Tovább haladva a klasszikus amerikai írók nyomában ebben a hónapban Edgar Allan Poe Az aranybogár című novelláskötetét választottuk. Ezzel ismét sikerült olyan irodalmi művek mellett letenni a voksunkat, amelyek mindannyiunknak tetszettek (bár így, hogy szeptemberben csak négyfős volt a könyvklub, könnyebb volt osztatlan sikert elérni 🙂 ).
Már az öt novella egy kötetbe rendezése is zseniális volt; a Morgue utcai kettős gyilkosság, A vörös halál álarca, A fekete macska, Az ellopott levél és az Egy hordó Amontillando című írások között akadtak olyanok is, amelyek Poe részletekbe menően analitikus, zseniálisan alapos gondolkodásmódját mutatják, és olyanok, amelyekben a miszticizmus és az őrület dominál.
Ez utóbbiak valamivel nagyobb sikert arattak a Kritikus Kedd Könyvklubban; mind a négyen egyöntetűen A vörös halál álarcát neveztük meg kedvencünknek, amelyet a legszebben kidolgozottnak és a leghátborzongatóbbnak tartottunk. Bogi azt is felvetette, hogy a hét különböző színű szoba esetleg a hét főbűn analógiája lehet, Zsuzsi pedig a Dekameronra asszociált, ahol a nemesek szintén a járvány elől zárkóznak be a palotába és szórakoztatják egymást.
A fekete macska már valamivel megosztóbb volt; Zsuzsinak ez a novella régebben első olvasásra még tetszett, most azonban már túlságosan beleolvad a Poe-féle sémába, ahol az őrült gyilkos, a befalazás, és a körülmény, hogy egy misztikus dolog okozza a lebukást a meghatározó sarokpontok. Az Az élve befalazás motívuma egyébként az Egy hordó amontilladoban is visszaköszönt, ahol a főszereplő egy rosszul sikerült tréfa miatt áll bosszút egy barátján. A férfi egyetlen szerencséje, hogy az alkoholmámorban úszva fel sem fogja, amikor a borospince örökre rázárul. Gabi rámutatott, hogy a XIX. században mennyivel alacsonyabban volt még az emberek ingerküszöbe, hiszen akkor Poe önvallomásos gyilkosságos történetei még különösen hátborzongatóak voltak, ma viszont már kisebb a hatásuk az átlag olvasó szemével nézve. Zsuzsi és én azonban inkább időt állónak tartjuk ezeket a novellákat, különösen annak tekintetében, hogy mennyire olcsó horrorisztikusnak szánt termékek jelennek meg tömegével akár a filmvásznon, akár az irodalomban. Poe azonban szépen, lassan vezeti be az „áldozatait” az őrült elme mélyére, ráadásul E/1 elbeszélésmódot használ, hogy még hatásosabb legyen.
A nyomozós novellák Gabit untatták egy kicsit, de a többieknek tetszettek. Sir Arthur Conan Doyle Sherlock Holmesára asszociáltunk Dupin figurájából, Zsuzsi gyorsan utána is nézett, hogy melyik szerző alkotott előbb (Poe nyert egy fél évszázaddal). További átfedés, hogy Sherlock Holmesszal egyetemben Poe sem vetette meg az ópiumot. Dupin azonban józan életűnek tűnt, azt leszámítva, hogy „szerelmes volt az éjszakába”, és nem fogadott látogatókat. A róla szóló novellák sorozatot alkotnak, és többszörösen tartanak görbe tükröt a szokásos sémákba belemerevedett, minden kreativitást nélkülöző elme elé, amelyet a nyomozók testesítenek meg. A morgue utcai kettős gyilkosságban szereplő majom képe különösen erős fricska, ráadásul Zsuzsi szerint démonizált is, és becsempészi a misztikumot egy olyan novellába is, ahol a logikáé a főszerep.
Végül rátértünk egy kicsit Poe halálára is, amely pontosan olyan, mintha ő maga írta volna meg, és amelyről máig is csupán ennyit tudunk: 1849. október 3-án Poe-t Baltimore-ban, az utcán találták meg. Félrebeszélt, és megtalálója, Joseph W. Walker szerint „rendkívül kimerült volt… azonnali segítségre volt szüksége”. A Washington College Hospitalba vitték, ahol 1849. október 7-én, vasárnap, hajnali 5 órakor meghalt. Azalatt a négy nap alatt Poe sohasem volt olyan állapotban, hogy részletesen el tudja mondani, mi történt vele és hogy miért viselte valaki más ruháját. A halála előtti éjszakán állítólag többször kiáltotta egy bizonyos „Reynolds” nevét, bár nem tudták kideríteni, hogy kire gondolt. Egyes források szerint Poe utolsó szavai ezek voltak: „Uram, mentsd meg a lelkemet”. Az idők folyamán Poe orvosi kartonja és halotti bizonyítványa is eltűnt. Az újságok akkoriban Poe halálát „túlzott agyi vérbőség”, illetve „agyi gyulladás” következményeként írták le – ezeket az eufemizmusokat akkor használták, ha az elhunyt önpusztító életmódot élt. Poe halálának valódi oka azonban ma sem ismert. Az egyik, 1872-ből származó feltevés szerint Poe halálát az okozta, hogy erőszakkal leitatták és több választási körzetben is szavazásra kényszerítették. Más elméletek szerint Poe halála delirium tremens, szívbetegség, epilepszia, szifilisz, agyhártyagyulladás, kolera vagy veszettség következménye volt. (Wikipédia)
Ha Dupin valóságos figura lett volna, talán ezt a rejtvényt is megfejtette volna…
1 thought on “Kritikus Kedd Könyvklub – Edgar Allan Poe novellái”