Anon Anon 
Elrajtolt a Netflix legújabb dobása, a Designated Survivor. A House of Cards után ismét egy politikai sorozattal próbál nagyot durrantani a streamszolgáltató oldal. Lássuk, hogy sikerül nekik!
A Designated Survivor egy igen okosan felépített politikai dráma. Természetesen a sorozat készítői tudták, hogy ha ezen a csatornán a House of Cards mellett egy másik politikai szériát akarnak leadni és sikeressé tenni, akkor markánsan el kell térni a Kevin Spacey nevével fémjelzett sorozattól.
A Designated Survivor ügyes és egyben félelmetes premisszával jelentkezett. Mi lenne, ha az amerikai politikát és politizálást a szokásostól eltérő, de mégis nagyon ismerős, fenyegetett környezetben mutatná be? De mi lehet a legfenyegetőbb Amerikára és a demokráciára nézve? Természetesen az, ha az amerikai elnök meghal. Igen, de attól még nem kerülne veszélybe maga a rendszer, maga a demokrácia eszménye a „szabadság földjén”. Nagyjából ekkor jöhetett az egyik írói ötlet: „robbantsuk fel az egészet”. Elsőre furcsán hangozhat, de pont ez történik. Ami azonban ennél is érdekesebb, az az, hogy az amerikai rendszer kidolgozói is számolnak ezzel a lehetőséggel, így a szerzőknek nem kellett mást tenniük, mint fogni azt a forgatókönyvet, amit egy ilyen katasztrófára a valóságban életbe léptetne az amerikai jog, és ezt ültették át a sorozatba. De miről is van szó pontosan?
Az amerikai elnök minden évben tart egy ún. State of the Union beszédet, amit legmagyarosabban talán évértékelő beszédnek fordíthatnánk le, de ez nem teljesen fedi a valóságot. A lényeg, hogy az amerikai elnök a Kapitóliumban tart egy beszédet, ahol a kabinet, a kormány, a Fehér Ház szinte teljes személyzete részt vesz – magyarán, akik irányítják az országot. Mivel mindenki (aki számít) ott van ezen a beszéden, ezért mindig van egy ún. designated survivor, azaz egy túlélésre kijelölt személy – amennyiben mindenkit egyszerre ölnének meg –, hogy továbbvigye a kormányzást, mint (acting president) új elnök.
Ebbe a szerepkörbe esik bele főszereplőnk, akit Kiefer Sutherland játszik. Karrierpolitikus, azonban a becsületes fajtából, akinek a vállára zuhan az Amerikai Egyesült Államok vezetése. Az alapkoncepció hihetetlenül izgalmasnak tűnik első hallásra, és valóban ügyesen sikerült kivitelezni.
A három szálon futó cselekménybenegyrészt láthatjuk az USA összeomlása után az új elnököt a politikai viharokban. Ez sikerült a legizgalmasabbra. Kiefer Sutherlandet végre jó látni nem a mindig mindenhez értő Jack Bauer szerepében, hanem esendő emberként, aki kételkedik a képességeiben, de megpróbál helyt állni ebben a nem kis stresszel járó szituációban. A másik a családjának története. Sajnos ez lett a gyenge láncszeme a sorozatnak. Természetesen jó, hogy családos embert kapunk, így ismerjük meg jobban személyiségét, ettől válik szerethetővé, emberivé. Valahogy mégis az az érzésem maradt, hogy azért kellett ez a szál, hogy az alkotók ezzel is jelezzék: ez nem a House of Cards. Ezzel az ötlettel mindössze egy probléma akad. A családot akár érdekesre is megírhatták volna, azonban amit végül megkreáltak, nem több egy klisénél. Anyuka, aki dolgozik és otthon is helytáll, a lázadó tinédzser fiú, aki füvet árul, és a cuki kislány. Komolyan, már csak egy golden retriver hiányzott ahhoz, hogy megkapjuk a suburban filmek klisétengerét. De mint említettem, a cselekmény három szálon fut: a harmadik – szintén erősebb – történetszál az FBI nyomozását mutatja be, akik keresik az elkövetőket.
A House of Cards-szal ellentétben az a baj, hogy itt csak a főbb szereplőket sikerült igazán kidolgozni, a többiek csupán statisztaként vannak jelen. És ez sajnos igaz a játékukra is. Kiefer Sutherland hozza a tőle megszokottat, de rá is tesz egy lapáttal: ez az alakítása volt az, amivel gazán megkedveltette magát velem. A családja sajnos gyenge, nem csak történetileg, de színészi adottságaikban is. Az elnök mögött álló csapat viszont kifejezetten izgalmasra sikeredett. Látszik, hogy a forgatókönyvírók ennek szentelték a legnagyobb figyelmet. Minden karakter szépen kidolgozott, és tehetséges színészek alakítják őket. Külön öröm volt számomra, amikor megpillantottam Kal Pennt. Ő már a Doctor House-ban is remekül játszott, nagyon megkedveltem, sajnáltam is, amikor kiírták. Sokan nem tudják, de azért hagyta ott a sorozatot, hogy az Obama adminisztrációban legyen jelen, mint tanácsadó. Így most ebben a szerepben villoghat, hiszen mint színész is jól játszik, és így első kézből szerzett tapasztalatokkal rendelkezik a Fehér Ház belső dinamikájáról. Beszélt, sőt, együtt dolgozott az ottani emberekkel. Játékán mindez át is ön, tényleg átgondolt alakítást láthatunk tőle. Az FBI-os ügy sajnos nem nagyon hozott lázba. A nyomozónőt alakító Maggie Q sajnos nem nagyon tudott hiteles alakítást nyújtani, igaz a története sem sikerült a annyira izgalmasra, mint amennyire az várható lett volna. Kihagyott ziccernek éreztem ezeket a részeket. Inkább csak eyecandyként tudom ezért az ő történetszálát értelmezni, valamint szintén a House of Cards árnyékából való kilépés megmutatásaként.
Összességében elmondható, hogy egy erősen közepes sorozatot sikerült megalkotniuk a netflixes srácoknak. Valahol a House of Cards és a Scandal között félúton helyezném el a Designated Survivort. Remélhetőleg lesz második évad, és kinövi gyermekbetegségeit, hogy aztán elérje azt a szintet, amely már szinte kötelezően elvárható egy ilyen típusú sorozattól.
