John 
Forrás: pestimagyarszinhaz.hu
Micsoda évkezdés! A gyermekbarát műsorkínálatáról ismert Magyar Színház palettája ezúttal a Legyetek jók, ha tudtok, a Néri Szent Fülöp életét feldolgozó filmből íródott darabbal bővült januárban. Nem túlzok, ha azt mondom, ez a valódi minden korosztály által nézhető, mégis az egyik legvallásosabb darab, amit valaha láttam. Miként sikerült ezt a kettőt a összeollózniuk?
Mi, és hogyan?
Történetét tekintve a Legyetek jók, ha tudtok egy családbarát Faust. Néri – akkoriban még nem szent – Fülöp az 1500-as évek Rómájában vallásos, ám nem az egyház szabályai és tantásai szerint élő pap, aki árva gyermekeket karol és nevel fel a szeretet kenyerével. Tiszta jósága szálka a sátán szemében, aki Jacomo, fazekas mester (Rancsó Dezső) alakját felöltve mindent elkövet, hogy letérítse az atyát az igaz útról. Ehhez lesz az eszköz a elárvult koldus gyermek, Cirifischio.
A darab a „fülszöveggel” ellentétben nem az atya vagy az ördög, hanem Cirifischio (Pavletits Béla), szemszögéből mondja el a történetet, így az nem egy példázat, sokkal inkább egy tanmese lesz. Ott kapcsolódunk be, ahol egy átlagos elbeszélés véget ér: Cirifischiot felakasztják, Fülöp atya (Eperjes Károly) és szerelme, a szép Leonetta (Nemes Wanda) pedig megsiratják. Egyelőre még semmit nem tudunk, ám pár kérdés már felmerül a nézőben. Kik a karakterek? Mi volt a bűne? Miért nem tűnik el a fiú szelleme? Mert hát bizony szegény fiú lelke, avagy szelleme nem tud sem a mennybe felszállni, sem letérni a pokolba. Segítségére nem kisebb személy, mint maga az Isten jelenik meg. Azt javasolja a benne és bennünk, nézőkben felmerült kérdések megválaszolása érdekében, mesélje el az életét, s úgy talán majd elválik, hova is kerül a halál után. A történet valójában itt veszi kezdetét.
Kissé megcsavart módja ez a fabulázásnak, de határozottan érdekes és kifizetődő. A jelmezek és a jellemek világosság teszik a legelején, kik lesznek a főszereplők és nagyjából milyen kapcsolat fűzi össze őket. Az elénk táruló látvány a túlvilág két kapuja között rekedt lélekről és a nem megindokolt akasztásról pedig felkorbácsolja az érdeklődésünket, és felteszi a legfontosabb kérdést: miért? Azonnal körbe fon minket ennek a korhű, mégis kissé fantasztikus világnak a hangulata, és immár nem színdarab voltáért, hanem önmagáért, valódi érdeklődéssel fordulhatunk a mese felé. Nagy Viktor rendező és a rendezőasszisztens, Lévai Ágnes pontosan tudták, milyen csavar kell hozzá, hogy a nézőtér teljes közönségének figyelmét a színpadra irányítsa.
Grandiózus minimalizmus
A díszletet Nagy Viktor tervezte Jasenko Conka díszlettervező eredeti tervei alapján. A látvány grandiózus volt az „égig” érő falakkal, álványokkal és függönyökkel. Eszköztárát tekintve mégis minimalista maradt, ami remekül passzolt a Fülöp atya által vallott elvekhez. Hatalmas előnyt jelentett a forgószínpad, amivel képesek voltak a mozgás (például a gyerekek menetelésekor), vagy akár a végtelenség (Cirifischio túlvilági jelenetei a darab elején és végén) illúzióját kelteni, mikor mire volt szükség. A díszlet kitöltötte a teret, de egyszer sem vonta el a figyelmet az eseményekről. Se szükség, se igény nem volt többre.
A jelmezek már jóval extravagánsabbak voltak, Rátkai Erzsébet fantáziájával és tehetségével nem véletlenül érdemelti ki a Jászai Mari- és a Ferenczy Noémi-díjat. Mintha egy mesefilmet láttam volna olyan tekintetben, hogy csupán a jelmezek alapján egyszerűen meg lehetett mondani, kik lesznek a főszereplők. A „névtelen” szereplők öltözéke egyszerű volt és szolid, a történet szempontjából fontos karaktereken azonban kisebb mesterművek lebegtek be a színpadra! Jacomo mitológiai lényhez hasonlóan felül fazekas, alul ördög patás sátán volt, valódi patákkal és szinte már a pokol tüzétől megsötétült kőbe átmenő köténnyel.
