Kötelező filmek – Égi bárány (1970)

Éppen tíz nappal ezelőtt kelt szárnyra a hír, hogy elindult a Magyar Nemzeti Filmalap történelmi filmes programja, amelyre történelmi témájú játékfilmtervekkel lehet jelentkezni szeptember 15-éig. A programra olyan terveket várnak, amelyek a nagyközönség számára befogadható módon idézik meg a magyar történelem eseményeit, sorsfordító pillanatait és alakjait. E hír hallatán úgy döntöttem, ideje foglalkoznunk a történelmi film műfajával – és ideje megnéznünk az Égi bárányt (1970), ezt az igen különleges alkotást attól a magyar rendezőtől, aki rendkívül sajátos „hangon” beszélt a történelemről.

Azt hiszem, a történelmi film azon műfajok közé tartozik, amelyeket „senkinek sem kell bemutatni”, én most mégis mesélek róla kicsit. Igen nagy múltú műfajról beszélhetünk és kijelenthetjük: tágabb értelemben ide tartoznak mindazon művek, amelyek történelmi figurák, mitológiai, bibliai alakok sorsát mesélik el, történelmi vagy mitológiai eseményeket mutatnak be. Szűkebb értelemben azonban csak azok a filmek sorolhatók a zsánerhez, amelyek valós történelmi tényekből kiindulva készülnek. A történelmi film közeli rokonságban áll a kalandfilmmel és az életrajzi filmmel, sőt gyakran különválaszthatatlan tőlük.

A történelmi film esetenként egy, az emberiség sorsát megfordító eseményre koncentrál [A leghosszabb nap, (The Longest Day, 1962)], máskor egy történelmi személyiség belső konfliktusait tárja fel [Krisztina királynő, (Queen Christina, 1933)]. Ugyanakkor gyakran foglalkozik nagy hírű dinasztiákkal; gondoljunk csak a VIII. Henrik magánélete (Private Life of Henry VIII., 1933), az V. Henrik (The Chronicle History of King Henry the Fift with His Battell Fought at Agincourt in France, 1944) vagy a Nagy Katalin (The Rise of Catherine the Great, 1934) című filmekre. Ezekben az esetekben a történelmi események fókuszba helyezése kiemelt fontosságú, ám nem csak ez a jellemző: számos film ugyan történelmi díszletek közt játszódik, de a történelmi események világfordító hatása a háttérben marad. Hogy mire gondolok? Például az Elfújta a szélre (Gone with the Wind, 1939) vagy a Casablancára (1942), melyek érthető módon nem tartoznak szorosan a történelmi film zsáneréhez. De ha már szóba került a Casablanca, melyben erőteljesen érződik a háborús hangulat, elmondom, hogy a történelmi film legjelentősebb alműfaja a háborús film, melyet napjainkban is kiváltképp kedvelnek a filmkészítők.

Ezen a ponton azt is meg kell említenem, hogy a történelmi film egyaránt érvényességet szerzett a tömegfilmben (Waterloo, 1971) és a művészfilmben [Rettegett Iván, (Ivan Groznij, 1944-46)]. Grandiózus mivoltát tekintve pedig nem meglepő, hogy a tudományos-fantasztikus film mellett ez az egyik legköltségesebb filmműfaj – jellemző rá ugyanis a megformálás mívessége. A történelmi eseményeket feldolgozó mozgóképek „többsége díszes kiállítású tabló, akár több ezer szereplőt mozgató, dekoratív alkotás”. A filmek témája természetesen rendkívül változatos: a történelmi mű játszódhat az ókorban, a középkorban, a bibliai időkben, illetve a 19. és a 20. században, de akár a jelenkorban is. A műfaj egyébként már a némafilm-korszakban is nagy karriert futott be: a zsáner egyik első darabja D. W. Griffith bibliai témájú Bethuliai Judit (Judith of Bethulia, 1914) című munkája.

És mi a helyzet nálunk? A történelmi film a múltban Magyarországon is igen népszerű műfajnak számított, az ’50-es, ’60-as években a műfaj legjelentősebb hazai képviselői között volt Várkonyi Zoltán (Egri csillagok, 1968) és Bán Frigyes (Rákóczi hadnagya, 1956). De sorolhatjuk még: Makk Károly, Gothár Péter, Kósa Ferenc, Sára Sándor, Szabó István, Kovács András és Jancsó Miklós mind-mind filmre vitték a történelmet, feledhetetlen képekben örökítve meg a magyar nép zivataros századait. Napjainkban a Szász Attila–Köbli Norbert páros mesél hasonlóan magas színvonalon a történelemről, de persze, nem szabad kifelejteni a sorból Török Ferenc 1945 (2017) című művét sem. Akár ezt is ajánlhatnám most nektek, de inkább ajánlom figyelmetekbe a cikket, amelyet Bence V. írt róla, én pedig kötelezővé teszem a fantasztikus Jancsó Miklós Égi bárány című alkotását, mely talán az egyik legkülönlegesebb magyar történelmi film.

Ebben az alkotásában Jancsó 1919 nyarára repíti vissza a nézőt, a történet ugyanis a Tanácsköztársaság bukásának napjaiban játszódik a Dunántúlon. A vörösök és fehérek harcában mindig az éppen felülkerekedő hatalom számol le kegyetlenül a másikkal, ebből az allegorikus cselekményfolyamból pedig kibomlik egy általános tanulság – amelyre viszont csak akkor lelünk rá, ha „belemegyünk Jancsó játékába”, aki, mint mindig, most is továbbgondolásra késztet minket.

Miért kötelező megnézni? Mert a magyar filmtörténet egyik, ha nem a legkülönlegesebb történelmi filmje. Más indok nem is kell…

Forrás: Film- és médiafogalmak kisszótára/Oxford Filmenciklopédia