Nagy örömmel jelentjük be, hogy hamarosan megjelenik kedves kolléganőnk, Eszter első regénye, Amolyan lépcsőházi szerelmes címmel. A kötet már előrendelhető, s szerdától már a könyvesboltokban is kapható. A könyv bemutatója november 20-án a Garzon Caféban lesz, ahol az írónő mindenkit szeretettel vár.
Tóth-Bertók Eszter regénye a szerelemről szól, de nem az akármilyen szerelemről, hanem az örökről. De vajon létezik olyan szerelem, mely örökké tart? Ami nem múlik el akkor sem, ha már rég véget ért a kapcsolat. Lehet tiszta szívből szeretni valakit, akit évek óta nem láttál? Élhetsz teljes életet úgy, hogy a másik feled nélkül képtelen vagy boldog lenni? A regényben ezekre a kérdésekre keresi a választ, és egy olyan pár életébe enged bepillantást, akik mérhetetlenül, lehetetlen módon szeretik egymást. Így vagy úgy, de örökre.
Idézet a regényből:
„Beletörődtem a sorsba. Az öröklétbe. Hogy ennyi ideig tart, míg elengedlek, hogy tiltakozásom hiábavaló, egy önámítás. Lelkem gyötrelme. Terelni próbálom gondolataimat, de minden irányban te vagy. A szőke hajad lengén a szélben, szoknyád is tartja a ritmust, és lépteid nyomán zeng a dallam. Innen tudom, hol jársz. Melyik lépcsőfokot taposod, átkelsz-e értem a sáros utcán, vagy félreáll utadból a világ, hiszen felismerte, amit én nem mertem ez idáig: itt nincs megállás.”
A könyvbemutató időpontja: 2016. november 20. 16:00 óra
Helyszín: Garzon Café
Facebook esemény: Tóth-Bertók Eszter: Amolyan lépcsőházi szerelmes
A kötet az Álomgyár Kiadó gondozásában jelenik meg.