Nemrég jelent meg Grecsó Krisztián új kötete Jelmezbál címmel a Magvető Kiadó gondozásában. Az író még 2001-ben, Pletykaanyu című novelláskötetével robbant be a magyar kortárs irodalomba, azóta rendszeresen publikál. A Magvetőnél ez már az ötödik megjelenő regénye.
A családregény elnevezés ellenére a regény műfaji besorolása ennél kicsit bonyolultabb. Egyszerre krimi és családtörténet, ráadásul laza novellafüzérek összessége.
A történet szerint két lányt holtan találnak a faluban valamikor az 1960-as években. A harmadik még él, amikor rábukkannak, de mire odaér az orvos, a sebesült lány eltűnik. Szerelme, a fiatal rendőr évtizedek múlva, Budapesten, egy különös találkozás után jön rá az igazságra. E talányos bűnügyi történetből bomlanak ki egy családregény mozaikjai.
A Jelmezbál napjainkig nyúló történetének szereplői unokák, nagymamák, asszonyok – nők. Élik az életüket, keresik egymást, önmagukat vagy épp a vér szerinti anyjukat. Elköltöznek, visszatérnek, szerelem, árulás, alakoskodás, hit és féltékenység van az életükben. Sok elmaradt ölelés, és szerencsére még több olyan, amelyik nem maradt el.
Grecsó Krisztián új könyvének fejezetei önmagukban is kiadnak egy-egy képet, mintha mindegyik történet más családtag vagy szomszéd élete lenne. Az utak keresztezik egymást, és végül, bármennyire is összekeveredtek térben és időben a darabkák, összeáll a nagy, drámai egész.
A szerző korábbi műveit ismerő olvasókat nem fogja meglepni az újabb családos téma, de számukra is tartogat meglepetéseket a kötet leginkább újfajta narrációs technikájával.
A kötet megvásárolható a Magvető Kiadónál!