Chino 
Miközben az év eleji filmes hírekkel kapcsolatos mulasztásaimat pótoltam, megakadt a szemem egy olyan alkotáson, melyről mostanáig csak dédelgetett projektként volt tudomásom. Ez nem volt más, mint Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta közös filmje, a Műanyag égbolt. De, hogy mitől is olyan különleges ez? Hiszen a magyar filmipar manapság nem szűkölködik kisebb-nagyobb produkciókban. A válasz az, hogy a néhány éve bemutatott Ruben Brandt, a gyűjtő (Ruben Brandt, Collector, 2018) után a magyar filmipar egy újabb igazán egyedi produkcióval rukkol elő. Habár a Műanyag égbolt műfajában is unikumnak számít a hazai filmművészetben – valljuk be, nem sok hazai sci-fit láttunk –, ami mégis igazán páratlanná teszi, az nem más, mint a teljesen újszerű megvalósítás. A szlovák-magyar koprodukcióban készülő Műanyag égboltot ugyanis rotoszkóp technika segítségével forgatják le, ami a külföldi filmművészetben sem gyakori megoldás.
Mi az a rotoszkópia?
A technika lényege, hogy az élő szereplőkkel leforgatott jeleneteket képkockánként átrajzolják, egyfajta animációt kreálva belőlük. Ezt fel lehet fogni amolyan filmművészeti eszközként is a tartalom, a mondanivaló kifejezéséhez. Persze, be lehetne másolni ide szóról-szóra a pontos definícióját, továbbá a technológia történetét, de a legjobban egy alkotáson keresztül lehet bemutatni. Erre a műfajban már tapasztalt Richard Linklater (Bernie, 2011) kultfilmjét, a Kamera által homályosan–t (A Scanner Darkly, 2006) választottam.
Drog(ok) által homályosan
A Kamera által homályosan tulajdonképpen nem más, mint a legendás sci-fi író, Philip K. Dick regényének újragondolása. Linklater egy ábrándos, ugyanakkor meghasonlott víziót adaptált a vászonra, amelyhez kiváló eszközzel nyúlt, amikor a rotoszkóp animáció műfaját választotta. Nem ütközött korlátokba, a látványvilágot saját szájíze szerint alakíthatta. A rendező korábban már próbálkozott ilyen technikával Az élet nyomában (Waking Life, 2007)című filmmel, ám az igazi áttörést kétségkívül ez a mű hozta meg a számára. A film középpontjában a drog és drogosok lelkivilága áll, de egyfajta társadalomkritika rajzolódik ki benne, mely politikai vádirat is egyben. Nem direktben ábrázolja a drog veszélyeit, mint oly sok másik alkotás, hanem a kábítószer okozta életérzés köszön vissza. Nem véletlen, hogy évszámot sem lehet társítani a történethez, mindössze annyit tudunk, hogy „7 év múlva ”csöppenünk a sztoriba.
A történet szerint a piacon megjelent egy új drog, a H-anyag, mely ellen a rendőrség körömszakadtáig harcol. Folyamatosan keresi a terjesztőket, ennek érdekében épül be egy drogos társaságba a Keanu Reaves (Matrix, 1999) alakította Fred, Bob Arctor néven. Ehhez egy maszkafander nevű eszközt használ, mely elrejti igazi valóját, így folyamatosan egy átlagember képében „tetszeleg”. Még saját kollégái sem tudják ki ő valójában. Egy ponton azonban saját maga áldozatává válik: őt gyanúsítják, mint terjesztőt, tehát saját magáról kell folyamatosan jelentést tennie. Mindeközben droghasználóként akaratlanul az elméje is kezd szétesni; két ellentétes személyiség alakul ki benne, s egy idő után már maga sem tudja, melyik az igazi. Ezt jól ábrázolják a rendőrségnél bemutatott rendszeres orvosi/pszichológiai vizsgálatok, ahol bemutatják, hogy az agya két féltekéje folyamatosan verseng egymással. Ezzel egy olyan csapdába kerül, melyből látszólag nincs menekvés.
