Megelevenednek a boszorkányperek Szegeden
Erunder 
Szürreális élmények felé sodort egy novellapályázat. A Szegedi Nemzeti Színház és a Faktor Terminál Szegedszombat közös programján egyfajta interaktív kísérleti improvizációs színház részévé válhattam.
Az egész egy novellapályázattal kezdődött. Miközben napi teendőimet intéztem, a rádióban figyeltem fel egy hírre, ami a Szegedi Nemzeti Színház és a Faktor Terminál Szegedszombat közös novellapályázatáról szólt. A téma a boszorkányüldözés volt, nekem mit ad Isten, pont volt egy jó történetem. A pályázat leadási határidejének délutánjára egy programot is meghirdettek és mivel már írtam egy sztorit, gondoltam ezen is részt veszek.
Nem kell betojni! Nyugi van!
Amennyiben őszinte akarok lenni, elmondhatom, hogy az elején elég kellemetlenül éreztem magam. Játékos módon egymás neveit kellett megtanulnunk, amire totál ráparáztam.
„Mi van ha elrontom? Banyek, még mindig nem tudom a neveiket! Uramisten, itt aktívan mozogni kell és hülyét csinálni magamból vadidegenek előtt!”
Egy ponton azon agyaltam, hogyan tudnék észrevétlenül lelépni. Szerencsére nem tettem meg. Kitartottam és jól döntöttem, mert ezek után olyan élményben volt részem, ami egyszerre volt szórakoztató, szürreális, gondolatébresztő és energiát adó.
Gyors névtanulás után, amit Kállai Ákos, a Szegedi Nemzeti Színház színházpedagógusa vezetett jöttek a játékok, amiknél már Schermann Márta, rendező vette át az irányítást. Ezen játékoknál párba állítva felváltva számoltunk háromig, majd a számokat különböző címszavakra cseréltük.
„Lángol! Ármány! Különc!”
Mindegyik címszóhoz egy-egy gesztust rendeltünk, majd Schermann a párok akciójához rendezői instrukciót adott. Így alakult ki pár röpke perc alatt egy rakat művészeti performansz, amik közül a legmegkapóbb egy női párosé volt. A címszavakat sorolva hol kezeikkel kapálózva, arcuk elé téve, hátuk mögé csavarva egymás mellett, ütemesen sétáltak a semmibe. Ijesztő, megigéző, és bámulatos volt. Mások egész estés színdarabokat építenek fel ennyiből, mi pedig fél óra alatt Márta irányítása mellett összehoztuk.
Megelevenedő történetek
A java mégis még csak ez után jött. A falakra függesztett fotók, festmények alá az általuk gerjesztett érzéseinket, gondolatainkat írhattuk le. Majd ezen gondolatok mentén három csoportra bontva saját történeteinket oszthattuk meg, a sajtóban megjelent cikkeket szemléztünk le, illetve irodalmi, művészeti alkotásokat gyűjtöttünk össze.
Hogy mi végett? Azért, hogy végül ezek alapján megalkossuk a saját, egyedi színművészeti performanszunkat. Született is egy élő kép, amiben feláldoznak a tömeg előtt egy nőt. Megalkottunk egy rövid előadást, ami egy megtörtént esetet dolgozott fel, valamint mozgásszínházi művet is összedobtunk ami társadalom és politikai kritikával rendelkezett.
De miért készült el ez az egész?
Schermann Márta elmondása szerint egy olyan történethez nyúltak, amiről eredetileg azt gondolták, már millióan feldolgozták. Meglepődve tapasztalták, hogy az 1720-as szegedi nagy boszorkányperből még nem született színházi alkotás. Így ő maga, Gimesi Dóra, szegedi származású írónő, illetve Kállai Ákos, színházpedagógus összefogtak és létrehozták nagyszabású projektjüket. Csapatuk a kezdetek után kiegészült Sziládi Hajna, Medveczky Balázs, Molnár Erika és Tánczos Adrienn színművészekkel.
Terveik szerint a beérkezett novellákat egybefüggő történetté szövik össze, amelyből később hangjátékot, filmet és színdarabot is készítenek. A projekt különlegessége így tehát az, hogy a születendő alkotások a szegedi és Szeged környéki lakosok közösségének segítségével jönnek létre.
A program szervezőinek legutóbbi információi szerint következő eseményüket januárban rendezik meg.
