Mérgező szülő – Soha nem szerettelek a Spirit Színházban

A Spirit Színházban Soha nem szerettelek címen Léner András rendezésben látható az Francois-Marie Banier önéletrajzi ihletésű kétszemélyes darabja.

Susan Forward pszichológus már több évtizede megírta a Mérgező szülők című könyvét, mely olyan kényes témát merészelt feszegetni, amely sok-sok ember életét zsigerileg érinti. Napjainkban már nem is igazán provokatív, ha a szülői negatív viselkedésnek a gyerekre, annak jellemére, sorsára való hatását mutatja be egy irodalmi mű.

A Spirit Színház ajánlója Francois-Marie Banier íróról:

„Az író 1947-ben született Párizsban, festő- és szobrász, tizenöt éves korától Salvador Dalít atyai barátjának tudhatta. Öt regényt és három színdarabot jelentetett meg. Banier neves író, fotó-és festőművész, képei bejárták a fél világot, portrét készített többek között Silvana Manganóról, Beckettről, Capote-ről, Mastroinnairól, Isabelle Adjaniról.”

Francois-Marie Banier képzőművészt, drámaírót, novellistát, színészt, fotóművészt saját sorsa inspirálta – valószínűleg terápiás jelleggel – a dráma megírása. A Soha nem szerettelek című darab kendőzetlenül mutatja be a szerző és az anyja közötti viszonyt.

A központban az a végletesen egoista anya áll, aki egyszerre hordoz nárcisztikus és pszichopata vonásokat. Mondhatnánk, hogy még nem az orvosi eset szintjén, miközben mégis, mert az egész környezetét mérgezte egész életében úgy, hogy – spoilerezés nélkül igyekszem írni – élet-halál urának is tekintette magát. Az anya a tipikus „én csak a legjobbat akarom Neked és hálátlan vagy, ha nem engedsz nekem” játszmát folytatja a már felnőtt fiával, aki igyekszik a fojtogató szorításból menekülni. A fiú már felismerte anyjában a mérgező szülőt, de nagyon nehezen tudja elvágni az érzelmi zsarolással megerősített köteléket.

Ezt a negatív anya-fiú viszonyt bátran, őszintén mutatja be a darab. Léner András rendező tökéletesen használja ki a Spirit Színház kamaratermének intim méretét, a színészek karnyújtásnyira mutatják be a két ember küzdelmes kapcsolatát. A rendező minimális tárgyi eszközt használ, de azoknak – egy kabát, egy szék, egy vállfa – megvan a fontos szerepük. Léner András jó színészvezetéssel, a két ember szóbeli és fizikai kapcsolatát ízlésesen „beállítva” kelt pont pont annyi hatást, amennyi a jelentek átéléséhez szükséges. Nagyváradi Erzsébet és Karácsony Gergely hitelesen, természetesen teszik elénk a két karakteres figurát. Az összhang tökéletes közöttük, megteszik azt, amire a tehetséges színész képes, „elhisszük” nekik a viszonyrendszerüket, és azt, hogy ők egy anya és egy fiú.

Nagy valószínűséggel előadásról előadásra lesz, lesznek olyan nézők, akik a bemutatott emberi viszony valamelyik oldaláról érintettek a témában és akár kínosan feszengeni fognak. A színháznak ez is a missziója…

Értékelés: 9/10