„…kinek van szíve és mekkora”- interjú Szilágyi Csengével

Szilágyi Csengével a Pesti Színházban bemutatásra kerülő, Marius von Mayenburg-nak A kő című darabja kapcsán beszélgettünk.

cornandsoda: Mit üzen a magyar nézőknek A kő című darab és az általad megformált Heidrun karaktere?

Szilágyi Csenge: Az én karakteremnek a fő üzenete az, hogy sok olyan ember van a világban, aki az egész életét hazugságban éli le, és soha nem tudja meg az igazságot, akár a családjáról, akár a történelemről van szó. A történelmünkben sok olyan téma lehet, amelyről meg vagyunk győződve, hogy valahogyan megtörtént, mert mesélték nekünk, olvastunk róla, tanultuk az iskolában. Minden ember történetlátása más és más. Ha a nagymamámtól egy családi történetet többször hallok, akkor soha sem meséli el ugyanúgy, pedig az még csak az ő életében történt meg, és nem is kell két-háromszáz évet visszaugrani. Mindig változnak a részletek a nagymamám elmesélésében, sohasem hallottam kétszer ugyanúgy. Ma kihalófélben van Magyarországon az, hogy egy kérdést többféle szempontból vizsgáljanak meg az emberek. Ha az újságban elolvasnak egy hírt, akkor azt általában elhiszik, hogy úgy van, és kevés az olyan ember, aki több forrást hallgat meg vagy olvas el. A médiumok nálunk nagyon egyoldalúak.

A darab családi trauma feldolgozásról szól. Heidrun karakterében hogyan jelenik meg?

Nála ez nem jelenik meg, mert az egész életén át az anyja által kreálta hazug történetben él. A traumák feldolgozás pedig egy életnyi feladat, amely egy ország közös érdeke is lehet.

Mit szimbolizál a darabban szereplő kő?

A kő Heidrun apját szimbolizálja, akihez ő nagyon ragaszkodik. A darabban minden szereplőnek más és mást jelent a kő, az én karakteremnek az apjából maradt egyetlen emléket jelenti, amihez azt kötheti, hogy egy hősnek képzelheti az apját. Az a bizonyos kő fontos a számára, de egyúttal fél is tőle.

Mit üzen a mai nőknek A kő és Heidrun karaktere?

A darabban az anyám annyira szereti az apámat, hogy nem akarja, hogy az emléke be legyen sározva, mocskolva. Feltétel nélkül szeret. Az én szerepem viszont azt mutatja meg, hogy Heidrun annyira ragaszkodik a családi gyökereihez, hogy elhagyja a férjét és visszaköltözik a régi házukba a lányával együtt a hagyományőrzés miatt. Vissza akart menni a családi fészekbe, ahol felnőtt. A darabban megjelenik a feltétel nélküli női szeretet, a férfihoz való ragaszkodás, és a modernebb nő is, aki kijelenti, hogy mi a fontos neki, és ha nem megy vele a férje, akkor elhagyja.

A Liliomban Julika szerepével megmutattad, hogy milyen is az a sokat emlegetett feltétel nélküli szeretet. Hogy látod, létezik ma ilyen?

A Liliom számomra nagyon fontos előadás volt. A Vígszínházban van egy fodrász néni, Irmike, aki maga a Julika. Korán elvesztette a férjét, ahogy a darabban Julika is. Irmike minden este gyertyát gyújt az emlékére. A férje halála óta nem volt senkije, pedig idén volt 90 éves. Mindig meghatódom az történetén. A Liliom próbáin sokszor bent ült és nézte azt a Julikát, ahogy a színpadon én igyekszem megmutatni. Nagyon ritka a mai világban a feltétel nélküli szeretet, és az, hogy valaki egy életen át elköteleződjön. Ha nem lennének Irmikék és Julikák, akkor a világ nagyon más lenne. Irmike egyszer bejött a Liliom próbája közben és azt mondta, hogy a színpad az egy nagyon komoly dolog, mert megmutatja, hogy kinek van szíve és az mekkora.

2019-ben a Liliom bemutató előadása végén ünneplő vastaps közepette egyedül álltál a színpad közepén. Mit érezhettél akkor? Megérkezést a Vígszínházba?

Igen, de én már ezt az Ózban is így éreztem. Az volt a legelső szerepem a nagyszínpadon. Nagy jelentőséget tulajdonítok a darabok utolsó mondatainak. Az Ózban azt mondom, hogy „Látod Toto, most már itthon vagyunk, biztonságban, végre itthon.” Azt én egy beavatási szertartásnak éltem meg, hogy a Vígszínház nagyszínpadán egy ilyen utolsó mondatot mondhattam. Nagyon szeretem a Víget és a nagyszínpadot is, ami nagy kincs.

Nagyvárad, Kajdacs, Budapest. Hogy élted meg ezt a nagy utazást, a változásokat kevés idő alatt?

Hozzá vagyok szokva ahhoz, hogy három otthonom van. Az életem részét képezi a határon túliság is, bár csak egy évet éltem Nagyváradon. A mai napig három otthon között ingázom. Ez talajnélküliséget és otthontalanságot is jelent, mivel sehol nem vagyok otthon igazán, miközben több otthonom van. Ez nagy erőt is ad, mert több helyen vagyok lokálpatrióta, ami sokat ad hozzá az életemhez és a szakmámhoz.

Tudatosan készültél a színészi pályára?

Igen, 14 éves koromtól kezdve tudatosan. Sokat olvastam verseket, drámákat, szavalóversenyekre jártam. Elég rendesen felkészültem a Színművészetire és hála istennek elsőre sikerült is bejutni. Az egyetemi évek alatt nem kényelmesedtem el abban a tudatban, hogy most már én színész leszek, vagyok. A mai napig azt gondolom, hogy az alapjárat mellett minden előadás próbafolyamata nulláról való kezdés.

