Warez 
Forrás: InterCom
A Kaptár – Utolsó fejezet (Resident Evil – The Final Chapter, 2017) a híres franchise befejezése lenne? Bár sok tényező ezt a látszatot kelti, azért nem vennék rá mérget. Pedig nem lenne rossz, ha befejeznék végre Alice (Milla Jovovich) szenvedéseit az apokaliptikus zombi-világban. Ha jól számolom, immár ez a hatodik epizódja a történetnek, és szerintem nem túlzás azt állítani, hogy időben előre haladva egyre rosszabbak voltak a Biohazard mozifilmek. Azaz bárcsak Biohazard lenne. Aki tudja, mit takar ez a fogalom, az remélem szorgosan bólogat e sorokat olvasva. Aki pedig nem tudja, mi ez, lessen vissza az időben húsz évet, az első „Gonosz képviselője” videójátékra, majd kövesse végig a sztorit a több, mint egytucatnyi epizódon keresztül. Amit lényeges tudni, hogy nemcsak film létezik Resident Evil néven, hanem több animációs film is a játékok mellett. De ennyi elég is a nagyvonalakból, nézzük meg, milyen is volt az Utolsó fejezet.
Egy videójáték-adaptáció esetében (azon túl, hogy én írom majd róla a cikket) sokat lehet hibázni. Ezt nagyjából mindig elmondom, de talán a RE-sorozatban a legszembetűnőbb, hogy milyen módszerekkel lehet totálisan elszúrni egy amúgy nagyon is elgondokodtató és erkölcsi dilemmákat fejtegető, izgalmas és misztkus történetet – mely a játékvilágban klasszikusként emlegetett és folyamatos remakeket és feldolgozásokat szül a mai napig – teljesen a sárba taposni. De nem leszek ennyire szigorú vele, elvégre ez csak egy film, ami nem akar többet, mint szórakoztatni és látvánnyal megdobálni korlátozott elmém – olyan villogó képsorokkal, melyek legtöbbször inkább idegesítenek a maguk fél másodpercével, semmint látványos verekedéseknek látszanak. Ettől persze az atmoszféra, a T-vírussal fertőzött, undorítóbbnál undorítóbb lények, és Alice villámkezű lövései még mindig hatásosnak bizonyulnak.
A történet szerint 10 év telt el az első epizód óta, melyben a Kaptár nevű létesítménybe utazva megtalálják a földi pokol fészkét, mely a második epizódban elárasztja Raccoon City-t, majd a harmadikban az egész világot. Aztán még két rész érkezett, ahol Alice erejét megcsapolták, később látszólag visszaadták, de végül kiderült, hogy átverés az egész. A lényeg, hogy elég laposra sikeredett, főleg a Megtorlás, amit még meg is fejeltek egy nevetséges, gépfegyverrel lövöldöző és autót vezető fertőzött bandával is. Ezek után semmi jóra nem számítottam, így nem volt nehéz pozitívan csalódnom. Az első kellemes meglepetés a videójátékokhoz való visszatérés, mely az első pár jelenetben volt leginkább szembetűnő. Egészen pontosan a Biohazard 5-re emlékeztetett, amikor Alicera ráugrott egy húsevő virágra emlékeztető, fejjel ellátott zombi és a másodpercekkel utána megjelenő repülő… izé. Szóval újra a T-vírus mutánsaié a terep, és elfelejtették a gépfegyveres zombikat. Hála az égnek! De persze ettől azért nem estem hasra, elvégre a Túlvilágban, amiben egy két és fél méter magas hóhér lengeti hatalmas fejszéjét, ugyanezt játszották el. A filmben elég indokolatlan ugyan a megjelenése, de sok Biohazard-rajongó szíve dobbant meg tőle. Egyébként szintén az igen sikeres 5. epizódból szedték elő azt is.
