Blackphoenix 
Forrás: Libri Kiadó
Az előző havi, sötét hangulatú Stephen King-féle vonallal és a fiúkról szóló történettel szembe menve augusztusi olvasnivalónak Fábián Jankától Az utolsó boszorkány történetei sorozat első könyvét választottam. Kissé tartottam tőle, hogy egy könnyebben emészthető kedvenc regény mennyire lesz vitaindító – főleg úgy, hogy ez alkalommal csak hárman tudtunk részt venni a beszélgetésben. Ám pozitívan csalódtam; szerencsére akadt köztünk ex-történelem szakos szerkesztő, aki a realista látásmódot képviselte, és olyan álmodozók is, akik a szerelemmel kapcsolatosan felvetődő kérdéseket boncolgatták, és akiket – legalább időnként – elvarázsoltak az érzékletes leírások..
A történet 1735-ben, Esztergom városában veszi fel a fonalat. Első kézből olvashatjuk főhősnőnk, a tizenöt éves Sárosi Felícia (a családja a Lici becenévvel gyermekesíti) tapasztalatait, arról, hogy milyen volt abban a korban egy pékmester lányaként és egy boszorkány unokahúgaként élni. Gabi ezt a kiinduló helyzetet több ponton problematikusnak találta. Szerinte a történelmi regény műfaja nagyon ingoványos talaj, amelyből az írónőnek nem sikerült igazán hiteles művet kihoznia. Az E/1-es elbeszélő mód sem nyűgözte le, ugyanis nem találta reálisnak, hogy egy egyszerű sorból származó lány olyan mértékben rálát a politikai eseményekre, ahogyan a regényben Felícia. A fent említett észrevételek miatt Gabi nem is igazán tudta beleélni magát a történetbe, bár magyar young adult könyvnek el tudná fogadni. Én a magam részéről nem rovom fel az írónőnek a nem teljesen precízen kidolgozott hátteret (amely valószínűleg nem is volt célja). Számomra sokkal fontosabb, hogy a kor életérzése nagyon erősen jelen van a regényben.
A boszorkány nagynéni, Sárosi Kata kínvallatása és kivégzése Zsuzsát és engem is nagyon felzaklatott, és egyetértettünk abban, hogy igazán hatásos rész volt. Ráadásul én pluszban végiggondoltam, hogy ha visszautaznék az időben, mit kapnék egy aromaterápiás masszázsért…
De ugorjunk egy nagyot, és térjünk át az elbeszélés mozaikosságára! Ez a fajta történetkezelés se Zsuzsának, se Gabinak nem igazán tetszett. Nekem azonban nem volt vele problémám; kifejezetten szeretem, amikor ugrál az idő. Természetesen akadtak részletek, amelyek piszkálták a kíváncsiságomat, mégis kidolgozatlanok maradtak. Ám ezeken a pontokon teret kap az olvasó fantáziája, hogy szabadon szárnyaljon (már amennyire az adott eseménysorozat végkifejlete engedi).
A legsarkalatosabb pont talán a Kata, Szép Gábris (Esztergom ügyeletes daliás legénye) és Felícia között lévő, furcsa „szerelmi háromszög” volt. Azért csak idézőjelesen, mert eredetileg Kata és Gábris voltak szeretők, ám a fiú haját tartalmazó amulett a nagynénitől az unokahúghoz vándorolt, így Felícia iránt is felébredt a vonzalom a legényben. Ebben az esetben egyfelől úgy érzem, a kidolgozatlanság pozitívum, hiszen ráerősít a misztikus hatásra, anélkül, hogy túlságosan tolakodóan nyomná azt rá az olvasóra. Zsuzsával ennek köszönhetően sokat tudtunk filozofálni azon, hogy melyik nő iránt mennyire érzett igaz szerelmet Gábris, illetve mennyire volt ez inkább fellángolás. Vagy mennyire volt betudható a női erőnek és mennyire a boszorkányságnak. Zsuzsa szerint ha a fiú igazán szerette volna Katát, megpróbálta volna megvédeni a máglyahaláltól. Szerintem a cirkuszra váró, felheccelt tömeggel szemben nem sokra ment volna (bár kétségtelenül nemes és önfeláldozó gesztus lett volna, ha nyíltan kiáll a lány mellett). Abban viszont egyetértek Zsuzsával, hogy Gábris inkább érzett rajongást egy nála erősebb karakterű nő iránt, mint valódi szerelmet. A Felíciához fűződő kapcsolódás inkább tűnik tiszta, őszinte érzelemnek, ahol egyenrangúak a felek. Bár ennek a kötődésnek a kialakulása is a levegőben lóg. Ez bizonyos szempontból sajnálatos, mert nagyon érdekelt volna a férfi nézőpont is; így csak az érme egyik oldalát láttuk.
Persze összességében elmondhatjuk, hogy a férfi szereplők nem túlságosan árnyaltak a történetben. Ahogyan Zsuzsa nagyon találóan megfogalmazta, a karakterek nagyon népmesések; olyan mintákon alapulnak, mint a gazdag fiú, az ármánykodó és a szegény lány.
Bár Felíciánál mindkettőnk szerint abszolút érezhető volt a jellemfejlődés; az esztergomi riadt kislány és az öntudatos asszony között, aki Bécs legelegánsabb kávéházát vezeti a férjével, tagadhatatlan a különbség. Még Felíciánál is árnyaltabbra sikerült azonban Mária Terézia karaktere, aki megmutatta a nagylelkű, józan uralkodónő arcát, és a szeszélyes, zsarnokoskodó énjét is.
Felícia és Gábris szerelmének beteljesedését Zsuzsa és én is megszavaztuk az egyik kedvenc részünknek (függetlenül attól, hogy a nő akkor már házas volt). Bár nekem a kávéház leírása is nagyon tetszett., ez az a hely, ahol – Károly császár szavaival élve – ezt a sátáni italt lehet kapni, nekem maga a földi paradicsom lenne.
Emellett éppen elég kérdés maradt nyitva ahhoz, hogy mindketten kíváncsiak legyünk a történet folytatására. Az egyik természetesen az, hogyan alakul a két szerelmes sorsa a továbbiakban. Mi úgy írnánk meg a folytatást, hogy Felícia és Gábris útjai még keresztezik egymást. Persze a vöröshajú boszorkány férjével, Henrikkel való kapcsolata, illetve a férfi titkos tevékenysége is tovább foglalkoztat minket. A fenyegetés pedig, amelyet Karvaly Benedeknek, Gábris apjának és Kata néne bírájának Bécsben való jelenléte hordoz, még szintén a jövő zenéje.
Ám a szeptemberi témánkat tekintve ismét elkanyarodunk, és Daphne du Maurier A Manderley ház asszonya című könyve felé vesszük az irányt.
