Erunder 
Körök címen jött ki a 2002-es A kör (The Ring) című, immár horrortrilógia folytatása, amiben már csak az a félelmetes, hogy a készítői milyen szinten viszolyognak attól, hogy egy kicsit is meglepőek legyenek.
Nem is tudom hirtelen hol kezdjem az ekézését ennek az…, huh hát nem akarom mondani, hogy alkotásnak, mert akkor az összes többi olyan filmet sérteném meg, amire eddig ezt a szót használtam.
Azt hiszem maradok a már jól bevált módszeremnél és először sorra veszem a karaktereket, hangulatot, majd végül magát a történetet, és majd csak ezek után adom hozzá azt a pluszt, amit eddig nem sok filmnél elemeztem. Ez a kis plusz nem lesz más, mint az olyan klisék és bakik halmaza, amiket korábban azért nem vettem figyelembe egy filmnél, mert el lehetett tekinteni tőlük bizonyos pozitívumok miatt. Ám a Köröknél ezek olyan szinten szúrták a szemem, hogy azt kívántam közben, bárcsak én is megvakítanám magam, mint Vincent D’Onofrio karaktere.
A színészeknél tartva azt sem is igazán értem, hogy D’Onofrio miért vállalt ebben szerepet, hiszen már az alap koncepcióból lehetett sejteni, hogy ebből nem lesz egy remekmű. Hasonló bajban voltam mellékszereplők terén Johnny Galecki-vel, aki szerintem már mindenkinek örökre Leonard marad a The Big Bang Theory-ból, ezáltal picit hiteltelen egy komolyabb szerepben – még akkor is ha egy kvázi jóképű borostás fazonként tűnik fel. A tény, hogy főszereplők terén sem volt túl erős a film csak tovább rontott a helyzeten. A szegény ember Dave Franco-jának, Alex Roe-nak egyetlen pozitívuma van, és az nem a színészi tehetsége, hanem az, hogy jól néz ki póló nélkül. A hölgyek örömére nem is kell sokat várni ahhoz, hogy ledobja a felsőjét. Gondolom a szerződése aktív része volt, hogy a játékidő harmadát fél-pucéran kell töltenie. Matilda Lutz főszereplő sikolykirálynőnek pedig olyan szerencsés választás volt, mint mikor látunk egy adag kutyaszart, és úgy döntünk, meghempergünk benne. Egyedül a gyilkolászó, tévéből kimászó Samarát alakító színésznőre nem lehet panaszunk, de neki viszonylag könnyű dolga volt, hiszen egyetlen sor szöveget adtak csak neki.
Ám nem minden a színészeken múlt, ugyanis ők csak azokat a karakterek jeleníthették meg, amit nekik írtak. Ezek a szereplők valamiért kivétel nélkül a modern szubkultúráknak egy rétegét, mégpedig a hipsztereket fedik le. Vegyük csak sorra őket. Van a laza professzor, aki tekert cigit és füvet szív, és oda meg vissza van az ócskapiacért, ahonnan könnyen lehet beszerezni régi videólejátszókat. Ott van még a képzőművészetis meg nem értett lázadó csajszi, akinek természetesen a leglehetetlenebb hülye színben pompázik a haja. Végül, de nem utolsó sorban egy rakat olyan fiatal, akik egy romkocsma-szerű helyen keresi az élet értelmét, amit a fura videó kazetta miatt kezdtek el felkutatni. Ebbe a csoportba tartozik a férfi főszereplő is, akinek a barátnője a legnagyobb hipszter mindannyijuk közül, az elhagyhatatlan válltáskájával és az összes ostoba döntésével együtt.
