Warez 
Kellemes zenei improvizáció fogadta május 28-án a győri Rómer Flóris Múzeumba látogatókat. Ekkor nyílt meg ugyanis Lukácsi Ákos Három Történet című kiállítása, mely nevet a művész három blokkba osztott alkotásairól kapta. A tárlat június 19-ig várja a közönséget, hétfő kivételével minden nap. Lukácsi Ákos fotóművész képei immáron harmadjára várja az érdeklődőket, melyekről egy rövid film is megtekinthető a cikk alján.
A megnyitón Lukácsi Ákos képei mellé Kiss Krisztián, Csoóri Sándor és Szabó Csorbán Gergő adták a hangulatzenét. Az első képcsoport a Caldera nevet viseli, melynek darabjai a művész izlandi utazásakor készültek. Monumentális tájképekről van szó, melyek érdekessége Lukácsi Ákos látásmódjában rejlik. Úgy örökítette meg a tájak mozdulatlanságát, hogy a sötét és világos foltok – ahogy a kőzetek egymás árnyékába borulnak – sajátos dinamikát, nyugtalanságot árasztanak. Olyan érzet, mintha örökké tágulna a földet és eget elválasztó horizont, mintha a hegygerincek és buckák percenként kiemelkednének és elsüllyednének, s csak a puszta véletlen műve, hogy épp ilyen formákat öltve kapták lencsevégre azokat. Fontos szerepet kap a fókusz az alkotásokon, mely – keretes szerkezet híján, ami jellemző Lukácsi Ákos képeire – lehatárolják figyelmünket.
Szintén jellemzője a kiállításnak a túlexponáltság, melynek igazi ereje a következő terem falain mutatkozott meg. A második blokk a Ligetek nevet kapta, ahol a természet és a benne élő ember a központi téma. A történések mindig csak másodlagos, vagy harmadlagos jelentőséggel bírnak. A látogató, bár nem látja tisztán, mégis tudja, hogy mit néz és ez adja a képek érdekességét. Elmosódott, színes foltok egy hatalmas fehér vászon közepén. Nem más, mint a valóság absztrakciója, melynek alapja a bemozdulás és a már említett túlexponálás. A természet, akár egy eszmény jelenik meg és az ember is úgy kapcsolódik hozzá, akár egy idea, mintha soha nem is került volna távolabb attól. Úgy mutatja be a kor emberét, mintha az még nem lépett volna túl a természeti állapoton.
A harmadik terem a Külterület címet kapta. Itt az ember csak szemlélőként találkozik a természettel, magukon a képeken nem jelenik meg. Az elsuhanó fák impressziója az állandónak tűnő tájat egész absztrakciójával oly valóssá teszi, mintha magam pillantanék ki egy elsuhanó vonat ablakán; mintha nem is képet nézne az ember, hanem megélné a természettel való találkozást. Mindezt úgy, hogy utómunkálatokra nem került sor. Lukácsi Ákos kiállítása rólunk szól, nekünk szól és benne önmagát szólaltatja meg. Egy olyan rövidke utazás ez, ami mindenki számára tanulságos lehet.
