Kötelező filmek – Rossz nevelés (La Mala Educación, 2004) és egy „kis” testelmélet

Nos, mondhatni elérkezett a pillanat, mikor már nem lehet tovább kerülgetni a szakdolgozati témát – nem mintha ódzkodtam volna tőle. Sokszor meggyőztem már magam, hogy hagyjuk későbbre, most azonban ez meg sem fordult a fejemben. Szóval olyan közel voltunk ahhoz, hogy az amerikai némafilm jöjjön, hogy el sem hiszitek, de előtte azért ismerkedjünk meg a Rossz nevelés (La Mala Educación, 2004) című Almodóvar-filmmel. Mégiscsak ő a kedvenc rendezőm…

Indítsunk hivatalosan: szakdolgozatomban Pedro Almodóvar életművével foglalkoztam, s kiemeltem három filmet, melyeket a test elméleteinek tükrében vizsgáltam. (A test elméleteivel a testtudomány – body studies – foglalkozik, s ebbe a tudományágba beletartoznak a test fenomenológiai, feminista, fogyatékosságtudományi és más kritikai iskolák vizsgálatai, tehát nem egy összefüggő elméletről, hanem testelméletekről beszélünk.) Azzal bizonyára nem mondok semmilyen újdonságot, hogy a test tulajdonképpen mindig is a figyelem középpontjában volt és van ma is – általa nyilvánul meg az egyén, fejezi ki önmagát, hozza létre a társadalom elvárásainak megfelelő vagy éppen nem megfelelő egyéniséget –, hiszen azt mindannyian tapasztaljuk, mennyi de mennyi irányból érkezik felénk az üzenet, milyen is az épp aktuális ideál. Nem hangzik túl jól, de az az igazság, hogy az ember, testének kialakítása során több szempontot is figyelembe kell, hogy vegyen. Ilyen például a társadalmi és kulturális elvárás, mely meghatározza a megfelelő, elfogadott testképet. Azt, hogy a hatalom miképpen befolyásolja, felügyeli és bünteti a testeket, most hagyjuk is, mert különben elragadtatom magam és jön tízoldalnyi Foucault. (Szóval inkább forgassátok a Felügyelet és büntetést, mert érdemes.) Inkább a társadalmi nyomást emelném ki, mely rendkívül fontos szerepet játszik abban, hogyan gondolkodik az ember a saját testéről, s másokéról. A fogyasztói társadalomban szinte lehetetlenség elmenekülni az elvárások elől, mindenhonnan idealizált testképek mosolyognak ránk és bíztatnak minket arra, hogy változtassunk önmagunkon.

És ami még fontos: a test mostanra már valóban egy változtatható, alakítható matéria, nem pedig olyan dolog, melyet úgy kell elfogadni, amilyen. És itt jön a képbe Almodóvar. „Annál inkább vagy önmagad, minél közelebb vagy ahhoz, aminek álmodtad magad” – mondja ki a Mindent anyámról (Todo sobre mi madre, 1999) című film egyik transzvesztita karaktere a kulcsmondatot, mely tulajdonképpen a spanyol direktor legtöbb filmjére – s az általa szerepeltetett karakterekre – ráillik. Almodóvar alkotásaiban olyan karakterekkel találkozhatunk, akik alakítgatják a testüket, ám messze nem a társadalmi elvárásoknak megfelelően. A nemi identitás kerül előtérbe, s az a fajta testformálás, mely megmutatja, hogy az ember valóban képes azzá válni, aminek gondolja, érzi magát. Azért választottam nektek a Rossz nevelést, mert ebben tényleg erőteljesen jelen van a test igény szerinti módosítása – tehát igazolja az elméletet –, ugyanakkor annyira egyedi alkotás a szerelemről, hogy az elméleti hátteret rögtön elfelejti az ember.

Ignacio és Enrique egy bentlakásos iskolában kötnek szoros barátságot, majd az élet elsodorja őket egymás mellől, ám évtizedekkel később ismét találkoznak, s még egy gyilkossági ügybe is belekeverednek. Az újbóli egymásra találás számos fordulatot tartogat, előkerül a nemi erőszak kérdése (amit ráadásul egy katolikus pap követ el), a kábítószer-függőség, a transzszexualitás és a szerelem is – ez utóbbi úgy, hogy egyetlen kimondottan női karaktert sem láthatunk a filmben. Almodóvar tehát hű önmagához: a kultúra peremére helyezett világot és személyeket helyezi alkotása középpontjába, s úgy mesél a homoszexualitásról, a transzszexualitásról és valójában magáról a szerelemről, hogy egy pillanatig se pironkodik. Éppen ezért nem szükséges kiemelni se operatőri munkát, se színészi játékot, se forgatókönyvet, se semmit, hiszen ez a tény már önmagában jelzi, hogy nem egy hétköznapi filmmel van dolgunk. Mert tényleg nem.

Miért kötelező megnézni? Mert Pedro Almodóvar olyan dolgokról mesél ebben a filmben – ahogy a többiben is –, melyek hozzátartoznak a világunkhoz, mégis sokszor becsukjuk a szemünket. Talán ez a film segít abban, hogy (be)lássuk, mi mindenre lehet képes a test alakítása azon kívül, hogy követjük a divatot, vagy leplezzük az öregedést. És hogy elfogadjuk, a test énképünkre formálása nem feltétlenül rossz dolog.