Eszter 
Nos, a hír az, hogy még az idei első hó előtt útjára indul egy rovat, ami a filmszakosok által leggyakrabban használt kifejezést, a Kötelező filmek címet viseli.
Igazán közelről ismerem ezt a kategóriát, először beszéljünk is erről. A Pécsi Tudományegyetem Filmelmélet és filmtörténet szakán végeztem, s bár az államvizsga után azt volt az első mondatom, hogy „és akkor többé sosem kell kimondanom azt a két szót, hogy kötelező film”, mégis újra és újra azon kapom magam, hogy a legtöbb beszélgetést e kifejezés felé terelem, s amikor csak tehetem, újranézem azokat a bizonyos kötelező filmeket.
Rovatommal benneteket is arra próbállak (és foglak) majd rávenni, hogy egymás után nézzétek meg a tanulmányaimból felelevenített alkotásokat. Mivel könnyen és roppant nehezen emészthető művek egyaránt vannak a palettán, így kéthetente szombaton jelentkezem majd egy új kötelező, illetve igen erősen ajánlott filmmel, hogy legyen idő megemészteni az olyanokat, mint a Sweet movie (Sweet movie, 1974), ami korántsem olyan könnyed alkotás, mint amilyenre a cím alapján számítunk (vagyis amilyenre a megtekintése előtt nem tájékozódó filmszakos anno számított). Szóval lesz humor, lesz őszinteség, s visszaemlékezés a gyilkos vizsgakérdésekre, mindemellett pedig lesz egy kis filmtörténet és filmelmélet is. Természetesen emészthető formában, ígérem.
Minden egyes cikkben egy, a filmszakon valóban kötelező filmet fogok bemutatni nektek, amik között biztosan lesznek olyan alapművek, amiket már láttatok, de említést teszek olyanokról is, amikről talán még nem is hallottatok.
Jövő szombaton a legrongyosabbra nézett alkotással jelentkezem, addig pedig nézzétek meg a következő három kötelező filmet, ha még nem láttátok volna:
François Truffaut – Jules és Jim (Jules et Jim, 1962)
Georges Méliès – Utazás a Holdba (Le voyage dans la lune, 1902)
Giuseppe Tornatore – Puszta formalitás (Una pura formalità, 1994)
