Blackphoenix 
Múlt hónapban Philip Pullman Az Úr Sötét Anyagai trilógiájának első részét és annak filmváltozatát hasonlítottuk össze. Mindazok alapján, amiket az Északi fény (könyv) és az Az arany iránytű (film) kapcsán megfigyeltünk, cseppet sem csodálkozunk rajta, hogy A titokzatos kést (The Subtle Knife) már nem filmesítették meg. Így a második részről, amely eredeti nyelven 1997-ben, magyarul pedig először 2002-ben, Borbás Mária fordításában és a Magyar Könyvklub kiadó gondozásában jelent meg, „csupán” egy szimpla könyvkritikával tudunk szolgálni. Miután a filmváltozat kiesett a pixisből, az egyetlen kérdés, hogy A titokzatos kés méltó folytatása-e az Északi fénynek?
A történet kezdete máris megragadja a figyelmet, ugyanis néhány fejezet erejéig szem elől tévesztjük az előző kötet főhősét, Lyrát. Megismerkedünk a tizenkét éves Willel, aki a „mi világunkból” lép át Cittagàzze városába egy átjárón keresztül. A két gyermek útja itt keresztezi egymást, és hamar nyilvánvalóvá válik, hogy ketten nagyon jó csapatot alkotnak. Will igazán érdekes karakter, és a színre lépése nagyon jótékony hatással van a történetre. A koraérett fiú, ─ aki saját világában apja eltűnése után zavarodott édesanyja egyetlen támasza volt ─, több szempontból ellentéte az öntörvényű és hebrencs Lyrának. Will a lány életébe is egyfajta védelmezőként, „idősebb testvérként” lép be, ám emellett a szereposztás mellett mindkét gyermekben ott van a harcos, így egyenrangú társak is.
Will mellett újabb karakterek kapcsolódnak be a történetbe, és a meglévő mellékszereplők sem merülnek feledésbe. Megismerkedünk az okos és melegszívű Mary Malone professzorral és az ellenállhatatlan boszorkánykirálynővel, Ruta Skadival. Sőt, egy rövid időre Will apja, John Parry is feltűnik a színen, aki ─ mint azt nagyon hamar megsejthetjük ─, nem egy fiatalabb nő miatt lépett le, hanem eltűnt egy másik világban. Emellett pedig tovább követhetjük Mrs Coulter, Lord Asriel, Serafina Pekkala és Lee Scoresby sorsának alakulását is. Ez a sok karakter ─ akik mindegyike élő és izgalmas ─, elengedhetetlenné teszi a több szálon futó történetmesélést, amitől a cselekmény még feszesebbé és pörgősebbé válik, mint az első könyv esetében.
Hogy tovább fokozódjanak az izgalmak, a régi és új szereplők mellett egy-két új faj is megjelenik a történetben. A Cittagàzze lakosságának nagy részét elüldöző, fenyegető Fantomok, amelyek kiszipolyoznak a felnőttekből mindent, ami emberi, fontos szerepet kapnak az események alakulásában. Ám az angyalok, akik csak a könyv végén lépnek színre, a trilógia második részében még nem kapnak túlságosan sok lehetőséget a kibontakozásra.
Természetesen előbb-utóbb feltűnik a titokzatos kés is, ami nem véletlenül lett a második kötet címadója. A különös fegyver rendkívüli hatalommal ruházza a fel a következő őrzőt, Willt, ám a birtoklása éppen olyan nagy áldozatot kíván a fiútól, mint Lyrától az aletiométer. A hatalmas terhek cipelése azonban tovább erősíti a két gyermeket összekötő sorsközösségét.
A több szálon és több világban futó cselekmény az Északi fényhez hasonlóan bővelkedik váratlan fordulatokban, különösen a fő csapásvonal; Lyra és Will kalandja. Az események észveszejtő pörgése gondoskodik arról, hogy egyetlen olvasó se legyen képes letenni a könyvet, ugyanakkor a vallással kapcsolatos, egyre sötétedő kép valószínűleg nem nyeri el a mélyen hívő emberek tetszését. Míg az első kötetben csak az Isten földi helytartójaként működő Magisztériumot éri bírálat, a folytatásban Lord Asriel már egyenesen a Mennyországnak üzen hadat, hogy megvédje az emberiség szabad akaratát.
Némelyik olvasónak tehát szüksége lesz egy kis rugalmasságra, ha élvezni szeretné A titokzatos kést. Az azonban biztos, hogy megéri kifejleszteni ezt a tulajdonságot; Philip Pullman ugyanis az Északi fényben fantáziaarzenáljának csupán töredékét használta fel, így a második kötet legalább olyan színvonalasra sikerült, mint az első. Ráadásul a befejezés is hasonlóan nyitott, így garantáltan felébreszti a kíváncsiságot a befejező kötet iránt.
