Aki érdeklődik a kémek izgalmas és titokzatos világa iránt, az előtt jól ismert John Le Carré neve, akit a műfaj koronázatlan királyának tekinthetünk. Számos könyvet írt ebben a témában, például az Éjszakai szolgálat (The Night Manager) című regényt, mely az Agave Kiadó gondozásában került a könyvesboltok polcaira 2016-ban. Ezzel a történettel korábban is találkozhattak a magyar olvasók, hiszen Éjszakai portás címmel már 1995-ben megjelent, Fazekas László fordításában. Az Éjszakai szolgálat az eredeti könyv új kiadása, bár a cím módosult. (Ez érthető is, hiszen nem egyszerű adaptálni egy-egy speciális kifejezést idegen nyelvre.)
Örök kérdés, hogy vajon honnan meríti a szerző az ihletet egy bonyolult, sok szálon futó, esetenként brutális történet megírásához? Az angol John Le Carré – eredeti nevén David John Moore Cornwell – esetében könnyű a válasz. Nehéz gyermekkora volt, majd ő maga is kémkedett. Anyja elhagyta a családot és csak 18 évvel később bukkant fel újra, apja pedig jó párszor komoly összetűzésbe került a törvénnyel. Az apa és fia közötti rossz kapcsolat az író több művében is megjelenik. A fiatal Le Carré 1950-ben a brit hadsereg hírszerző testületéhez került. Tisztként ügynököket irányított, kihallgatásokat szervezett, telefonvonalakat hallgatott le, sőt hivatalból betöréseket hajtott végre. Ezek a helyzetek nem a fantázia szülöttei könyveiben, hanem személyes tapasztalatain alapuló történések. Bár az írás kedvéért felhagyott a kémkedéssel, lélekben sosem szakadt el hajdani hivatásától az idén 85 éves szerző. Gazdag életművében a hírszerzés félelmetes, veszélyekkel teli világába kalauzolja el olvasóit.
Ezt teszi az Éjszakai szolgálat című regényében is. A sztori 1991-ben kezdődik, amikor egy teljesen új ellenség, a szupergazdag, hatalmas kapcsolatrendszerrel rendelkező és – elvileg – hozzáférhetetlen fegyver- és kábítószerkereskedők kerültek a titkos megfigyelések célkeresztjébe. Ez a könyv az első Le Carré új világrendet bemutató műveinek sorában. Hamisítatlan kémregény, amiben arra keresi a választ, hogy meg lehet-e állítani e nagyhatalmú emberek és a fél világot átívelő szervezeteik sötét üzelmeit?
A történet kulcsfigurája Jonathan Pine sima modorú, vonzó férfi. Megrögzött agglegény, aki menekül minden érzelmi kapcsolat elől, miközben titokban sóvárog a normális, átlagos családi élet után. Az egykori titkos ügynök, aki valamikor a brit hadsereg katonája volt Kairóban, egy hölgy, Sophie túlzott bizalmának köszönhetően olyan információk birtokába jut, amiket úgy érzi, kötelessége átadni a hírszerzésnek. Ezzel felcsillan a remény, hogy végre fogást találjanak a legelvetemültebb ellenség, a látszólag becserkészhetetlen fegyver- és drogkereskedő, Roper leleplezéséhez. Ezzel indul a játszma Roper és a hírszerző Burr között. Bár ők ketten személyesen sosem találkoznak, sőt Roper még csak nem is hall Burr-ről, azért ez a kettőjük társasjátéka. Az eszköz pedig Jonathan Pine, aki mindent vállal, még az életveszélyt is. Miért ne tenné, hiszen senkije nincs, aki aggódna érte és akit veszélybe sodorna. Viszont él benne a kalandvágy, de mindenekelőtt a bosszú. A bosszú egy olyan szerelemért, ami alig kezdődött el, máris erőszakos véget ért.