A kezdeti „katarzis” aztán gyorsan elillant, miután Alice brutálisan végzett első ellenfeleivel, de nem várt sokat a film, hogy újabb jó hírrel szolgáljon. Jovovich kisasszonynak ugyanis vissza kell térnie a Kaptárba. Tudjátok, abba a Kaptárba! Legtöbben csak a lézer által felkockázott szuperkatonára emlékszünk, aki mégsem volt annyira szuper, mint ahogy azt előadta. Na jó, ez kicsit erős volt, de így tizenöt év távlatából inkább vicces a jelenet (technikai szempontból), semmint megdöbbentő. Plusz azóta már minden filmben látunk legalább egy brutális halált. Ezt a RE rendezője, Paul W. S Anderson is nagyon jól tudta, éppen ezért vagy egy tucat új halálnemet ötlött ki, melyek nem mentesek a kreativitástól. Nem úgy mint a sztori…
Sokszor úgy éreztem, azt se tudja a filmes stáb, hogy miről szól a mozijuk. Éppen ezért úgy döntöttem, hogy gyorsan írok egy Hogyan készítsünk még egy Resident Evil filmet? című útmutatót. Az elejére beszúrunk egy visszaemlékezést az előző részekből, csak hogy aki lemaradt róluk, annak ne kelljen megnézni az előzőeket. Aztán nyissunk egy ütős jelenettel: például térjen magához egy túlexponált jelenetben, de úgy, hogy látszódjon a szenvedés és a gyötrelem, mintha másnapos lenne. Ez azért fontos, hogy együttérzést váltsunk ki a nézőből a főszereplőnk iránt. Miután magányosan vonaglik a játékidőből úgy öt-hat percet, szúrjunk be néhány összefüggéstelen képet. Ezeknek az a funkciója, hogy majd ha megjön az ihlet, akkor kitalálunk rá valamit, vagy ha kéne még egy folytatás, akkor kiinduló alapnak jó lesz. Ekkorra már minden készen áll ahhoz, hogy fegyvert is ragadjunk, és jöjjön az akció. Elengedhetetlen, hogy minél gyorsabban váltakozzanak a képkockák, ezzel is megzavarva a nézőt, és elterelve a hiányosságokról a figyelmet (mint pl. előnytelen, sőt, kifejezetten rossz kameraállások; lehetetlen mozdulatok; semmitmondó történések, stb.). Az eddig leírt folyamatot (kivéve a visszatekintést) rakjuk újra meg újra egymás után, különösen odafigyelve arra, hogy valami okból kifolyólag Alicenak muszáj összeesnie és eszméletét veszítenie, ezzel biztosítva, hogy senki ne értsen semmit. Majd a film közepe felé egy véletlenszerűen összeverbuválódott csapat tagjait elindítjuk egy szintén hasraütés-szerűen létrehozott küldetésre, ahol egyenként, brutális módon megöljük őket. Közben egy kis szerelem vagy ármány, árulás is belefér. Aztán derüljön ki valami, ami igazából nem lényeges a történet szempontjából, de még valahogy azzá tehető a következő részben, a már említett zavaros képek bevágásának segítségével.
Az igazat megvallva a színészi játék volt a leginkább elfogatható az egész filmben. Doctor Isaacs (Iain Glen) és Alicia Marcus (Milla Jovovich) nagyon ütősre sikeredett hős-főgonosz páros, és ebben az epizódban ez méginkább kirajzolódik, ahogy a céljaik is sokkal tisztábbak lettek a film vége felé. Nem úgy, ahogy az az előző három részben mutatkozott. És persze jó színészek, ez pedig még a legunalmasabb filmet is képes feljavítani. Ráadásul komoly csattanókat hagytak a végére, így még azt se merem mondani, hogy összességében rossz film volt, de a summáját majd később írom le. Először még megosztok veletek néhány észrevételt.
Tudom, hogy kegyetlen voltam, s bár megígértem, hogy nem leszek szőrös szívű, azért bőven akadt lefitymálnivaló. Azonban a látvány néhol olyan ütősre sikeredett, hogy csak azért a pár másodpercért megérte végigülni a filmet. (Persze, ha vesztek jegyet, akkor már érdemes végigülni a mozifilmet.) De itt most a verekedésekre és egyéb kaszkadőrt igénylő jelenetekre gondolok, ahol benzinesőt zúdítanak az ellenfélre és begyújtják azt, így egyszerre több száz lángoló test őrjöngve emésztődik el. Vagy ott a hatalmas szellőztető propeller, amiről tudjuk, hogy az ilyen filmekben vért kíván. És az egyik kedvencem a már említett lézercsapda, mely újra visszatér, a korhoz illő módon.
Összességében ez egyáltalán nem volt jó film, de Resident Evilnek megteszi. Talán a harmadik rész óta a legjobb. Ez köszönhető a Biohazard-érzetnek is részemről, de leginkább a még mindig látványos akciójelenetek és a két trilógia történetének (amennyiben a számjelzett részeket külön trilógiaként értelmezzük) epikus befejezése teszi élvezhetővé. Ezzel szemben nem ad hozzá túl sokat az eddigiekhez, csupán lezárja azokat. Szerkezetileg ez a film is a kis „útmutatómat” követi, és azon kívül, hogy kifejezetten darkosra sikerült, nem láttam érdemi különbséget az előzőekhez képest azon kívül, hogy a Megtorlásnál nehéz rosszabb Residen Evilt találni. Ha egy jó tanácsot adhatnék a Capcomnak, akkor azt mondanám, maradjanak a videójátékoknál és az animációs filmeknél, mert ez csak gyengébb lesz. A South Park készítői belátták ezt a tényt, remélem a RE is követi a példát.
Értékelés:
IMDb: 6,7
mfab: 6,3
Warez: 68/100
