Bence V. 
Forrás: Facebook - Katona József Színház
Nemrég tartották A fehér szalag című darab bemutatóját a Katona József Színházban. A nyomasztó színdarabot Ascher Tamás rendezte és Enyedi Éva alkalmazta színpadra.
Michael Haneke A fehér szalag (Das weiße Band, 2009) című filmjének színpadi adaptációját mutatták be a Katona József Színházban a október 12-én. Az osztrák forgatókönyvíró és rendező 2009-ben szó szerint tarolt a Cannes-i filmfesztiválon német gyerekmeseként aposztrofált, súlyos kérdéseket feszegető filmjével. A Cannes-i aranypálma mellett két Oscar-jelölésig is vitte, igaz, kevés sikerrel.
A történet 1913-ban játszódik, egy északnémet főúri birtokon, ahol rejtélyes események sorozata bontakozik ki. A több szálon futó cselekmény összefüggéseit a falu tanítója próbálja meg felfejteni, és megtudni, ki állhat az egyre merészebb és egyre durvább bűncselekmények hátterében. Eközben pedig a falu lakosainak sötét titkaira is lassan fény derül.
Enyedi Éva, hűen az eredeti műhöz, kétségek közt tartja a nézőket, a szereplők motivációit csak részben villantja fel, míg az igazán mélyen rejtőző, tudattalan tényezőket homályban tartja, s csak meglehetősen hétköznapi, alig felismerhető szimbólumokkal sejteti. A szűnni nem akaró, szívfájdító bizonytalanság színdarabja ez, amelyben bűn, bűnös és bűnhődés hármasa teljesen különválik, a hagyományos erkölcsi szabályok pedig valamely kiismerhetetlen, egészen más természetű igazság fényében jelenítődnek meg.
Mivel a mű narrátora egyben a közösség tagja is, nézőként hozzászűkül a tudatunk az orvos észleléseihez: nincs átfogó, objektív rálátásunk a dolgokra, hiszen az időnként bizonyosnak tűnő összefüggések nem egyebek, mint egyetlen szubjektív benyomás, egyetlen nézőpont, ahonnan szemlélhetjük a mű eseményeit. Ehhez igazodik hozzá a Khell Zsolt által tervezett, szinte jelentéktelen, megkövült díszlet is, amely mintegy a visszaemlékezés, a rekonstrukciós szándék során az emlékezet által teremtődnek meg, mint puszta körvonalai a városnak. Részletek, kidolgozottság és nosztalgiától megtisztított keretei az egykori történéseknek, amelyek arra szolgálnak, hogy egyfajta rendszert teremtsenek a kaotikus események hálójában. Mint súlyos alkatrészei egy mániákus elme fantáziájának, amint próbálja kirakni a kirakós kockáit, úgy viszonyulnak a díszletek a cselekményhez.
A képlet tehát úgy áll, hogy A fehér szalag az orvos, tehát a néző tudatlanságából, a korlátos ismereteiből fakadó bizonytalanságot tartja meg vezérmotívumaként, amelyhez a tárgyi világ is hozzáigazul. Vagyis ez a re/dekonstruált világ önmagában hordozza a mű fő témáját: elvek és cselekedetek viszonyának, egyén és közösség kölcsönhatásainak, az igazság kérdésének, illetve a múlt rekonstruálhatóságának problematikáját.
Aki szívesen merül alá az elsőre érthetetlennek és értelmetlennek tűnő morális dekadencia világába, hogy azon keresztül súlyos etikai kérdésekre kapjon választ, annak mindenképpen érdemes beülnie az előadásra. Akárcsak azoknak is, akik szimplán kedvelik Michael Haneke munkásságát. Nem fognak csalódni.
