Eszter 
Ahogy a cikk címe is mutatja: ez most egy rendhagyó kötelező filmes írás lesz. Most nem egy filmet, hanem egy videóklipet ajánlok nektek. Hogy miért? Nos, néhány héttel ezelőtt szembejött velem az interneten a hír, miszerint Reisz Gábor videóklipet rendezett Egyedi Péter Mindenkinek megvan a maga története című szólólemezének nyitódalához, s rájöttem: a videóklip műfajáról és történetéről még nem meséltem nektek. Úgyhogy most megteszem.
Mi az a videóklip?
Kezdjük rögtön azzal, hogy mi is az a videóklip vagy zenés videó! A Film- és médiafogalmak kisszótára definíciója így hangzik: „rövid, néhány perces, lazán összefüggő epizódokból álló, egy adott zeneszám hosszára és szerkezetére komponált képsor”. Ha belegondolunk, milyen célt szolgál egy ilyen képsor, akkor kijelenthetjük, hogy a videóklip voltaképpen a reklám egyik típusa, mely arra hivatott, hogy népszerűsítse az előadó vagy előadók dalát, albumát. Ugyanakkor nemcsak az eladás, hanem a kísérletezés lehetőségét is magában foglalja – ez lehetett az oka annak, hogy a videóklip-ipar a nyolcvanas évektől gyakorlatilag a tömegfilm utánpótlásbázisa lett, s számos, később nagy karriert befutott rendező (pl. David Fincher, Spike Jonze, Elias Merhige) kezdte videóklipekkel karrierjét.
A kezdetektől napjainkig
De honnan indult a műfaj? A válasz a húszas években keresendő… A klip gyökerei ugyanis a húszas évek végére, Oskar Fischinger német animátor Studien című, 14 befejezett részből álló sorozatáig nyúlnak vissza. „A kísérleti rajzfilm egyik úttörőjének számító Fischinger megállapodást kötött az Electrola Records lemeztársasággal, hogy filmjei kísérőzenéjeként felhasználhatja annak anyagait, cserébe viszont a produkció végén reklámként feltünteti a lemez címét és rendelési számát.” Emellett a mai videóklip őstípusának tekinthetők még a hangosfilm megjelenésével az egyes produkciókban mind gyakrabban feltűnő, „csonkítatlanul” elhangzó zenei betétek, amelyeknek szintén reklámcéljuk volt: hiszen a film népszerűsítette a dalt, a dal pedig a filmet.
A videóklip történetében azonban vannak még mérföldkövek… Például Bob Dylan 1965-ös Subterranean Homesick Blues című klipje. Valamint a hatvanas évek rockfilmjei, elsősorban a Beatles tagjainak főszereplésével készült Help (1965) és A sárga tengeralattjáró (Yellow Submarine, 1968). Illetve a Queen Bohemian Rhapsody című dalához 1975-ben forgatott klip.
A műfaj diadalmenete azonban nem a hatvanas-hetvenes években, hanem a nyolcvanas évek elején kezdődött – ekkor indultak meg a kifejezetten klipek bemutatására specializálódott tévéműsorok, sőt csatornák, s ebben az időszakban jelent meg az a klip, amelynek hatására a reklámipar meglátta a műfajban rejlő hatalmas potenciált. Ezt a klipet John Landis játékfilmrendező forgatta le Michael Jackson Thriller című dalához…
És a műfaj azóta is töretlen népszerűségnek örvend. Évről évre videóklipek tömkelege özönli el az internetet, s bár a tévénézési szokások megváltoztak, ezeknek a képsoroknak most is megvannak a nézői, hallgatói – és nincsenek kevesen! Jut eszembe, a hallgatni szót igazán fontos kiemelni a videóklipekkel kapcsolatban, e műfaj darabjainak ugyanis a zene, a dallam a lelkük, ily módon a kép mintegy alárendeltje a hangnak. Ez viszont egyáltalán nem jelenti azt, hogy a videóklipeket – mint vizuális műveket – ne illetné meg a figyelem, s a presztízs.
„Nemcsak reklám, hanem művészi alkotás is”
De ha már itt tartunk, akkor gyorsan elmondom, amit a kisszótár: hogy a videóklipeknek kétféle csoportja létezik; a performance-klip és a koncept-klip. Előbbi esetében előadás-alapú képsorról beszélhetünk, vagyis olyan videóklipről, amelyben feltűnnek a dal előadói és énekelnek, tehát előadják a zeneszámot. Utóbbi esetében viszont nem jelennek meg a klipben, vagy ha mégis, akkor nem imitálják a dal előadását, hanem valami egészen mást csinálnak. Természetesen mindkét csoport lehetőséget biztosít a kísérletezésre, továbbá a kettő között vannak átfedések is.
Mindezek után szeretném ismét kiemelni azt az imént már megfogalmazott gondolatot, hogy a videóklipeket megilleti a figyelem, s a presztízs. Sok esetben e néhány perces rövidfilmek tele vannak formai és szerkezeti újításokkal, izgalmas vizuális megoldásokkal, absztrakcióval, s magukon viselik alkotójuk kézjegyét.
Azt hiszem, mindez bátran elmondható a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan (2014), s a Rossz versek (2018) című filmeket jegyző Reisz Gábor munkájáról, amelyet Egyedi Péter Meztelen című dalához készített Scherer Péter főszereplésével. E klip jól mutatja, hogy a zenés videó sokszor nemcsak reklám, hanem művészi alkotás is.
Miért kötelező megnézni? Mert ez a klip valóban jó példája annak, hogy egy néhány perces zenés kisfilmet sem árt komolyan venni…
Forrás: Film- és médiafogalmak kisszótára/A film története