Nehéz női sorsok a szerepeidben: A tanítónő, Chicago, Sirály, Istenítélet, Liliom, Háború és béke, Pentheszileia, Diktátor, Gatsby, Kabaré, A kő.  Az előadásokban nehéz női sorosokat kapsz. Miért ezt a karaktert látják benned a rendezők?

Valószínűleg drámai kisugárzásom van. Egy rendező mondta, hogy amikor én azt hiszem, hogy jókedvű vagyok, akkor is van valami fájdalom a szemembe, amit nem tudom, hogy minek köszönhetek. Szerencsére sokféle szerepem van, ahogy a Dorothy-t is eljátszhattam az Ózban, vannak azért tehát más ajándékok is.

A karrieredben a hangsúly nem a Dorothy karakterén van.

Igen, a drámaiság valahogyan jobban jelen van a szerepeimben, amit nagyon szeretek, mivel a személyiségemből ez jobban következik.

A Pentheszileia program főszerepe nehéz és nagyon komoly lelki kitárulkozás. Hogy éled meg, vannak személyes érintettséged a témában?

Szerencsére nincs, mert az elég borzasztó lett volna. Nagyon erős és hosszú volt a próbafolyamat, amiben igyekeztem a saját kis lelkemet kapirgálni. Hála istennek újra fogjuk játszani, mert nem kerül le a műsorról. Nagyon felszabadultan lehet játszani azon a kicsi színpadon, mint amilyen a Házi Színpadé, mert nagyon közel vannak a nézők. A kicsi térben filmesen lehet játszani és nem kell bonyolult technikai dolgokkal foglalkozni, ami fel tud engem abban szabadítani, hogy a legőszintébben tudjak fogalmazni. A Pentheszileia program olyan sorsot mutat be, ami sodor magával. Úgy van megrendezve és olyan alappillérek vannak letéve az előadásban, hogy ha azon lépkedek, akkor beszippant.

Junior Prima díj, Varsányi Irén emlékgyűrű, Ajtay Andor emlékdíj, Ruttkai-díj. Mit jelent számodra ez a sok elismerés?

Olyanok ezek a díjak, mint valami rövid ideig tartó tortaszeletek, amelyeket megeszek és akkor a papírját elrakom otthon emlékbe. Néha jó rájuk nézni, ha éppen elkeseredek, de általában két napig örülök, elfelejtem és megyek tovább.

A Kő előadásban öt nő és egy férfi van, ami ritka a drámairodalomban. Milyen volt a próbafolyamat?

Furcsa, hogy Telekes Péter az egyetlen férfi energia az előadásban. Jó hangulatú volt. A rendező Michal Dočekal-lal tolmács segítségével kellett kommunikálni, de mégis azt éreztem, hogy nagyon ért minket. Nem először dolgoztam vele, nagyon meg tudja találni velünk a közös hangot. Sok humor nincs ebben az előadásban, mivel nem olyan a szerkezete, hogy elbírná, de mégis próbáltuk feldobni a hangulatot.

Ha csak egy darabot választhatnál, ami alapján ajánlanád magad egy olyan képzetbeli castingon, ahol egyáltalán nem ismernek, melyik lenne az?

Hú, ez jó kérdés. Mixet sem mondhatok?

De, mondhatsz.

A Mágnás Miska Marcsáját és a Liliom Julikáját választanám, mert annyira más a két szerepem és annyira más határon mozognak a különbözőségük miatt.

Mit jelent a számodra a Vígszínház?

Színészként a legszerencsésebb helyzet itt játszani a három különböző játszóhely miatt. A Nagyszínpad az egy drog, ott módosult tudatállapotban vagyunk, mert annyi energia jön a sok néző részéről. Itt van a Pesti színház, ahol most éppen beszélgetünk, ami szintén nagy, de itt is másképpen kell játszani, és azt is gyakorolhatjuk. Ott van a Házi színpad, ami pedig annyira kicsi tér, hogy már majdnem filmesen tudunk benne játszani. Ha ez a három játszóhely egy színész életében aktív körforgásban van, akkor mindenféle technikáját, lelki állapotát igazán pörgésben tudja tartani. Ezért nagyon szerencsés színésznek lenni a Vígszínházban.

Sok szereped fut a Vígben, ami komoly terhelés lehet. Hogyan regenerálódsz?

Amint van egy kis a szabadidőm, akkor a családomhoz megyek, ami vagy Kajdacs, vagy Nagyvárad. Ha visszamegyek vidékre vagy a határon túlra, akkor valahogy mindig visszatalálok önmagamhoz.

Hogyan kapcsolsz ki?

Ha hazamegyek, akkor kapálok, ások, gazolok, betonozok, szőlőt taposok, metszek. Nekem nem büdös a kétkezi munka.

Mit jelent neked a színészet, mint misszió?

Van bennem egy nagy kérdés, az, hogy én a leghasznosabb dolgot csinálom-e azzal, amit a parányi életemmel kezdek? Vagy éppen leghaszontalanabbat? Nem arról beszélek, hogy lábnyomot akarok hagyni. Amikor elkeseredek, akkor néha azt gondolom, hogy inkább mennék önkénteskedni valahová. Aztán elkap az az érzés, hogy annál nincs nagyobb kincs, mint hogy emberek gondolkodását és lelkét egyszerre tudom irányítani. Ha már kis hatással tudok lenni egy este a néző elméjére és a lelkére, akkor szerintem annál fontosabb nincs.

Köszönöm a beszélgetést.

A fotók A kő című darab előadásán készültek.