Kell-e érteni a festészetet?– dokumentumfilm Gerhard Richter festőről

Gerhard Richter, a festő című német dokumentumfilm (Gerhard Richter painting, 2011) az egyik leghíresebb kortárs festő művészetét mutatja be.

Korunk egyik legmeghatározóbb festőművészével 2009 tavaszán Corinna Belz műtermében forgattak, amikor a nagyméretű absztrakt festményekből álló sorozata keletkezett. A film Gerhard Richtert alkotói folyamatai közben és mindennapi élethelyzeteiben láttatja, aki a festészet lényegéről és a műtermen kívüli világgal való ellentmondásos kapcsolatáról beszél.

Érdeklődéssel ültem be a Cirkó Moziba a többszörösen díjnyertes dokumentumfilmet megtekinteni. A film harmadánál már felsejlett bennem, hogy vajon fenn tudja-e tartani bő másfél órán keresztül a nézői érdeklődést a téma és a karakter. Corinna Belz rendező valamennyi dokumentumfilmes megoldást bevetett, monológokat, interjúkat, kétszereplős beszélgetéseket, beauty shot-okat, archív felvételeket, de a film kétharmadánál már hosszúnak éreztem alkotást.

Az a kérdés is felmerült bennem, hogy átadható-e egyáltalán az az érzés, lelkiállapot, ami egy nehezen megfogható műfajban alkotó művészben munkálkodik akkor, amikor a vászon előtt áll? Úgy láttam, hogy a kamera jelenléte Gerhard Richtert inkább zavarta, mint inspirálta volna a festékek felkenése közepette. A festővel együtt vagyunk azokban a helyzetekben, amikor vizsgálgatja a festményeit, vívódik, időt hagy, lerombolja az egészet és újra nekiveselkedik. Kérdés, hogy ott kell-e lennünk az absztrakt születésénél és ne csak a végeredményt nézzük meg? „A festészet a gondolkodás másik formája” – mondja Richter. A gondolkodásába nem is látunk bele, de abba igen, ahogy előzetes terv nélkül felviszi a festékeket a nagy vásznakra, majd érzésből formálja azokat.

Az az érzésem, hogy ez az alkotói módszer öntörvényű játéka a művésznek és nem igazán érdekli, hogy ki mit szól az alkotásához. Vessenek a mókusok közé a műértők, de még az is felsejlett bennem, hogy a Richter-féle absztrakt módszer egy jól felépített ügyes játszma, amit bizonyos körök menőnek tartanak. Természetesen ebben bizonytalan vagyok és maradok is, illetve nem az én tisztem a festőművészeti megítélés, tehát a filmnézői érzéseimet adom át. A feltett kérdésekre Richter általában elvontan felel, a válaszait érthetjük így vagy úgy is, ahogy a képeit is. A festő ki is mondja a filmben, hogy nem szereti azokat a festményeket, amelyeket meg tud érteni. Számomra azért fontos ez a film, mert azt az elvemet erősítette meg, hogy a művészet maga a szubjektivitás és az alkotások megítélése pedig végképp az. Ezért a művészeti alkotásokat véleményező megnyilvánulások is egyetlen ember szubjektumából jönnek létre és úgy is kell azokat kezelni.

Kétségtelen, hogy Corinna Belz filmje érzékeny és igyekszik mindent megtenni azért – vállaltan elfogultan -, hogy közelebb hozza a nézőt a művészi alkotás igencsak összetett és nem könnyen megérthető folyamatához. Teszi hol megfigyelőként, hol pedig kíváncsi kérdezőként. Az, hogy ez hogyan sikerült, csak úgy derül ki, ha a festészet világára nyitott nézők minél többen megtekintik, tehát ajánlom nekik, hogy ne hagyják ki a Gerhard Richter, a festő cím dokumentumfilmet.

Gerhard Richter, a festő (Gerhard Richter painting, 2011, német)

Rendező: Corinna Belz, forgatókönyvíró: Corinna Belz, operatőr: Johann Feindt, Frank Kranstedt, Dieter Stürmer, zeneszerző: Dietmar Bonnen, vágó: Stephan Krumbiegel, producer: Thomas Kufus.

Szereplők: Gerhard Richter, Norbert Arns, Hubert Becker.

IMDb: 7,2/10

Mafab: 7,2/10

Értékelés: 7/10

A film előzetese: