Az utóbbi évek egyik legnagyobb közönségsikere, a La La Land, azaz a Kaliforniai álom egy egészen különleges és nagyszabású produkcióval érkezik Magyarországra. A népszerű alkotás muzsikája egy úgynevezett Cine-koncert keretében, élő, nagyzenekari kísérettel elevenedik meg, miközben az óriáskivetítőn futó filmet – így Ryan Gosling és Emma Stone alakítását – eredeti angol hanggal, magyar felirattal élvezheti végig a közönség október 12-én a Sportarénában.
A tavaly decemberi premier óta páratlan sikereket elérő, Emma Stone és Ryan Gosling főszereplésével készült film gyakorlatilag azonnal magáénak tudhatta mind a közönség, mind a kritikusok elismerését, ezt pedig mi sem jelzi jobban, hogy az alkotás többek között hét Golden Globe-, hat Oscar- és öt BAFTA díjat is magáénak tudhat, a nézők rajongása pedig töretlen.
A fenti rajongás oka pedig nemcsak maga a történet, hanem a film hibátlan és varázslatos zenei világa, amely szinte azonnal magával ragadja a nézőket és egy csodálatos ritmus- és dallam utazásra viszi a La La Land világába.
2017 őszén pedig ez a zenei kaland érkezik el Magyarországra, a Budapest Sportarénában, ahol az Óbudai Danubia Zenekar és a Modern Art Orchestra élő nagyzenekari kísérete mellett láthatjuk újra Damien Chazelle fantasztikus művét.
Jegyek: www.ticketportal.hu
Forrás: sajtóanyag