Lucifer 2. évad – Ráadás előtt (promoval)

A hosszúkásra nyúlt téli szünet után az év elejére célegyenesbe érkezett a Lucifer (Lucifer, 2015-) második évada, mellyel azonban nagy meglepetésre nem ért véget a széria aktuális szezonja. A FOX, minden bizonnyal az eddigi sikereket meglovagolva, 22 részesre bővítette az aktuális évadot, így már csak alig egy hét és folytatódnak a karizmatikus bukott angyal történetei. Ezt mindenképp pozitívumként írhatjuk a stúdió számlájára, valamint ki is köszörülték azt a csorbát, amit a sorozat 13. részes cliffhangerével elkövettek. Az eddigi epizódok a tartalmukat tekintve, elég csapongóra sikerültek. Távolról sem lehet negatívumként beszélni róla, de tagadhatatlan, hogy elég hullámzóak kedvenc Ördögünk kalandjai.

Az első évad vége inkább mókásra, mint érdekfeszítőre sikerült; bármennyire is igyekeztek az alkotók egy komoly, misztikus hangvételt adni neki. Ugyan nem rágtuk le a körmünket, de azért tagadhatatlan, hogy izgatta a fantáziánkat ki és milyen lehet Lucifer Pokolból szalajtott édesanyja (Tricia Helfer). Az első széria azzal ért véget, hogy Isten Lucifernek ad még egy esélyt. Visszahozza a halálból, de ködösen azt a feltételt szabja, hogy a Pokolból megszökött aráját toloncolja vissza a legmélyebb bugyrokba. Látszólag egy félelmetes, nagy hatalommal bíró személyre gondolhattunk, akitől Lucifer testvérével együtt frászt kap, mégis az egyik leggyengébb karaktert kreálták belőle. Ettől eltekintve a többi szereplő továbbra is rendben van.

Tom Ellis [Doktor Rush (Rush, 2014)] továbbra is ellenállhatatlan brit akcentusával, ha lehetséges még inkább sziporkázik. Nem is véletlen, hogy bekerült a Jaws 2016-os döntőjébe, mégpedig olyan színészekkel karöltve, mint Anthony Hopkins (Westworld, 2016-) vagy Kevin Spacey [Kártyavár (House of Cards, 2013-)].

Talán kissé ambivalensen hangzik, de a folytatásban amellett, hogy köré építik a sorozatot, az eddig háttérbe szorult karakterek szerepe egyre nagyobb súllyal esik latba. Lucifer angyali testvére, Amenadiel (D.B. Woodside) egyértelműen a főszereplők közé lépett elő, ahogy Linda Martin (Rachael Harris) pszichológusnő sem csak „színesítésként” tűnik fel Lucifer mellett. A széria második évadának talán legfeszesebb és legütősebb jelenete is kettejükhöz fűződik, amelyet ahányszor nézünk meg, mindig leesik az állunk. A továbbra is nagyon dögös Mazikeenben (Lesley-Ann Brandt) hiába van nagy potenciál, ezúttal sem aknázták ki teljesen. Ugyanakkor végre kilép Lucifer árnyékából és egyre inkább a saját útját járja. Decker kislányával (Scarlett Estevez) való közös jeleneteik különösen ütősre sikerültek. Megjegyzendő, hogy utóbbi játéka méltán avanzsálja a kortárs gyermekszínészek elitjébe.

Nem mehetünk el persze a Chloe Deckert alakító Lauren German [Motel 2. (Hostel: Part II., 2007)] mellett sem, hisz nélküle gyakorlatilag a sorozat sem létezne. Hiába az egyik legkevésbé brillírozó karakterről beszélünk, a kémia még mindig nagyon jól működik a két főszereplő között. Mindez azzal együtt is helytálló, hogy bimbózó románca Luciferrel kissé aláássa az egész széria esszenciáját A premierévadnak az egyik legnagyobb pozitívuma pontosan az volt, hogy hiába álltak nagyon közel egymáshoz, minden romantikus szálat nélkülözött a kapcsolatuk. Persze ki lehet magyarázni a dolgot. A féltékenység, válaszút ürügyként szolgálhat és az átívelő szálnak is fontos részét képezi, de abszolút idegen attól, amiért a Lucifert megszerettük.

