Chino 
A Jurassic World: Bukott birodalom (Jurassic World 2: Fallen Kingdom, 2018) tökéletesen prezentálja azt, amit az eredeti trilógia befejező része után (Jurassic Park III, 2001) érezhettünk. Nevezetesen, békén kellet volna hagyni az egész dínó-franchise-t, hogy megmaradjon szép emléknek. Ennek ellenére, amikor 14 évvel később új irányt képviselve feltámasztották az őshüllőket, egy igazán szórakoztató mozit kaptunk, ami rekord közeli bevételt termelt. A mozipénztáraknál több, mint 1,6 milliárd dollárt fizettek a nézők…
A Bukott birodalom, elődjéhez hasonlóan az eredeti trilógia nyomán halad, egyfajta szinkront érezni közöttük. Ez nem jelent feltétlenül pózőrködést, inkább tudatos irányvonal. Míg a Jurassic World már-már az első rész remake-je volt, addig a Bukott birodalom erősen Az elveszett világra (The Lost World: Jurassic Park, 1997) hajaz. Mindemellett szinte kézzelfogható a folyamat: kifogytak az ötletekből, így nem marad más, mint mindenből többet adagolni. Anno a Jurassic Worldben Bryce Dallas Howard ezt tökéletesen megfogalmazta: „a gyerekeknek egy triceratops már nem más, mint egy elefánt az állatkertben”. Tehát muszáj több dinó, több sikítás, több akció, nagyobb fogak, amivel egyszersmind kompenzálják a mondanivaló és a sztori hiányát is.
Már egy mutáns dínó sem elég, meg kell alkotni a mutáns mutánsát, hogy valami újdonságot csempésszenek az amúgy en bloc elcsépelt történetbe. Már az első rész Indominus Rexén is a fejemet fogva mosolyogtam, most viszont csak sírva nevetni tudtam az Indoraptor láttán/hallatán. De hogy még ennél is tovább menjünk: itt nem álltak meg a forgatókönyvben, még egy emberi klónnal is megkínoztak minket!
Pedig joggal lehetett hinni, hogy a Bukott birodalom pozitív irányban túl is tesz az első részen, mivel a Universal, a Disney futószalagos sorozatgyártásával szemben, megfontoltan három évet is várt a folytatással. A sztori szempontjából ugyanennyi idő telt el a legutóbbi katasztrófához képest, azóta az őshüllők vígan éldegélnek a szigeten a park roncsai között. Azonban a sziget vulkánja hirtelen úgy dönt, hogy kiokádja magából a lávát, így szegény dínók újra a kihalás szélére kerülnek. Persze egy több milliárd dolláros parkot muszáj volt egy működő vulkán mellé építeni – ezt valahogy mindenki elfelejtette. Ugyanakkor a sok logikátlanságon és egymásnak ellentmondó dolgon át lehet lépni, nem túlzottan zavaró tényező.
Mindenesetre világszerte beindul a pro-kontra érvelés, hogy megmentsék-e őket vagy sem. A legutóbbi kaland óta pálforduláson átesett Claire Dearing (Bryce Dallas Howard) egy aktivista csoport vezetőjeként folyamatosan azért harcol, hogy megmentse az (ős)hüllőket. Hirtelen hatalmas lehetőség pottyan az ölébe, John Hammond egykori, szintén multimilliomos társa őt bízza meg, hogy menjenek el a parkba és szállítsák át az állatokat az eredeti szigetre. Gyorsan be is sorozza Owen Gradyt (Chris Pratt), mert nélküle film se lenne, aki nagy nehezen kötélnek is áll. Persze újra átverik őket és az elcitált dínókat Amerikába szállítják, hogy orosz maffiózóknak árverezzék el. Hőseink viszont ezt nem hagyhatják, ezért nekilátnak, hogy keresztülhúzzák a csúnya, kapzsi milliomosok számítását.
A sztori dióhéjban ennyi, persze van néhány mellékszál is, mint Lockwood árva unokájának szerepe vagy, hogy Grady kedvenc állatkája mennyire fontos aspektusa a mozinak. Spoilerek nélkül nehéz többet beszélni a történetről, de ennyi pont elég is. Aki viszont a traileren felbuzdulva igyekezne a moziba, azt el kell, keserítsem: az izgalmas, látványos előzetest szépen összevágták az első fél/háromnegyed órából. Ahogy Jeff Goldblum nagy visszatérése is kimerül egy néhány perces cameoban… Ugyanakkor a dinoszauroszok kifinomult mozgása és megjelenítése olyan életszerű hatást kölcsönöz a filmnek, amit Jurassic-franchise előző darabjaiban eddig nem tapasztalhattunk. A szigeten játszódó részekért szintén nagy pacsi jár az alkotóknak; gyönyörűen sikerült kivitelezni, ez talán a legnagyobb pozitívuma a mozinak. A helyszíneket azonban nagyon hirtelen vágták ketté. Gyakorlatilag két filmet kapunk a jegyünk áráért.
Az egyik a nyílt természetben játszódik, míg a másik egy sötét tónusú viktoriánus kastélyt kapott játszóházul. Ekkor már a film mind tónusában, mind sztorijában a félelemre épít. J.A. Bayona (A Monster Calls, 2016) gyakorlatilag egy szórakoztató kalandfilm helyett forgatott egy gótikus horror-katasztrófafilm hibridet, kis tudományos fantasztikummal megfűszerezve. Ez nem feltétlenül negatívum, egyeseknek talán pont ez jön be, ezzel azonban teljesen megöli azt a varázst, amiért a sorozatot megszerettük.
A Jurassic-sorozatra jellemző filozofikus dilemma a Bukott birodalomban talán még inkább kidomborodik, mint a többi részben. A folyamatosan felmerülő „szabad-e Istent játszani és ez milyen következményekkel jár?” vagy a „vannak-e jogaik a klónozott élőlényeknek?” unalomig csépelt témakört próbálják újra körüljárni. Ehhez pedig a mai korra jellemző pátoszos jelleget is társítottak az alkotók. Nagyon aktuális téma az állatokkal való bánásmód, s Bayonaék akarva-akaratlanul is e kérdés köré építették fel a film koncepcióját. Talán, ha ezekből és a már-már túljátszott aspektusokból visszavettek volna, egy kifejezetten jó popcornmozi lehetett volna a Jurasscic World: Bukott birodalom.
Ennek ellenére azonban azt sem lehet mondani, hogy egy kifejezetten rossz mozit kaptunk. A bugyutaságát, ötlettelenségét nem lehet vitatni, de vannak olyan momentumai, amelyek kifejezetten üdítőek. Az, hogy ezek többnyire a korábbi részekből való áthallások vagy a modern technika vívmányainak köszönhetőek, nem csökkentik a film érdemeit. Ha viszont valaki a Jurassic Park első részének hangulatához közelítő filmet szeretne látni, az nagy ívben kerülje el. De aki megelégszik egy dínókkal teletűzdelt látványfilmmel, az a Jurassic World: Bukott birodalomban megtalálja számításait!
Értékelés: 71/100
IMDb: 6,8
Mafab: 70