A film egyetlen érdekessége, amiről érdemes pár szót említeni, hogy a népszerű modern szubkultúra jellegeit tökéletesen tárja elénk. Persze oximoron, hogy a hipszterség népszerű lett, de ezen tegyük túl magunkat. Ami valójában említésre méltó, hogy az egyre gyorsabb iramban fejlődő technológia ellenére, vagy talán pont azért, a hipszterek iszonyatos mértékben vonzódnak az elavult technológiák iránt. Ez egyfajta kis elvágyódás a múltba, mikor még egyszerűbb volt az életünk. Nem azért pötyögnek kattogós írógépen, mert feltűnősködni szeretnének, nem azért hajtanak fixiket mert az annyira praktikus lenne, hanem mert ezen tárgyak használatával úgy érezhetik az életük azon része, mikor még látszólag minden rendben volt egy kaotikus világban, még mindig velük van. Így természetesen a VHS technológia használata is a múltidézést jelenti számukra, amiből ki is jön a film, illetve a cikkem fő poénja, miszerint a hipszterek, akik még mind a mai napig használnak videólejátszót, az egyetlen közeg, aki rendesen parázhat a Körök láttán, hiszen őket még közelebbről érintheti, mint minden más normális embert a társadalmunkban.
A kis kitekintés után, amiben képes voltam mégis megtalálni az egyetlen pozitívumát a produkciónak, térjünk vissza a filmhez. Hangulat: hát, izé, egy horrorfilmnél az jó dolog, ha az ember úgy érzi, hogy lassú haláltusát él át másfél órában? Mert az első képkockától az utolsóig olyan hangulat lengi át az egész filmet amitől az a kósza ötlet merül fel bennünk, hogy ezt a filmet simán lehetne a guantánamói raboknak büntetésből vetíteni.
A kliséhalmazok miatt egy bizonyos ponton még az is eszünkbe juthat, hogy véletlenül egy paródiát sikerült megnéznünk az eredeti film helyett. Egyedül az altesti humor hiánya utal arra, hogy mégis az eredeti horrorfilmet nézzük.
Az említett közhelyek egyébként olyan gyakoriak a filmben, hogy szinte előre látjuk mi fog történni. Egy idő után már az utalásokat sem kell megvárnunk, a bemutatott karakterről egyből tudjuk, hogy ő lesz a fő csavar a film végén, a különböző eseményekről meg azonnal sejtjük milyen irányba fognak változni. A leggagyibb csavar mégis a film legvégén volt. Aki látta a Körök előzetesét, annak már jóval korábban le lett lőve az a bizonyos fordulat, de akinek nem volt hozzá szerencséje, annak sem kell jósnak lennie, hogy még idő előtt rájöjjön, mit próbálnak nekünk a film készítői üzenni. A gonosz újjászületésére utaló jelek ugye Braille-írásjelekben jelenik meg a főhősnő kezén, amit a barátja a gépen próbál meg betűről betűre lefordítani. Az első három beírt betűt mutaják meg a nézőnek, mi pedig a készítők szerint agyalunk, hogy „Jaj, mi lehet ez”. Nos, a „REB” betűket látva biztos vagy benne, hogy mindenkinek a rebarbarás pite, vagy a rebellious szó jut eszébe, nem pedig a rebirth.
A legrosszabb az egészben, hogy sem a forgatókönyvíró, sem a rendező nem gondolta az végig, hogy a nézők nem hülyék, és ilyen nyilvánvaló utalásokkal és közhelyekkel teletömött film alatt egész egyszerűen unatkozni fognak. Mert bizony, még ebből a forgatókönyvből is lehetett volna egy egész elfogadható horrort varázsolni okos rendezéssel, de sajnos ez nem történt meg. Meglehet a borzalmas minőséghez az is hozzájárult, hogy az eredeti Kör írójának ehhez a részhez szinte már csak jelképesen volt köze, mert ha Kôji Suzuki véleménye valóban számított volna a forgatás során, úgy ez a film ilyen formában sosem láthatott volna napvilágot.
Értékelés: 30/100 Csak a sminkre, díszletre, azaz a látványra, és arra kap pontot, hogy ha még akaratlanul is, de kicsit beintettek a hipszter társadalomnak.
Mafab: 55
IMDb: 4,5/10