Szereplők vagy színészek?
A Kamera által homályosan mindemellett tele van csavarral – Linklater nagyot húzott azzal, hogy nem egy szokványos adaptációt készített. A sztori nem csupán lineárisan halad az alapmű mellett, de a párbeszédek, a szöveg is szinte egy az egyben K. Dick regényét követi. Ehhez pedig kiválóan asszisztáltak a színészek, akiknek játéka egyszerűen fergeteges. Mindezt annak ellenére, hogy félig animációként jelennek meg…
Nem kockáztatok nagyot, ha Robert Downey Jr. ( Kiss Kiss Bang Bang, 2005) alakítását pályafutása egyik legjobb teljesítményének nevezem. Egyszerre szórakoztató és komoly. Woody Harrelson ( Natural Born Killers, 1994) szintén fenomenális. Winona Rydert (Dracula, 1992) hiába szorítják kicsit háttérbe mégis képes maradandót alkotni, miközben egy egész más oldaláról ismerhetjük meg. Rory Cochrane szintén nagyon hiteles a paranoiás drogos alakjában. Keanu Reeves-t ugyanakkor nem tudom hová tenni. Nagyon jól hozza ezt a meghasonlott karaktert, de a társaságbeli jelenetekben kicsit olyan, mint egy elefánt a porcelánboltban. Nem kifejezetten lejátsszák a vászonról, de akaratlanul is kilóg a Downey Jr.–Ryder–Cochrane trió tagjai közül. Ellenben a filmvégi jelenetekben, immár harmadik személyiségében, eszméletlen, amit látunk tőle.
Ami számomra negatívumként hatott, az az, hogy az elején karakterekről, de még a politikai, társadalmi háttérről sem tudtunk meg semmit. Csupán hirtelen belecsöppentünk a történetbe. A mindenhol jelen lévő és középpontban álló Új Út alapítványról is jó lenne tudni, hogy eszik-e vagy isszák. Ennek tetejébe a figurák többsége a film végére egyszerűen kiszáll a sztoriból, még csak sejteni sem lehet, hogy mi történt velük…
De miért olyan hiteles a sajátos hangulat? Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy az író rengeteget merített a saját drogos élményeiből. Nem egyszer maga K. Dick is feltűnik a filmben valamilyen utalás vagy kép formájában. Nem véletlenül hatja át a filmet mélységes pesszimizmus. Valamiféle emléket állít azoknak, akik a drogok áldozataivá váltak. Szinte megrázó, ami stáblista elindulásakor történik. Név szerint felsorolnak bizonyos személyeket párosítva sorsukkal. Többségük halállal végezte, de sokaknak jutott pszichológiai megsemmisülés osztályrészül. filmnek akadnak achilles-sarkai, de mindent összevetve Linklater nagyszerű alapanyagot választott és példásan valósította meg azt, a technikával pedig feledhetetlen alkotássá varázsolta. Ugyanakkor figyelni kell arra, hogy megfelelő hangulatban, lelkiállapotban üljünk le megtekinteti. Ha inkább egy akcióhoz vagy horrorfilmhez lenne kedvünk, jobb, ha nagy ívben elkerüljük. Ebben az esetben ugyanis könnyen lehet, hogy elunjuk és egy fantasztikus élménnyel leszünk szegényebbek.
Hogy miért kötelező megnézni? Mert amellett, hogy a film egy vizuális útmutató, megismerhetjük, milyen az, ha az emberek szakítanak a valósággal egy sajátos, de nem precedens nélküli társadalomban. Mindez egy olyan ritka technikán keresztül elevenedik meg, mellyel még jobban átadhatjuk magunkat a hangulatnak és megérthetjük az adaptáció mondanivalóját.
