OctoberAir 
A tavalyi év egyik legnagyobb bestsellerének számított Paula Hawkins A lány a vonaton című könyve. Sokan a Holtodiglan (Gone Girl) brit párjának mondták, és számos országban a sikerlisták élén végezett, kiérdemelve a leggyorsabban fogyó könyv címét is. Lehetett arra számítani, hogy a könyvet adaptáció követi, így most a mozikba is került a nagysikerű thriller filmváltozata. Én tavaly nyáron olvastam a könyvet, a hangulata teljesen magával ragadott, így egyértelmű volt, hogy az ebből készült filmet is megnéznem. Kritikánk A lány a vonaton (The Girl on the train, 2016) filmfeldolgozásáról.
A történet elején megismerhetjük Rachelt (Emily Blunt), aki minden reggel munkába megy Manhattanbe. Rachel a vonat ablakából egy fiatal, boldognak tűnő pár életét figyeli. Magában elnevezi a lányt, elképzeli, milyen is lehet a bőrében lenni a tökéletes férjjel és a szép házzal. Hamarosan kiderül, hogy Rachel élete korántsem idilli: házassága tönkrement, a testvérével él együtt és komoly problémái vannak az alkohollal is. Ráadásul megszállottan figyeli volt férje életét, aki új feleségével és gyerekükkel ugyancsak látható a vonatból. Rachel békésnek korántsem mondható élete akkor borul fel teljesen, amikor egyik reggel észreveszi, hogy az idealizált lány egy másik férfival csókolózik az erkélyükön. Nem sokkal ezután a lány eltűnik, mire Rachel egyre és egyre jobban belefolyik az ügybe; ám alkoholizmusa miatt sokszor nem is emlékszik arra, hogy mi is történt vele pontosan.
A film Rachelé mellett még Megan (Haley Bennett) és Anna (Rebecca Ferguson) nézőpontját is használja, hogy bemutassa számunkra az eseményeket, így több megvilágításból is bepillanthatunk a történésekbe. A könyv is a több nézőpontos elbeszélést használja egyes szám első személyben, több idősíkban. Igazából az az egyik legmesteribb fogás Paula Hawkins könyvében, hogy a megbízhatatlan egyes számú elbeszélőt tökéletesre fejleszti, hiszen Rachel töredékes emlékezetével nem tudja nekünk pontosan visszaadni, hogy mi is történik. Ráadásul nagyon kevés olyan könyv van, ahol maga a főszereplő is gyanúsítottá válik. Ilyenkor természetesen félő, hogy az adaptációnak sikerül–e leképeznie a könyvet. Szerintem ebben az esetben Tate Taylor és Erin Cressida Wilson jó munkát végeztek, bár szívesen meghallgatnám olyanoknak a véleményét is, akik nem olvasták a könyvet.
Az bizonyos, hogy A lány a vonaton nagyon szépen növelte a feszültséget, a ködös, nyomasztó hangulat végig jelen volt a filmben. Emily Blunt alakítása is tetszett, megbízhatatlan, megfoghatatlan karakter lett, akinek zavarodottsága teljesen átjött a mozivásznon is. Viszont engem zavart, hogy a könyv eredetileg az Egyesült Királyságban játszódik, és a főszereplő Londonba utazik minden reggel dolgozni, amíg a filmben ezt kicserélték New Yorkra. Paula Hawkins elmondása szerint neki ezzel semmi gondja nem volt, hiszen a történetet bármilyen nagyvárosban el tudja képzelni, ahová minden nap be kell járnia az embereknek. Én ezt mégis kissé erős változtatásnak éreztem, mivel az írónőnek az ötlet éppen mindennapos ingázása során jutott az eszébe, amikor Londonba tartott.
Ami viszont különösen tetszett a filmben és a könyvben is, az a három, szinte idegen női sors összefonódása. Ráadásul Megan, Anna és Rachel sorsa mind kapcsolatban áll a gyerekvállalással, amely erősen formálja az életüket, halálukat és sorsukat. Érdekesség, hogy Emily Blunt a forgatás során terhes volt lányával, amely éppen kapóra jött, hiszen Rachelnek egy kicsit pufóknak kellett lennie az alkoholizmus miatt.
Nálam A lány a vonaton azért nem üti a Holtodiglant sem könyvben, sem filmben. Ennek ellenére azt mondom, hogy mind a két film a thriller műfajának krémje, ráadásul jól sikerült adaptációk, ahol biztos okozott fejtörést, hogyan is vigyék filmre ezeket az érdekes elbeszélésű könyveket. A lány a vonatont bátran ajánlható tehát a thriller műfaj rajongóinak, és olyanoknak is akiket a műfajon belül a komolyabb témák – mint a házastársi erőszak vagy az alkoholizmus – érdekelnek.
Pontozás: 75/100
IMDb: 6.9
MAFAB: NA
