Kertész Judit 
Max Porter második könyve az elsőnél is merészebb, egyedi, új hangon szól az emberről
A bánat egy tollas állat után a Lanny is a Jelenkor Kiadónál látott napvilágot magyarul. Max Porter második regénye az elsőt túlszárnyaló „Rendkívüli irodalmi bravúr”, ahogy a borítón olvashatjuk a Sunday Times-tól. A szerző első regényében is egy új, egyedi hangon szólalt meg, amit a Lannyben még magasabb színvonalra emelt.
A három részre osztott mű első részében, ugyanúgy, mint Porter első regényében a szereplők monológjaiból ismerjük meg a figurákat, a helyzetüket, az ő szólamaikból áll össze a történet. A regény középpontjában álló kamasz fiúnak nincs saját hangja. A mamája, a papája és Pete, az egykori híres művész szövegeiből rajzolódik ki az ő alakja.
A család egy London melletti kis faluba költözik. A volt színésznő anya, aki jelenleg nem igazán érzi jól magát a bőrében, és a magát mindentől távoltartani igyekvő apa különös párt alkot. Lanny nagyon érzékeny, okos, művészet iránt érdeklődő kamaszfiuk, rajzórákat vesz a falu lakosága által megvetett, különc vénemberként emlegetett Pete-től. Közöttük őszinte barátság alakul ki. A fiú rengeteg mindent tanul a képzőművésztől, a művészeteken túl az életről is.
A könyvben nagyon fontos szerepe van egy bizonyos erdei szellemnek. Nevét a vicsorgó, farontó vagy fogacsán névre hallgató virágról kapta. A klorofill nélküli növény fák gyökerein élősködik. A Halott Fogacsán apó egy folyton változó valami, a legkülönfélébb alakokban ott van mindenütt, hol állatok, hol növények, hol tárgyak képében van jelen, és mindent kihallgat. A körülötte folyó hangáradatot hozza-viszi. Melyet Porter formailag is nagyon szépen jelenít meg. Ezeken az oldalakon kacskaringóznak a szövegek. Fogacsán apó minden történetet ismer. Nagyon közeli rokonságban áll a földdel, és azért válik számára egyre fontosabbá Lanny, mert a fiú „a többieknél kicsit közelebbi rokonságban van az időjárás elemeivel, aki szemlátomást ugyanazokból az atomokból van összerakva, mint a föld, sokkal inkább, mint a manapság élő többi ember.”
A könyv második része rettentően izgalmas. Egy váratlan fordulat következtében, minden megváltozik. Felbolydul az egész falu, sőt ez az izgalom az egész országra kiterjed. Ennél többet nem szeretnék elárulni. Porter ebben a részben remekel igazán. Az itt megszólaló szólamok kavalkádja következtében, már azt sem tudjuk, ki beszél, csak kapkodjuk a fejünket a különböző érzések, hangulatok, félelmek, vádaskodások között, amelyek felkavarnak bennünket. Fogacsán apó bőrében érezhetjük magunkat, aki körül keveregnek a legkülönfélébb mondatok, néha teljesen egymásra öntve. A harmadik részben aztán ismét az anya, az apa és Pete hangját halljuk.
A konvenciókra fittyet hányó, fantasztikusan, különböző műfajokban megírt regény – lírai részekkel tűzdelt próza, néha krimibe illő jelenetekkel, néha lélektani betétekkel, misztikummal, fantasztikus emberábrázolással – nem enged, magával ragad. A művet Falcsik Mari remek fordításának köszönhetően élvezhetjük.
Nagyon szerettem Porter első könyvét is, még soha nem hallottam így beszélni senkit a halálról, a gyászról. Második regényében még magasabbra tette a lécet. A 21. század igényeit messze meghaladó merész, új írás ez az emberről. Egy különleges hangon beszél nekünk művészetről, felnőtté válásról, barátságról, arról, hogy milyen szülőnek lenni, és arról, hogy merjünk szembenézni önmagunkkal.
Max Porter : Lanny Jelenkor Kiadó, Budapest, 2021.
