Bence V. 
Valami bűzlik Dániában. Ez az ország olyan mértékben ontja magából a sötétebbnél sötétebb, fanyar hangulatú szatírákat, hogy kezdek megijedni, tényleg ilyen az élet ott Skandináviában. A Kínában kutyát esznek forgatókönyvét egy személyes kedvencem, Anders Thomas Jensen írta. Ez tekinthető egyfajta előfutáraként későbbi, immáron saját maga által rendezett filmjeinek, olyanoknak, mint a Gengszterek fogadója (Blinkende lygter, 2000) vagy a Zöld hentesek (De grønne slagtere, 2003.) A filmet Lasse Spang Olsen rendezte, néhány évvel később pedig szintén jó párosnak bizonyultak az Öregfiúk új verdákban (Gamle Mænd i nye biler, 2002) című film készítésekor.
A történet központjában Arvid (Dejan Cukić) áll. Arvid egy banki alkalmazott. Igazi jófiú, időnként pedig pénzt nem sajnálva adakozik is. Unalmas férfi. Barátnője emiatt is hagyja ott, pontosan aznap, mikor munkahelyén sikeresen megakadályoz egy bankrablási kísérletet. És ha ez nem lenne elég, a bankrabló felesége is számon kéri, hogy merészelte megállítani barátját, hisz nyilvánvalóan nagy szükségük lett volna a pénzre. Arvid lelkiismerete újfent megszólal, és úgy dönt, felkeresi bátyját, Haraldot (Kim Bodnia), aki egy vérbeli, rasszista gengszter, és semmitől sem riad vissza. Akár egy pénzszállító kirablásától sem. Ezzel pedig bűncselekmények sorozata veszi kezdetét, akcióik rendre újabb és újabb problémákba ütköznek, melyeket egyre keményebb módszerekkel kénytelenek megoldani.
A történet egy régi, filozófiai problémát feszeget, mégpedig a jó és a rossz fogalmának dilemmáját. Mit nevezhetünk jónak és mit rossznak? Megtehetek-e bármit, ha az – az én szubjektív valóságomban -, jó célt szolgál? Arvid egy naiv fiú, aki szimplán segíteni akar. Ezért kéri meg bátyját, hisz ő erősebb és határozottabb nála. Haraldnak pedig mi sem természetesebb, mint hosszú évek óta nem látott fivérének kérésére kirabolni egy pénzszállítót, bankot rabolni vagy épp embert ölni. Mindezt úgy, mintha teljesen hétköznapi teendő lenne. Az izgalom legcsekélyebb jelét sem mutatva hajtják végre ezeket az akciókat. Két ember boldogsága érdekében teszik, és noha eleinte felmerülhet a nézőben, hogy Harald igényt tartana a megszerzett pénzre, valójában erről szó sincs. Kizárólag a jó cél érdekében. Arvid persze csak a rablás kellős közepén szembesül azzal, mivel is jár merész vállalkozásuk, és sok szörnyűség következtében magába zuhan. Ekkor hangzik el a film legjelentősebb dialógusa, amelyben Harald fejti ki véleményét, mentséget találva tetteikre. „Nincs se jó, se rossz. Ezt mindenki maga dönti el. Kínában megehetsz egy német juhászt is anélkül, hogy bárkinek ártanál vele.” – hangzik a vigasztalás. Azt kell, hogy mondjam, ezzel az indoklással zseniálisan altatja el Anders Thomas Jensen a nézők igazságérzetét – és ez későbbi filmjeiben is erősen jelen van -, ugyanis hiába a sok borzalom, mégsem tudunk közönséges gyilkosokként tekinteni rájuk. Nem alakul ki bennünk ellenszenv. Arvid gyermeki naivsága eltereli figyelmünket arról, mennyien szenvedtek miattuk ártatlanul. És mi a sorsa annak, aki eszerint éli életét? Nos, a film erre is bravúros választ ad a végén.
Érdemes még megemlíteni Harald két emberét, Martint (Nikolaj Lie Kaas) és Petert (Tomas Villum Jensen.) Az ő szerepük is egy létező problémára hivatott felhívni a figyelmünket. Martin és Peter szakácsok Harald éttermében, de nem riadnak vissza részt venni főnökük simlis ügyeiben sem, sőt, mondhatni vakon követik utasításait, annak ellenére, hogy mélységesen ellenükre vannak olykor. Így rájuk lehet bízni akár hullák eltüntetését is. Az ő szerepük a filmben tulajdonképp kimerül annyiban, hogy a háttérben zabálnak vagy cigiznek és értetlenül nézik az eseményeket, illetve megteszik, amire kérik őket. (Érdekes, hogy Nikolaj Lie Kaas szerepe a Gengszterek fogadójában is hasonlóképp fest.) Mégis, mindezek ellenére aktív résztvevői a testvérpáros által kiötölt bűncselekményeknek, mert nekik talán még jobb mentségük van, mint Arvidéknak, ha valaki kérdőre vonná őket, és ezt hangoztatják is előszeretettel: Ők csak szakácsok. Ez pedig engem rettentően emlékeztet az emberiség egy sötét korszakának végén esedékes számonkérésre adott válaszok általános jellegére… A film nagyszerű módon karikírozza a szemellenzővel járó, vakon engedelmeskedő tömegeket, és ítéli el őket úgy, hogy közben két vicces és szerethető karaktert teremt, így negatív szerepükre csak a bennünk gerjedő szélsőséges ellentmondások alapján van lehetőségünk ráébredni. Azt hiszem, hogy a film – és általában Anders Thomas Jensen -, zsenialitása az effajta közlésmódban leledzik leginkább.
Lasse Spang Olsen rendezői munkája is kiemelendő. A kézi kamera alkalmazásával pazar jelenetei születtek ennek a filmnek, nézőként nagyon könnyű azonosulni a szituációkkal. Olykor már-már úgy érezni, mintha mi magunk is részesei lennénk a bandának, és osztozunk problémáikon vagy épp jókedvükön. Nekem különösen tetszett, hogy a filmben a betétdalok a minimumra lettek visszaszorítva, ezzel segítve a nézőt abban, hogy a filmet ne csupán egy gengszteres akciófilmnek tekintse, hanem sokkal inkább egy valóságos, földhözragadt történetnek, melynek szereplői nem hollywoodi hősök, csak szimplán húsvér emberek. Viszont a film gyenge pontját pont ezekben a dalokban véltem felfedezni. A másfél óra során körülbelül négy zene bukkan újból és újból elő. Ebből kettőben szinte kizárólag ütős hangszerek szólalnak meg (talán) az izgalom csekély mértékű fokozása érdekében. Ezek azonban olyan mérhetetlenül bágyadtak és impotensek, hogy bizonyos idő után csaknem féltem, vajon mikor kerülnek elő ismét. Nemcsak hogy nem növelik az izgalmakat, de kifejezetten idegesítővé válnak a történet előrehaladtával. Egy harmadik visszatérő zenei betét pedig egy gregorián ének, ami a jelentőségteljes eseményeknél zendül fel, s kísérli meg a patetikus hangnem kölcsönzését – meglehetősen kevés sikerrel.
Összességében egy nagyon jó filmnek tartom a Kínában kutyát esznek-et. Úgy tud megragadni halálosan komoly kérdéseket, és üzenni ezek szélsőséges elferdítésével, hogy közben könnyed és élvezhető szórakozást nyújt tipikus, sötét, skandináv humorral.
Értékelés: 68/100
IMDb: 7,5/10
Mafab: 74%
