Liliom, a mi Koldusoperánk – Molnár Ferenc premier a Vígszínházban

A Liliom színvonala nem hagy kétséget arról, hogy Eszenyi Enikő miért ad sok lehetőséget ifj. Vidnyánszky Attilának a Vígszínház számtalan híres előadást megélt falai között. A fiatal színész-rendező a Hamlet és a Diktátor főszerepei, a Háború és béke Napóleonja, a két – Pesti Színházas – rendezése után a Víg nagyszínpadára is felvihette egyedi stílusát.

A Liliom az egyik legmélyebb, legtöbb szellemi és lelki réteget felvonultató műve Molnár Ferencnek. Egyszerre materiális és spirituális, tragikus és ironikus, korhű és időtlen, illetve mindezek mellett még szórakoztató és felkavaró is. Ezért különösen izgalmas az, hogy egy rendező hogyan nyúl a Liliomhoz.

Volt bennem egy olyan érzet, hogy a Liliom nagyon közel áll Brecht Koldusoperájához. Vagy fordítva, mivel Molnár Ferenc műve – közel húsz évvel – megelőzte a német író Koldusoperáját. A Liliom alsó néprétegeket képviselő szereplői – ha nem is koldusok –, lényegesen közelebb vannak a szegénységhez, mint a jóléthez. A napi megélhetésükért küzdenek. Abban a világban pedig könnyen jön a bűn kísértése. Ifj. Vidnyánszky Attila megközelítését látva ezt a brechti hasonlóságot újra éreztem.

A „kisvidnyánszkys” összművészeti elemek – a mozgások, a technika használata, a zene, a látványvilág – jól támogatják meg az előadás vizuális és szellemi élvezetét. Ifj. Vidnyánszky Attila karikatúraszerűen rajzolja fel szereplőit a színpadra. Hatásos jelmezekkel és gesztusokkal figurázza ki az alapvetően szánni való figurákat, de mindeközben a lelkükbe lát és láttat. Megérti és szereti őket.

Hajduk Károly a címszerepben megmutatja nekünk azt, hogy az önbizalom hiányos, álmodozó, de tenni nem merő ember hogyan kompenzál, teszi tönkre saját magát és a környezetét. A fehér liliom virága a tisztaság és az ártatlanság szimbóluma. Ez látja meg Julikában, mert a lelke mélyén ez az érték vonzza, de nem elég erős a kísértésekkel szemben. Liliom vívódásait Hajduk Károly árnyaltan és hitelesen viszi a színpadra,

Eszenyi Enikő a magányos, szeretetéhes, hatalmaskodni próbáló Muskátné szerepét úgy formálja meg szerintem, ahogy Molnár Ferenc is instruálta volna. Az első pillanattól kezdve sokkal inkább sajnáljuk Muskátnét, mint megvetjük és kinevetjük.

Szilágy Csenge Julika szerepében megmutatja nekünk, hogy milyen is az a sokat emlegetett feltétel nélküli szeretet. A darabban látszólag ő a legegyszerűbb személyiség, pedig Julika az, aki mindenki fölé nő. Nincsenek túlzó gesztusai, nincsenek elvárásai, tényleg „csak” szeret. Nem csak beszél róla. Amikor Szilágyi Csenge – megilletődve – egyedül állt az előadásvégi vastaps és dicsérő huhogás közepette a színpad közepén, arra gondoltam, hogy nagyon megérdemli a sikert.

Orosz Ákos, mint Ficsur, olyan egyedi figurát hoz, hogy nehéz nem őt figyelni még akkor is, amikor háttérben van a színpadon.

Waskovics Andrea tökéletesen jeleníti meg szerepének azt az átlátszó tulajdonságát, hogy Marika egyszerűsége mögött nagyon is ott van az érdek és az anyagiasság. A naivát csak megjátssza, alapvetően nagyon számító.

Hugó a másik olyan szerep, aki által Molnár Ferenc művében az igazi szeretet képviselőjét mutatja be. Zoltán Áron természetességével, jó értelemben vett lazaságával, hatásos, de ízléses eszközeivel kiemeli az esetlen figurát, Hugót az őt körülvevő posványból. Biztos jön majd az a főszerep Áronnak…

A Liliom misztikus utolsó előtti fejezetét talán a legnehezebb színpadra vinni. Nagyon kényes, hogy a mennyországban játszódó jelenetekkel mit kezd a rendező. Szerintem eltalálta az arányt ifj. Vidnyánszky Attila. Pont annyira spirituális, mint amennyire materiális, pont annyira humoros, mint amennyire tragikus a fejezet megrendezése.

Ifj. Vidnyánszky Attila Molnár Ferenc Liliom című színdarabja által szembesíti a nézőt egy szánni való, kilátástalannak tűnő világgal, de nem hagy minket remény nélkül. A vége jelenettel „elárulja” nekünk azt – én viszont nem árulom el, milyen módon -, hogy hisz a jobb jövő lehetőségében.