Október 27-én nyílik a Virág Judit Galéria Párizs-Budapest című tárlata, amelynek különlegessége, hogy még sosem dolgozták fel ennyire átfogóan a francia főváros XX. századi magyar művészetre gyakorolt hatását. A tavaly indult háromrészes kiállítás-sorozat második állomásán mintegy 160 darab remekmű tekinthető meg ingyenesen, köztük olyan alkotók festményei, mint Rippl-Rónai József vagy Vaszary János.
Új állomásához érkezik a Virág Judit Galéria háromrészes kiállítás-sorozata. A tavaly nagy sikerrel megrendezett Berlin-Budapest kiállítás után – melynek kapcsán a galéria a művészettörténeti szakma egyik legrangosabb elismeréseként számon tartott Opus Mirabile díjat is elnyerte az ehhez összeállított katalógusukkal –, a most nyíló tárlaton Párizs és hazánk közötti képzőművészeti kapcsolatok kerülnek a középpontba az 1880-as évek végétől az 1960-as évekig. Kaszás Gábor, Kelen Anna és Szeredi Merse Pál – a kiállítás kurátorai – egyedülálló mélységű kutatást végeztek a korszak magyar vonatkozásairól, hogy egy olyan hiánypótló tárlat jöhessen létre, amely nemzetközi kontextusba helyezi a magyar művészetet.
“Különböző művészeink – mint például Vaszary János vagy Rippl-Rónai József – hosszabb-rövidebb ideig tartó párizsi tartózkodásaik alatt rendszerint fontos kapcsolatokat alakított ki, majd hazatérve népszerűsítették az új irányzatokat, meghonosították a modernizmust, a nyitottságot és szabad szellemiséget. A Párizs-Budapest tárlat különlegessége, hogy még soha nem dolgozták fel ennyire átfogóan Párizs hatását, szerepét a magyar művészetre.” – árulta el Kelen Anna, a Virág Judit Galéria művészettörténésze.
A köz-és magángyűjteményekből válogatott műtárgyak között nemcsak festményeket, hanem szobrokat és fotográfiákat is láthatunk majd: köztük számos olyat, amelyek még sosem voltak kiállítva, így a közönség itt láthatja őket először. Felsoroltakon kívül korabeli filmrészletek, kollázsok, plakátok, folyóiratok és újságok is megtekinthetők majd a Galériában. A kiállítás időszaka alatt több alkalommal is lesz ingyenes tárlatvezetés, és filmvetítésre is lehet számítani a kifejezetten ez alkalomra kialakított, különleges enteriőrben.
A hiánypótló kiállítással egyidőben megjelenő kiadvány rávilágít arra, hogy a modern magyar művészet kialakulásában és sokszínűségében milyen fontos szerepet játszottak festőink hosszabb-rövidebb ideig tartó párizsi utazásai.
A Párizs-Budapest kiállítás a nagyközönség számára 2017. október 27-től november 26-ig, minden nap 10-18 óráig látogatható ingyenesen.
Facebook: https://www.facebook.com/viragjuditgaleria/
Instagram: https://www.instagram.com/viragjudit_gallery/