Kötelező filmek – M – Egy város keresi a gyilkost (M, 1931)

Ma reggel arra gondoltam, most egy olyan műfajról mesélek nektek, amelyet biztosan mindannyian szerettek. Mert ki ne szeretné a thrillert? Aztán rájöttem: ahhoz, hogy a thrillerről meséljek, először szóba kell hoznom az elődjét, méghozzá a bűnügyi filmet. Szóval máris lelövöm a poént és elárulom, hogy legközelebb a thrillerrel foglalkozunk, most azonban jöjjön egy nem kevésbé izgalmas filmcsalád, illetve az M – Egy város keresi a gyilkost (M, 1931), vagyis a filmtörténet egyik első olyan darabja, amelyben megjelent a bűnözés.

No, de mi is az a bűnügyi film? Ez a meghatározás a tömegfilm egyik – máig legnépszerűbb – filmcsaládját jelöli. Azt, amely a filmtörténet folyamán seregnyi nagy tehetségű rendezőt vonzott Howard Hawkstól, Alfred Hitchcocktól Francis Ford Coppoláig, David Lynchig vagy Quentin Tarantinóig. A bűnügyi filmnek az évek során számos típusa, alműfaja alakult ki: például a zsarufilm, a gengszterfilm, a kémfilm, a film noir és a thriller.

A nyomozós és zsarufilmek ősei igen korán feltűntek a vásznon. Sherlock Holmes a filmtörténet egyik legtöbbször felbukkanó figurája – akit napjainkig több mint hetven színész alakított –, aki már 1903-ban megjelent. Sam Spade [A máltai sólyom (The Maltese Falcon, 1941)], Philip Marlowe [A hosszú álom (The Big Sleep, 1946)], Columbo (Columbo-sorozat) vagy Magnum (Magnum-sorozat) mindannyian az ő leszármazottai. „A bűn lélektani, pszichológiai hátterét faggató, ma igen népszerű thrillerszériák is hamar megjelentek. A német Fritz Lang Dr. Mabuse (1922) című filmjének főszereplője hipnotikus erővel rendelkező bűnöző, az M – egy város keresi a gyilkost című filmjéé beteg gyerekgyilkos.” E két film hangütése, stiláris megoldásai olyan klasszikus thrillerekben köszönnek vissza később, mint a Psycho (1960), A bostoni fojtogató (The Boston Strangler, 1968), a Halloween – A rémület éjszakája (Halloween, 1978), a Ragyogás (Shining, 1980), az Angyalszív (Angel Heart, 1986), A bárányok hallgatnak (The Silence of the Lambs, 1990) vagy a Hetedik (Se7en, 1998).

A bűnügyi film természetesen Amerikát sem kerülte el. A nagyváros jellegzetes gengszterfigurái már 1912-ben az amerikai Griffith A Disznó utcai muskétások című filmjében felbukkantak. A Hollywoodban születő gengszterfilmeknek a ’30-as évek volt a legtermékenyebb időszaka. Az ekkor készült bűnügyi filmekhez a nagy gazdasági válság sújtotta amerikai metropoliszok, főként Chicago és New York valódi gengszterei (Al Capone, John Dillinger), és gyakran megtörtént esetek szolgáltatták a mintát. A gengszterfilm, amely később olyan alkotásokban született újjá, mint Coppola Keresztapa-trilógiája vagy Tarantino Ponyvaregénye (Pulp Fiction, 1994), ma is virágzik. A műfaj fejlődése azonban nem akadt meg a ’30-as években, hiszen az ebben az időszakban készült bűnügyi és gengszterfilmekből alakult ki a következő évtizedben a francia új hullám kritikusai, alkotói által film noirnak nevezett filmcsalád olyan korai művekkel, mint a Gyilkos vagyok (Double Indemnity, 1944) vagy A postás mindig kétszer csenget (The Postman Always Rings Twice, 1946). Ezt a műfajt a jellegzetes, expresszionista hagyományokat követő világítás, a történetek nyomasztó légköre és a hagyományosan szoros ok-okozati összefüggésekre épülő filmelbeszélés tudatos felbontása jellemzi.

Fritz Lang M – Egy város keresi a gyilkost című alkotása nemcsak a bűnügyi film, hanem a német filmtörténet kiemelkedő és megkerülhetetlen darabja. Nem egyszerű bűnügyi film, inkább a ’30-as évek pontos, árnyalt lenyomata társadalomkritikai felhanggal. Az igaz történeten alapuló film a harmincas évek Berlinjében játszódik, ahol az igazságszolgáltatás képviselő mellett az alvilág is kézre akarja keríteni a gyilkost, akit Lang a düsseldorfi rémről mintázott. A gyilkos megkerül, ám nem a rendőrök, hanem a „rosszfiúk” fogják el, akik úgy döntenek, a saját „bíróságuk” elé állítják…

Az M – Egy város keresi a gyilkost előzményei a városfilmek (olyan filmműfaj, amelynek darabjaiban egy-egy város életét követhetjük nyomon – a szerk.), de a bűnözés először itt jelenik meg. Fritz Lang ebben a filmjében a német expresszionizmus eszköztárát használja, legalábbis a képi világot tekintve: a fénnyel való térképzés, a megvilágítás fontos szerepet játszik az alkotásban, akárcsak a fény-árnyék kontrasztok. Emellett persze azt is meg kell jegyeznünk, hogy realista stílus jellemzi a filmet, amely ennek köszönhetően a valóság erejével hat, amit csak erősít az, hogy a rendező a képen kívüli térre és hangra is igyekszik felhívni a néző figyelmét. Ezzel azt éri el, hogy a befogadó is részesévé válik a gyilkos keresésének és – akárcsak a szereplők – maga is figyel minden egyes neszre.

A valós alapokon nyugvó történet lenyűgöző módon elevenedik meg Fritz Lang klasszikussá vált filmjében, mely egyrészt hiteles képet ad egy letűnt korszakról, másrészt ma épp azt üzeni, amit a bemutatásakor: a gyilkosok köztünk vannak.

Miért kötelező megnézni? Mert az egyik első és az egyik legizgalmasabb bűnügyi film, amely úgy jeleníti meg a paranoiát és a félelmet, hogy az idővel körbe fonja a nézőt és eléri, hogy akkor is a háta mögé nézzen, ha fényes nappal sétál egy mai város utcáján.

Forrás: Film- és médiafogalmak kisszótára