Fráter Zsuzsanna 
A Ken Kesey Száll a kakukk fészkére (1962) című kultikus regénye alapján készült színdarab május 4-én debütált a Radnóti Színházban Zsótér Sándor rendezésében. McMurphy szerepében Vilmányi Benettet, Rached nővérként Kováts Adélt, és az Indiánfőnök szerepében Csomós Marit láthatjuk.
forrás: radnotiszinhaz.hu
Ken Kesey regénye diákkori kedvencem. Számomra mindig a zsarnok elleni lázadás, a szabadságvágy és a soha meg nem alkuvás emblematikus példája volt. Ezért amikor megtudtam, hogy Zsótér Sándor rendezésében állítja a színpadra a Radnóti Színház, nagy reményekkel vártam.
Formabontó előadás
Mivel Zsótér Sándort különlegesen tehetséges rendezőnek tartom, arra számítottam, hogy a kultikus műnek valami sajátosan új, formabontó értelmezést ad, ami emlékezetessé és igazi élménnyé teszi az előadást. Ez a várakozásom részben teljesült is, azonban az előadás mégsem nyújtott maradéktalan élményt.
A férfi örök félelme
Legnagyobb problémám a darab üzenetével volt. Habár mind a regénynek, mind a belőle készült Oscar-díjas filmnek egyértelműen az embertelenség elleni küzdelem, a zsarnok elleni kiállás a legfontosabb üzenete, a Zsótér Sándor rendezte darab nem ezt állította a középpontjába, hanem inkább valamiféle a nőuralomtól való félelem irányába mozdult el. Természetesen Kesey regényét szokás ilyen jellegű szexuális frusztráció kifejeződéseként olvasni, sokan értelmezik úgy, mint a férfi örök félelmét a kasztrációtól, a férfiasság megfosztásától az erős nő által. Zsótér Sándor ezt az olvasatot erősítette fel a rendezésében, így az embertelenség ellene lázadás inkább a női elnyomás elleni lázadásba ment át.
Izgalmas színpadkép
Míg a darab üzenetével nem igazán tudtam kibékülni, addig az Ambrus Mária által tervezett egyszerű, mégis elképesztően kreatív és látványos díszlet lenyűgözött. Az áttetsző, légies, mégis rendkívül emblematikus hatalmas műanyagbúra, ami alatt az egész darab játszódik tökéletesen kifejezi a légüres teret, zárt világot, amelyben az ápoltak és a gondozók léteznek. Ez a nagy, átlátszó gumifal látni engedi a külvilágot, mégis hermetikusan kizár belőle, ugyan úgy, mint az emberek fejében felépülő láthatatlan gát, ami visszafogja, és soha nem engedi kiteljesedni az egyént. Ez a fal azonban lebontható, mint ahogyan a gumifal is összeomolhat, ha elég nagy ütés éri.
És ezt a megsemmisítő ütést McMurphy szerepében Vilmányi Benett méri a láthatatlan falra.
Először kicsit fiatalnak tartottam Vilmányi Benetett McMurphy szerepére, de a fiatal színész mélyen átélt, lélekkel és szenvedéllyel teli játéka hamar meggyőzött. Vilmányi Benettben megvan az a lázadó tűz, mely hitelessé teszi őt a renitens, csupa élet Randle Patrik McMurphy szerepére. Bátran állíthatom, hogy a darab legjobb alakítását nyújtotta.
Indiánfőnök, mint idős hölgy
Ugyancsak szokatlan szerepválasztásnak tartottam, hogy Bromdent, az Indiánfőnököt Csomós Mari játssza. Mindenképpen érdekes ötlet, hogy a hatalmas termetű félvér férfi megformálását egy apró termetű, idősebb színésznőre bízni. Bár Csomós Mari remek színésznő, ebben a szerepben elveszettnek tűnt, és az első előadásokon bizony még a szöveggel is bajban volt. Feltételezem, annak hogy ő játszotta a hatalmas termetű indiánt, az lett volna a funkciója, hogy érzékeltesse, belülről mennyire apró és törékeny ez az óriási férfi. Ez kifejezetten érdekes ötlet, de talán érdemes lett volna kicsit erősebben hangsúlyozni mindezt.
Rached nővér, a kasztrátor
A „közellenség”, a férfinem kasztrálójának szerepében pedig Rached nővérként Kováts Adélt láthatjuk. Sajnos, a művésznő ebben a szerepben nem igazán tudja kibontakoztatni képességeit. Leginkább csak hideg, szúrós tekintettel néz, vagy álszent mosolyt erőltet az arcára. Pedig ha már a darab üzenete az, hogy az erős akaratú nők elnyomják az ezellen tehetetlen férfiakat, akkor ennél azért igazán lehetett volna több szerepe is.
A rezonőr
A darabban fontos szerep jut Dale Hardingnak, aki tulajdonképpen a rendező szócsöve. Ráadásul a szerepet maga, Zsótér Sándor is játssza. Kicsit olyan érzése is van a nézőnek, mintha magára írta volna ezt a szerepet. Harding az, aki megfogalmazza teljes egészében a darab üzenetét. Ami kicsit leegyszerűsítve nagyjából így szól: az intellektuális férfi képtelen megküzdeni az erős nőkkel, fél tőlük, és inkább visszahúzódik az elefántcsonttornyába, hogy ne kelljen versenyezni velük.
A nő: kurtizán vagy apáca
Ráadásul a darab nőképe ezen kívül is számomra teljességgel visszatetsző. A nők itt vagy érinthetetlen szentfazekak, vagy pedig prostituáltak. Középút igazából nincs. A két véglet megjelenítésében egyébként Sodró Eliza remek teljesítményt nyújt.
Az ellenség: az erős nő
Összességében tehát a Kakukkfészek nem igazán nyerte el a tetszésemet. Egyrészt az üzentével nem tudok azonosulni, hiszen bánt az, hogy tulajdonképpen egy „nőgyűlölő” darabot kapunk az embertelenség ellen való lázadás helyett, másrészt pedig sokszor a színészi munkával sem voltam igazán elégedett. Vagy nem tudtak a színészek kiteljesedni, mert nem kaptak rá lehetőséget, vagy pedig nem igazán találták meg magukat a szerepben. Ez alól Vilmányi Benetett, Sodró Elizát és Billy Bibbit szerepét megformáló László Zsolt alakítását tartom kivételnek. Mellettük még Ambrus Mária díszlettervező és Benedek Mari jelmeztervező munkája zseniális.
