Jesse is feltűnik a házuk körül, aki munkát keres. Tracy gyanakszik, hogy Jesse-nek is köze lehet a férfihoz, akivel összefutott az erdőben. A sok különös történés miatt egyre inkább úgy érzi, egyedül ő védheti meg a családját.
A történéseket végig Tracy nézőpontján keresztül láthatjuk, a narráció E/1-es, így a jellegéből adódóan korlátozott a látószög és az információelérés. A feszültség is ebből az információhiányból, beszűkült nézőpontból adódik.
A történetvezetés lassú ütemű, kényelmés, a valódi cselekmény kevés, a hangsúly inkább Tracy jellemfejlődésén, belső történésen van, ilyen szempontból az Ösztön kifejezetten fejlődésregénynek nevezhető. A kevés cselekmény ellenére a feszültség folyamatos a regényben, és mint írtam, ez főként az információhiánynak köszönhető. Mivel Tracy jelleméből adódóan kevés dolgot oszt meg a környezetével, így a történések okain és következményein egyedül rágódik, és egyedül is próbálja megoldani őket. És ez az, ami nálam az egyetlen negatívuma is a történetnek. Ugyanis, ha Tracy néha kicsit többet kommunikálna a környezetével, akkor valójában a rejtélyek egy csapásra megoldódnának, és a legtöbb katasztrofális következmény is elkerülhető lenne. Ez a tény pedig egyrészt bizonyos szempontból banálissá teszi a történetet, másrészt pedig a végére roppant idegesítővé teszi a főhőst.
Habár a cselekményt ilyen szempontból nem tartom erősnek, a karakterek megalkotása annál inkább elismerésre méltó. Mint írtam, a középpontban Tracy jellemfejlődése áll, de mellette a többi szereplő jellemének fejlődése is nagyon szép ívet ír le. Tracy egyrészt tipikus kamasz, aki elvesztette édesanyját, ezért bezárkózik, eltávolodik a családjától, átmegy a gyász szinte összes fázisán, másrészt pedig egy különleges, misztikus adottságokkal megáldott egyedülálló lény, akinek meg kell találnia önmagát és a saját útját. A finom szerelmi szál pedig egy harmadik réteget is ad a Tracy fejlődésének. De ugyan így végigkövethetjük Tracy apjának, és testvérének, Scottnak a jellemfejlődését is. Ők is végigmennek a gyász fázisain, majd képessé válnak visszatalálni önmagukhoz. A titokzatos Jesse is változik a történet alatt, neki is megvan a saját jellemfejlődési íve. Ilyen szempontból én leginkább fejlődésregénynek tartom az Ösztönt.
Az atmoszféra a regény másik erőssége. Az ember szinte belefeledkezik ebbe a különleges, rideg, mégis lenyűgöző alaszkai világba, amit Jamey Bradbury képes nyelvileg megteremteni. Már emiatt is érdemes olvasni a regényt. Emellett nagyon szerettem, hogy ennyire részletesen, szakszerűen és mégis közérthetően mutatta be a szánhúzók világát.
Összességében nagyon ígéretes kezdésnek tartom Jamey Bradbury első regényét, az Ösztön mindenképpen figyelemre méltó. Mint írtam, engem leginkább a regény atmoszférája és Tracy jellemfejlődése fogott meg, ezért mindenképpen kíváncsi leszek az írónő további műveire is.
