Blackphoenix 
Azok közül, akik átfutják a szeptember 29-én mozikba került Kiéhezettek tartalmát, valószínűleg sokan rezignáltan felnyögnek. Már megint egy zombis film, ahol maroknyi túlélő menekül a ritka és veszélyes vírusnak köszönhetően agyatlan nyers hús- és agyvelőimádók hordái elől! Aki azonban úgy dönt, hogy ad egy esélyt Colm McCarthy új filmjének, az valószínűleg kellemesen fog csalódni, ugyanis a végletekig elcsépelt téma kapcsán több fantáziadús megoldást láthatunk benne.Ott van rögtön az első jelenet, amely egy igazán fullasztó atmoszférában összehozott találkozó a hősnőnkkel, Melanie-val (Sennia Nanua). A kislány külsejét nem mellesleg olyan mértékben uniszexre sikerült megalkotni, hogy hiába szólítják őt többször a nevén (már amikor nem a „nyomorult korcs” jelző hangzik el vele kapcsolatban), és hiába olvassuk az angol címben a nőnemre utaló személyes névmást, percekig zavartan ráncoljuk a homlokunkat. Azután lassan napirendre térünk afölött, hogy a tanárnő, Miss Justineau (Gemma Arterton) következetesen a „her” szót használja a főhősünkre utalva. Miközben magunkban áldjuk a meghagyott angol nyelvű szinkront, amely nagyban megkönnyíti a dolgunkat, megállapítjuk, hogy Melanie unifromizálása tökéletesen sikerült. Egy a többi narancssárga kezeslábast viselő gyerekek közül, akiknek a személyiségén kívül a neme is abszolút lényegtelen. Ráadásul a rendező még percekig fokozza a feszültséget, és hagyja, hogy azon tipródjunk, mégis mit keresnek ezek az ártatlan kis angyalkák egy szigorúan őrzött katonai támaszponton, mielőtt letaglózná a nézőt a húsba vágóan rideg valósággal.
McCarthy a szükségesnél egyetlen perccel sem hagyja tovább szereplőit a katonai bunkerben rostokolni, így a zombik teljesen agyatlan, emberi interakcióra képtelen első generációját bevonva (akiknek megfékezéséhez kevés a kerekes székhez rögzítés és a szigorú fegyelem), kifüstöli őket a búvóhelyükről. Miközben a két katona, a doktornő, a tanárnő és Melanie egymásra támaszkodva (?) igyekeznek túlélni és visszatalálni a civilizációba, szépen kidolgozott karakterek, érdekes konfliktusok és elgondolkodtató morális kérdések bontakoznak ki a filmvásznon. Túlságosan összetett jellemrajzokra természetesen senki ne számítson, de az olyan jól bevált alaptípusokat, mint a harcos (Paddy Considine), a gonosz zseni (Glenn Close), az érző szívű anya(pótlék) és az ártatlan gyermek, tökéletesen hozzák a színészek. A pániktól teljesen meghülyült, fogyóeszközként funkcionáló humán töltelékanyagoknál így szerencsére jóval többet kapunk. Ráadásul a fent említett típusoknál komplexebb karakterek nem is kellenek egy apokaliptikus témát feldolgozó, akcióelemekkel felturbózott horrorfilmbe, hiszen a hangsúly itt nem a személyiségek árnyalatain van.
Különösen rokonszenves az a folyamat is, ahogyan a két katona viszolygása a zombi gyermektől lassan elcsitul. Ám a csoportdinamika legjobban sikerült része kétségtelenül a Melanie és Miss Justineau között kibontakozó kapcsolat, amely igazán megható lett, és ügyesen kitért a nyálas szentimentalizmus csapdája elől. Sennia Nanua, aki a Kiéhezettekben tűnt fel először a filmvásznon, igazán tehetséges gyermekszínész, akire valószínűleg a későbbiekben nagy jövő vár a szakmában.
Bár Colm McCarthy filmjének több ponton is akadnak erősségei, a háttértörténet sajnos meglehetősen kiforratlan maradt. Semmiféle információt nem kapunk arra nézve, hogyan terjedt el a zombi-gomba, vagy mióta tombol szerte a nagyvilágban, és az interakcióra képes, „szelídebb kiadású” második generáció keletkezésére adott magyarázat is igen hevenyészett. Ahogyan az sem egészen világos, hogy miért vesznek fel a kis húsevők mellé egy tanárnőt, ha az ellenanyagot kutatva előbb vagy utóbb mindegyikük agy- és gerincvelőjét kioperálják a testükből. A fejüket lehajtva alvó rémlények között észrevétlenül lavírozó emberek, a fajtársaira morgó és vicsorgó, dominancia jogáért harcoló Melanie és a zombik testéből kinövő fa szintén elég ostobán és esetlenül mutatnak.
A Kiéhezettek „univerzuma” tehát szép számmal vonultat fel kifejezetten jó, és kicsikét gyengécske elemeket is. Szerencsére a hangsúly az előbbi felé tolódik, a hibák pedig pont úgy „helyezkednek el”, hogy nem zavarják túlzottan az élményt, így jó szívvel ajánlom a filmet minden horror és sci-fi rajongónak.
Értékelés: 70/100
IMDb: 7,2
Mafab: NA
