Anon Anon 
Májusban is megjelent néhény album, amit kár lenne kihagyni! Összeszedtünk néhány lemezt az elmúlt hónapban megjelentek közül, amik mindenképpen megérnek egy hallgatást. Íme a májusi lemezmustra!
Mumford and Sons: Wilder Mind
A május elsején megjelent új, régóta várt Mumford lemez számomra cseppet csalódás volt, de ugyanakkor nem mondanám rossznak a lemezt, csak éppen nem az, amit eddig megszokhattunk a srácoktól. Személy szerint szeretem azokat a zenekarokat, akik minden lemezen máshogy hangzanak, de ugyanakkor megmarad az a tipikus valami, ami miatt annak idején megszeretem őket. Na Mumfordék pont azt a tipikus valamit dobták el az új lemeznél, és valami popposabbal álltak elő.
Ennek kösznhetően először nem tetszett a Wilder Mind, de aztán meghallgattam még egyszer, néhány számot többször is, és rájöttem, hogy nincs ezzel az albummal semmi baj, a dalok könnyen az ember fejébe másznak és onnantól kezdve apokig dúdolja őket az áldozat. Az új számok amúgy tipikus fesztiválzenék, inkább Imagine Dragons számoknak titulálnám őket, ha Mumfordnak nem lenne ilyen könnyen felismerhető hangja. A Believe kifejezetten fesztiválhimnusz gyanús. Aki a megszokott folkos hangzást várja, az csalódni fog, de amondó vagyok, hogy adjon egynél több esélyt az albumnak, mert jó, csak nem erre szmít egy Mumford rajongó. A címadó Wilder Mind mellett a The Wolf-ot emelném ki, és a már említett Believe-et, amik rögtön a szívem csücskévé válltak.
Brandon Flowers: The Desired Effect
Brandon Flovers biztos nagyon sok hetvenes-nyolcvanas évekből származó diszkózenét hallgatott az utóbbi időkben, de ez egyáltalán nem tett rosszat az új albumának. Nem egy The Killers album, ezt előre le kell szögeznem. Egy görköris diszkóba tudom leginkább elképzelni ezt a lemezt, de ez senki ne tévesszen meg, merta szó lehetó legpozitívabb értelmében, és nem minden számra igaz ez a kijelentés sem. Első hallgatásra megtetszett az album, és a dalok nagy része valamilyen izomrángásra kényszerít, ami alapvetően a zene fő célja. Azért a Killers rajongók se essenek kétségbe, mert van néhány szám a lemezen, amin kifejezetten visszacseng a banda stílusa, ilyen a Between Me and You, ugyanakkor a nyolcvanak évek, száguldunk az autópályán egy nevetségesen nagy vállú dzsekiben, pajesszal hangzás is megtalálható ebben a számban is. Egyértelműen a Diggin’ Up The Heart a kedvencem, ami pedig a hatvanas évekbe repít vissza egészen a refrénig, ahol visszajön a dizsi fíling, és valamiért a Ringat a víz jut róla eszembe, de ezt csak azután értheti meg bárki, hogy meghallgatta a számot. Tipikusan az az album, amit vagy imádsz, vagy egy perc múlva kikapcsolod, és soha többé nem akarsz róla hallani semmit.
