A 2015-ben színpadra állított Játékkészítő elképesztő sikere után a TulipánTündér Produkció újabb látványos zenés előadással készül – idén karácsony és szilveszter között az Álomutazó címet viselő mesemusicalt mutatják be a (volt Syma) BOK csarnokban Stohl András, Schell Judit, Szabó Győző, Zsédenyi Adrienn, Hajdu Steve és Falusi Mariann főszereplésével.
„A Játékkészítővel sikerült megvalósítani egy álmot, létrehoztunk egy produkciót, amihez fogható még nem volt Magyarországon.” – nyilatkozta Illés Gabriella producer az augusztus 30-ai sajtótájékoztatón. „Ha az ember követi a céljait, kétely nélkül hisz bennük, a megvalósítás során sem bizonytalanodik el és közben a tapasztalatok tükrében építi tovább a produkcióját, akkor nagyon sok embernek tud örömet adni. Akkor azt mondtam, hogy vannak további terveink további alkotásokkal. Azt, hogy egy ilyen változó világban most egy újabb mese-musical létrejöttéről beszélhetek, ismét a legnagyobb sztárokkal, profi alkotókkal együtt dolgozva és alkotva, önmagában csodaként élem meg.”
A varázslatos darab főhőse a kisiskolás Tomi, akinek világa korántsem nevezhető mindennaposnak: tudós apukája felfedezte az az Agyturbósítót™, így az embereknek nincs szükségük többé 8 óra alvásra, pár másodpercet töltenek csupán pihenéssel, így maximálisan ki tudják használni a nap 24 óráját. A kisfiú azonban nagyon egyedül érzi magát ebben a folyton dolgozó világban, s kételkedni is kezd benne. Egy nap ellátogat a Régi Vacak Világ Okosmúzeumba, ahol megismerkedik édesapja gyermekkori alvós állatával, Báránnyal, aki elárulja neki a titkot az elmúlt időkről. Tomi úgy dönt, hogy mindenáron bebizonyítja, az álmokra szüksége van mindenkinek, Bárány pedig örömmel siet a segítségére küldetésében.
Az alkotók az előadással szeretnék megmutatni az embereknek, hogy az állandó túlhajszoltság és a maximalizmusra való törekvés közben elveszítjük az önmagunkkal, a vágyainkkal való kapcsolatot és elképesztő (szinte befogadhatatlan) mennyiségű információval terheljük le magunkat. Az Álomutazó a bámulatos látványvilág és a szórakoztatás mellett felhívja a nézők figyelmét a lelassítás fontosságára – szánjunk időt az álmodozásra, épp úgy, ahogy gyermekkorunkban (a kisebbek pedig később is tegyék meg, ahogyan most)!
A sajtótájékoztató fotóit Dancs Enikő Bianka készítette.
stáblista
rendező és koreográfus – Juronics Tamás
vizuál rendező – Herendi Gábor
író – Vinnai András, Hegedűs Bálint
dramaturg – Almási-Tóth András
zeneszerző – Rakonczai Viktor
dalszövegíró – OrbánTamás
díszlettervező– Rajcsány Balázs
jelmeztervező – Bujdosó Nóra
tánckar – Szegedi Kortárs Balett
producer – Illés Gabriella
szereplők
Stohl András, Szabó Győző, Schell Judit, Zsédenyi Adrienn (Zséda), Keresztes Ildikó, Falusi Mariann, Ábel Anita, Hajdu Steve, Radics Gigi, Varga Viktor, Bakonyi Simon, Marinka Móric és Szabó Hunor
Forrás: Sajtóanyag