A sztoriról nehéz nagyvonalakban és spoilerek nélkül beszélni. A sorozat továbbra is ügyesen vitorlázik a misztikum, a humor, a krimi és az érzelem zátonyai között. Talán utóbbi borítja fel kissé a kényes egyensúlyt, de ez még a bőven belefér kategóriába tartozik. Lucifer anyjának feltűnése nemcsak komoly erkölcsi dilemmákat vet fel, hanem helyenként igen szórakoztató helyzeteket eredményez. Itt talán elfért volna egy kicsit több misztikum, hiszen Isten egykori hitveséről beszélünk, akit még a Pokolban is hét lakat alatt tartottak. Ennek ellenére ez a szál is remekül működik, az csak hab lenne a tortán, ha nem egy emberbőrbe zárt családos ügyvédnőként intrikálna folyton-folyvást.

A premierre jellemző „egy rész, egy bűnügy” epizodikusabb stílust is elhagyták. Jobban fűzik a szálakat, azzal együtt, hogy ez a szegmens előzetesen aggodalomra adhatott okot. Tom Kapinos [Kaliforgia (Californication, 2007-2014)] és kompániája szerencsére kifejezetten figyelt erre az aspektusra, a több szálon futó cselekmény nagyon jól megfér egymás mellett és kellő mértékben keresztezi egymást. Ezekbe nagyon jól helyezték el Lucifert, aki még sokoldalúbb karakterré vált. Eddig inkább egy könnyelmű, nárcisztikus, kissé arrogáns, de mindenekelőtt szerethető formában szórakoztatott minket. A második évadra egy teljesen új oldaláról ismerhetjük meg. Az alapvető emberi érzések, mint a fájdalom, bűntudat olyan fennkölten tör elő belőle, mely igazán egy természetfeletti lényre vall.

Ez az érzelmi többlet, azonban az egész évadra jellemző, hol barátság, hol anyai, családi szeretet vagy éppen rivalizálás formájában. Ezek azonban nem direkten törnek felszínre, a jellegzetességét teljes mértékben megtartja; nem kell félni, hogy a Lucifer drámai sorozatba csap át. Megmaradnak azok az elemek, amik műfajtól függetlenül ilyen egyedi és kiváló sorozattá tették. Mindemellett már egyre több kikacsintást is felfedezhetünk az eredeti matéria irányába, így akik a képregényt is követték, vagy éppen a sorozat buzdította őket erre, külön csemegében részesülhetnek.

A már fentebb említett romantikus töltet felszínre törésével alapjában véve nincs baj, elkerülhetetlen volt ennek a szálnak a feltűnése. A kérdés csupán a „mikor” volt. Egyszer-egyszer már az évad közepén is felbukkant, de valamiképp mindig sikerült elodázni a kiteljesedését. Az időzítés ugyanakkor nem sikerült a legszerencsésebbre. Félni azonban nem kell, nem egy brazil szappanoperára hajazó nyálcsorgatásként tálalják az alkotók, hovatovább ennek a bimbózó állapotnak is csak sejteni lehet a végkifejletét.

Amire érdemes külön kitérni az a sorozat zenéje, amit nagyon eltaláltak az alkotók. A zenei paletta színessége kiemelkedő, minden helyzethez tökéletes dalokat, dallamokat választottak. Emellett Tom Ellis muzikalitását is tökéletesen kiaknázták. Már az első évadban is kaptunk belőle ízelítőt, de a másodikra ez csak fokozódik. A Metallica Unforgiven-jének zongorajátékától vagy epizódzárásként Bob Dylan, All along the watchtower-jétől lúdbőrözik a néző.

https://www.youtube.com/watch?v=VWcaoiR9vh0

Mindent összevetve a Lucifer második évada nem hibátlan, de nívója cseppet sem esett vissza a premierhez képest. Inkább úgy jellemezhetnénk, hogy fejlődött, érettebb lett. Igaz ez még akkor is, ha olykor elkalandozik a helyes iránytól és kissé rapszodikussá válik. A karakterek ugyanakkor nagyobb szabadsággal többségükben emelték az egész széria színvonalát. Az évad cliffhangere bármilyen egysíkúra is sikerült, nem kell aggódnunk, hiszen már nem is kell sokat várni, május elsején érkezik a kilenc részes „plusz etap”, ami látatlanban is ütős folytatásnak ígérkezik.

Hogy még ennél is örömtelibb hírrel szolgálhassunk a rajongóknak, a FOX még az idei évre berendelte a Lucifer harmadik évadát. Bennfentes információk ugyan nem szivárogtak ki, de abban biztosak lehetünk, hogy jó néhány meglepetésben lesz részünk.

Értékelés: 88/100

IMDb: 8,3

Mafab: 81

Képek forrása: IMDb