Az Éjszakai szolgálat nem egy rózsaszín lányregény. Ahhoz, hogy követni tudjuk az eseményeket végig koncentrálni kell, mert a cselekmény szövevényes, s a rengeteg szereplő tovább nehezíti az eligazodást. Ráadásul a szerző ide-oda csapong az időben és a helyszínek között. Az olvasó szempontjából Pine túlságosan sokszor tér vissza gondolatban Kairóba, az ott megismert Shopie-ra, s ez a momentum tovább bonyolítja az egyébként is tekervényes cselekményt. A történet több szálon fut. Mire beleéljük magunkat Pine legújabb kalandjába, hirtelen változik a szín, és már a hírszerzés titkos megbeszélésén vagyunk, hogy néhány oldallal odébb Roper nagystílű köreiben találjuk magunkat. Le Carré mindezzel együtt a figyelemfelkeltés nagymestere. Olyan fejezeteket épít be regényébe, melyekről csak utólag derül ki, hogy mi is a jelentőségük a történetben. Az biztos, hogy amint egyre inkább kibontakozik a sztori mind többször izgulhatunk Jonathanért, aki küldetése során gyakran keveredik veszélyes kalandokba. A lopástól a gyilkosságon át sok mindennel megvádolják. Több országban is körözik, s ezért szinte mindig menekül. Mindez nagyon valóságos, de mégsem igazi. A hírszerzés, azon belül is Leonard Burr vezényli a háttérből az eseményeket. Dörzsölt, öreg róka, aki tudja, egy ilyen előélet a lehető legjobb belépő a bárkit feláldozni kész Roper köreibe.
Kétségtelenül fáradságos olvasmány – többször is vissza kellett lapoznom, hogy megtaláljam az elveszett fonalat – ugyanakkor izgalmas és lenyűgöző. Minden megtalálható benne, ami nélkülözhetetlen a sikerhez: gyönyörű nők, veszélyes helyzetek, fegyverek, luxusélet és állandó feszültség. Ahol sokan vannak – legyen az Roper sleppje vagy a hírszerzés – ott elkerülhetetlenek a súrlódások. Nem szólva arról, hogy mindkét oldalon akadnak, akik átállnak az ellenséghez, és elárulják azokat, akikhez tartoznak. Az árulás azonban nem kifizetődő, többen az életükkel fizetnek érte. A könyv erőssége a sokszínű jellemábrázolás. Pine, a bátor férfi miközben sorra hódítja a női szíveket, nagyon is esendő arcát mutatja akkor, amikor alkalmanként eltér a forgatókönyvtől, és érzelmeitől vezetve a saját feje után megy. Még a kíméletlen Roperből sem hiányzik az emberi érzés, hiszen van valaki, akit talán az életénél is jobban szeret: a fia. Burr pedig pályafutása nagy fogását is képes feláldozni, hogy megmentse bajtársa életét.
A könyv – akár csak az élet – tele van meglepetésekkel. John Le Carré eredeti mesélő, de azért az ő regénye sem mentes a kliséktől. Pine hosszú utazása során mindig feltűnik egy-egy gyönyörű nő, akik kivétel nélkül belehabarodnak a sármos férfiba. A sztori jól kidolgozott, talán túlságosan is. Annyi a fordulat benne, hogy sokszor összezavarodik az olvasó. Mint ahogy azt sem könnyű átlátni, hogy ki kivel van. A végén azonban minden a helyére kerül, bár valami furcsa hiányérzet marad az olvasóban. Vajon megmenekül-e Pine? Sikerül-e nyakon csípni Ropert? Ezek a regény kulcskérdései. Aki szeretné megkapni a válaszokat, s kedveli a rejtvényeket, olvassa el a könyvet. Az Éjszakai szolgálat az Agave Kiadó webshopjában megvásárolható!
John Le Carré több regényét is megfilmesítették. Érdekes csemege az olvasóknak, hogy a most megjelent kötet elején a szerző a filmes világgal való kapcsolatáról nyilatkozik. Időközben elkészült az Éjszakai szolgálat televíziós változata. A nagyívű történetet sorozat keretében vitték filmre, melyet 2016-ban mutat be az AMC. A főbb szerepeket Hugh Laurie, Tom Hiddleston, Tom Hollander és Olivia Colman alakítja.
A könyvért köszönet az Agave Kiadónak!