Erunder 
Az alapító alaposan gyomorba vág minket, mert a várttal ellentétben ez nem egy imázsfilm. Lesznek spoilerek, de nem kell tőlük paráznotok, a film még így is ugyanolyan élvezhető, mert életrajzi film lévén nem a csavarokban van az erőssége.
A koncepcióból, miszerint filmet forgattak a McDonald’s eredetéről, azt gondolhatnánk, hogy egy olyan történetet kapunk, ami egyfajta ajnározó stílusban azt tolja az arcunkba, hogy mennyi meló és áldozat áll a milliárdos cég mögött. Ezzel szemben tök őszintén elénk tárják a valóságot; ami bizony sosem olyan szép, mint a képzelet.
Abban egyértelműen élenjáró a McDonald’s, hogy ők az első olyan gyorsétteremlánc, aminek a történetét filmre vitték, de láttunk már jópár filmet a témában, például a Facebook megalkotásáról, és a hasonlóság rendkívül szembeötlő. Ám ez mégsem úgy esik le a nézőnek, mint holmi koppincsolás. Hogy miért? Mert egyszerűen ilyen a világunk. Bizonyos emberek nem abban tehetségesek, hogy forradalmi ötlettel álljanak elő; nem abban jók, hogy megvalósítják az álmaikat, vagy nem azzal tűnnek ki a tömegből, hogy jóval az átlag feletti intelligenciával, vagy műveltséggel rendelkeznek. Ők azok az emberek, akik ahhoz értenek, hogyan kell más ötletét elvenni, és a sajátjukként feltüntetni, majd jól meggazdagodni belőle. Nem túl szép, vagy megnyerő jellem az ilyen, de mint mondtam sajnos a világ már csak ilyen.
Maga a film is egyébként ezzel a gondolattal indít, majd a produkcióba egy kis művészi eszközt csempészve, keretes szerkezetet ad neki azzal, hogy így is zárja le. A sztori röviden annyi, hogy Ray Kroc, a nem túl sikeres turmixgépeket áruló, utazóügynök rengeteg béna kajálda után talál egy olyat, ahol gyors kiszolgálás mellett egy jót burkolhat is. Megtetszik neki, majd módszeresen szépen a magáévá is teszi azt. Mert ő egy ilyen ember. Nagydumás csávó, aki egy dologhoz ért: lyukat beszél a hasadba és elnyeri a bizalmad. A McDonald fivéreket így sikerült megnyernie magának. Igaz idővel már ők is rájöttek, hogy milyen ember Ray, de akkor már késő volt. Ő ugyanis jól átgondolta és megtervezte az átvételt. Végül nem pusztán az ötletet és az éttermet veszi el tőlük, hanem még a nevüket is, mert az is megtetszett neki.
A néző egy igen átfogó képet kap a főszereplőről, aki ahogy halad előre a történet, egyre kevésbé lesz szimpatikus figura, mégsem tudjuk őt teljesen gyűlölni, bármennyire is szeretnénk. Hiszen pontosan ennek az átfogó képnek köszönhetjük, hogy betekintést nyerhetünk egészen a tudata mélyére. Megismerjük a motivációit, hogy egy igazi nyughatatlan ember ő, aki a semmittevőket szívből rühelli, a házasságában pedig boldogtalan, mert úgy érzi, nem a lelki társa mellett tölti házas éveit. Pozitívumai viszont nem fedik el azon tetteit, amiktől legszívesebben bojkottálnánk életünk hátralévő részében az étteremláncot.
Itt emelném ki a színészek játékát. Nem pusztán Keaton, hanem gyakorlatilag az összes színész őszintén a sajátjáévá tette a szerepét. Keaton ehhez egyébként nem kis segítséget kapott a készítőktől. Rengeteg felvételt, olyat is ami egyébként az interneten sehol sem fellelhető, nézettek meg vele Ray Krocról, amikből tökéletesen elsajátíthatta az általa alakított férfi apró gesztusait, beszédstílusát, és alapvető viselkedési formáját.
Egyetlen hiánya a filmnek talán az, hogy végig csak a főszereplőre koncentrál, így rajta kívül az összes többi karakter egysíkú marad. Így az előző állításom, miszerint a színészek brillíroztak, enyhén árnyalódik, mert ennek tudtában a főszereplőn kívül a többieknek nem volt túl nehéz feladatuk. Eme hiányosságát Az alapító viszont bőven pótolja hangulatában és, a történet második felében megtalálható pörgésben. A boldog és szinte felhőtlen ’50-es évek Amerikáját tökéletesen prezentálják nekünk.
Ahogyan írtam a film tényleg csak a második felére kap lendületet. Ezt nem súlyos hibának tüntetném fel, hanem inkább egyfajta elnézhető baklövésnek. Elnézhető, mert ahhoz, hogy a film eseményének vonulata megkapja a kellő ívet, ez a fajta lassúság úgymond szükséges volt az elején. Továbbá attól is elnézhető még ez, mert az eredeti alapítók történetét az első fél órában ismerhetjük meg, és már azzal képes a képernyő elé szögezni minket a produkció.
Értékelés: 75/100 Mert a többi szereplő is kaphatott volna némi figyelmet, valamint a történetmesélés dinamikája – ami a film második részében rendben is – lehetett volna végig egyenletesebb; és talán úgy is egy értelmes váza lett volna az egésznek.
IMDb: 7.2/10
Mafab: 77
