Igazi legenda lép fel a Jazzpikniken. Paloznakon a ’80-as évek legendás jazz-funk fúziós együttese, a Level 42 ad koncertet.
A brit zenekar a jazz, a rock, a pop, a funky, illetve a soul és a blues elemeit vegyítette egyedi hangzásban, amelyért milliók rajongtak. Olyan ismert dalokat hoznak a Jazzpiknikre, mint a Lessons in Love, a Something about you, vagy az It’s Over slágerek. A Level 42 világszerte több mint 30 millió eladott lemezzel büszkélkedhet.
A Level 42 frontemberét, Mark Kinget több amerikai és brit zenei szaklap is a világ legjobb basszusgitárosának kiáltotta ki, a zenekart pedig éveken át a legjobb brit bandának választották meg. Az eredeti felállás szerint Mark King (basszus, ének), Phil Gould (dob), Boon Gould (gitár) és Mike Lindup (billentyű) zenéltek együtt, a zenekar 1979-ben alakult. Fennállásuk első öt évében számos kis slágerükkel váltak ismertté, de a világhírt az 1985 végén kiadott World Machine hozta meg, amely dupla platinalemez lett.
Több éves szünet után a Level 42 2006-ban ismét összeállt, ekkor adták ki Retroglide című stúdióalbumukat. Négy évvel később, a zenekar egy különleges, Living It Up elnevezésű turnéval ünnepelte 30. évfordulóját. 2013-ban adták ki Sirens című EP-jüket. 2018-ban Eternity, azaz „Örökkévalóság” turnéjukkal koronázták meg a zenekar fennállásának 40. évfordulóját. A 2020-as európai turnéjuk egyik állomása a 9. Paloznaki Jazzpiknik, ahol ismét egy legendás örökzöld pezsdíti fel a mesés Balaton-felvidéki nyárestet!
A Paloznaki Jazzpiknik Nagyszínpadának eddigi fellépői sora; július 30-án Level 42 jegyzi a nyitóeseményt. Július 31-én a soul legújabb sztárja, JP Cooper fog zenélni, majd a szombati záróesten, augusztus 1-jén pedig a latinos temperamentumú, fergeteges bulit ígérő Caro Emerald és az MF Robots utánozhatatlan hangjai töltik be a csillagfényes paloznaki éjszakát. A további előadókról a későbbiekben adunk hírt.