Júniusi lemezmustra

Bár a zenekarok most inkább a fesztiválokra összpontosítanak, mint új albumok megjelenésére, mégis megjelent néhány említésre méltó album júniusban, amit kivesézünk az lemezmustra rovatunkban!Muse: Drones

Napjainkban, amikor a drónok egyre inkább elterjednek, a Muse új albumának neve egyenesen teli találat. A távirányítású minirepülő- és gyilkológépek már viszonylag a lemez elején, a Reapers című szám klipjében csatasorba állnak, hogy levadásszák az ellenséget. Maga az album hol dübörgő és lázadó, hol lassú, líraibb számai pedig mintha egy 3D-ben megélt Mátrix-filmhez hasonló, hipermodern fegyverekkel vívott háborún kísérnének végig minket, ahol a nyers erőszak, az elementáris félelem és a béke reményének szakrális pillanatai úgy váltogatják egymást, mint az évszakok. Az apokaliptikus hangulatú, ellentétektől feszülő lemezen egyaránt helyet kap a Psycho című számra jellemző „your ass belong to me now” refrénre való tombolás, és a Mercy könyörületesen lágy dallamai is. A fináléban pedig hallhatjuk a The Globalist kibontakozását, azt, ahogyan egy pszichopata gitáros gyilkos eltörli, majd az újjászületését (vagy valami olyasmit) is. (Blackphoenix)

The Selecter: Subculture

Vannak zenekarok, akik régebb óta zenélnek, mint én élek, meg sem próbálnak évről évre valami újszerűvel, trendivel előállni, és mégis megunhatatlanok. Na az ilyen zenekaroktól igazán tanulhatnának a mai egyslágeres celebek.
A The Selecter a 2 tone generáció egyik legmeghatározóbb zenekara az Egyesült Királyságból, akik a hetvenes évek végétől kisebb szünetekkel a mai napig aktívan zenélnek.
A Subculture semmiben semkülönbözik az eddigi albumoktól, tipikus Selecter album és ahogy azt a cím is sugallja a szubkultúrát mutatja be, a brit mod, ska és skinhead szubkultúrát a zenén keresztül.
Ami meglepett az albumon, az a Because The Night cover volt, ami remekül hangzik 2 tone stílusban.
Aki szereti a skat, az szeretni fogja ezt al albumot is. (BB)

Mika: No Place in Heaven

Cuki, tündéri, helyenként melankólikus, vagyis tipikus Mika. Ezen az albumon sincs semmi új a nap alatt, Mika a szokásos hangulatot szervírozza tizenegy számon keresztül.
Amint elkezdősik a zene, elkezd ömleni a csillámpor a szivárványcsíkokat hányó hangfalból, és hol felfelé, hol lefele görbül a szánk hallgatás közben. Mert Mika ehhez ért a legjobban, erősen hatni a hangulatunkra, mondhatni szélsőségesen. Ha egy dal vidám, akkor az a dal nagyon vidám, de ha melankólikus, akkor elő a százas papírzsepivel, mert szükség lesz rá. (BB)

Jamie xx: In Colour

Amikor elkezdtem hallgatni az albumot, rá kellett döbbennem, hogy összekevertem név alapján Charlie XX-szel,denem bántam meg, hogy meghallgattam az albumot, mert nagyon jó a maga noise techno stílusában.
A korong első száma, a Gosh a maga lassan beinduló monoton ritmusával tökéletesen ráhangol az albumra. Nem a kedvenc stílusomról van szó, kicsit idegenül mozgok benne, de alapvetően tetszett az album. Van egy nyugtató tónusa, el tudom képzelni egy fesztiválon amolyan levezető koncertként hajnalban, amikor már nincs erőd tombolni, de még nincs kedved abbahagyni a bulizást, amolyan dudorgó, dölöngélő zene.
A the xx nyugtató hangzását kell elképzelni, csak méginkább elektronikus alapokon. Egy hallgatást mindenképpen megér, akinek van hozzáingerenciája, rögtön beleszeret majd. (BB)