Noha szövegükben nem, megjelenésükben emlékezetesek maradtak a kurtizánok (Kováts Vera és Venczli Dóra): ruhakölteményeik a japán gésák ruháinak különös formáit és a nyugati, főleg az olasz hagyományok erős szín és anyagválasztását ötvözték, megalkotva két gyönyörű, mégis ördögi teremtményt. A leginkább azonban a mór nő (Gregor Bernadett) és Leonetta (Nemes Wanda) ruhái sikerültek a legjobbra. Egyszerűbbek voltak az előbb említetteknél, ám szinte eggyé olvadtak a szereplőkkel. Tökéletesen jelképezték a karakterek jellemvonásait és tulajdonságait, ruha és test nem váltak annyira külön, mint a kurtizánok esetében.
Gyerekszínészek: jó vagy rossz előjel?
Elérkeztünk a kritika legsarkalatosabb pontjához, a színészi játékhoz. Le kell szögeznem, a felnőtt színészek alakítása felől a legkisebb kételyem sem volt. Valóban a teljes szereplőlistát fel lehetne sorolni a „Kiválóan teljesített” oszlopban. Fülöp atyaként Eperjes Károly szinte önálló, negyedik vastapsot kapott a premier előtti előadáson. Elbűvölő volt a bohókás, jóságos, kissé süket, inkább egyszerű, mint együgyű atya szerepében. Mintha ráöntötték volna. Az előadás végén elhangzó szavak, „Legyetek jók, ha tudtok” nem is címnek hatott, hanem egy nagyapánk által ránk hagyott tételmondat az élethez. Külön meg kell említenem az Ignác atyát alakító Telekes Pétert, aki Eperjes Károllyal karöltve egy olyan szívből jövő barátságot mutatott meg, ami még a darab kontextusán kívül is szívmelengető élmény volt.
Na de térjünk a gyerek színészekre! A darab szerves részét képezvén elkerülhetetlen volt a nagyszámú jelenlétük, pedig tapasztalataim szerint a gyerekszínészek ritkán muzsikálnak sikeresen. Ez mindössze megállapítás, minden negatív felhang nélkül. Nem várható el még egy fiatal, tapasztalatlan felnőttől sem, hogy természetesen, vagy jól alakítson egy színpadon, hát még egy gyerektől, aki valószínűleg a szövegére is alig emlékszik a lámpaláztól. Így hát mikor megláttam a színpadra felsereglő kisebb emberpalánta tömeget, akaratlanul is megrémültem kissé.
Nos, semmi okom nem volt a félelemre. Itt láthattunk gyerekszereplőket és a Pesti Magyar Színakadémia növendékeit is – a premier előtti előadáson Hodász Lőrincet (fiatal Cirifischi) és Gál Rékát (fiatal Leonetta). A gyerekszereplők sokan voltak ugyan, de fegyelmezettek és édesen idegesek. Az, hogy a látható igyekezet mellett a közönség által is észlelhető hibákat követően sem vesztették kedvüket és arcrándulás nélkül folytatták, bőven elismerésre méltó. A mérce természetesen megugrott a főszereplők esetében. Több megjelenésük és szövegük is volt, mint a többi gyerekeknek, ráadásul feltételezhetően tapasztalatuk is. Gál Rékán az idegesség legkisebb jele sem látszódott, a beszéde és a mozgása is természetes volt – Hodász Lőrinc ellentétben szinte már mechanikusan pontos volt, mintha felolvasott volna. Ezért az első előadás izgalmát okolom, nem a tehetségét. Biztos vagyok benne, hogy az utolsó előadáson rá sem ismernék egyik gyermek alakítására sem a pozitív változások miatt.
Legyünk jók, mert tudunk
Összességében egy roppant hangulatos, értelmes és élvezhető darabot volt szerencsém látni, fantasztikus színészekkel és emlékezetes körítéssel. Számomra a legnagyobb örömteli részlet a pozitív csalódás volt, amit a gyerekek okoztak. Ők és a Lázár Zsigmond által írt dalaik kevertek egy kis mézet az életről, halálról, bűnről és vallásról feltett súlyos kérdések és dilemmák sűrűségébe, ami nélkül ez egy teljesen más, és talán rosszabb darab lenne, mint amilyenné varázsolták. Pontonként kissé sokkolva ugyan, mégis kellemes érzéssel, és egy morális tanulsággal a szívünkben távozhatunk a színházból a Legyetek jók, ha tudtok után.
