Eszter 
D4D_5556.NEF
Tulajdonképpen teljesen felesleges kertelni: van egy jó és egy rossz hírem. A hagyományokhoz cseppet sem híven a jóval kezdem, ami úgy hangzik, hogy újabb akciófilmmel gyarapodott a műfaj izgalmakkal teli tárháza, ráadásul olyannal, melynek a főszereplője Jason Statham. A rossz pedig az, hogy – az amúgy remek – A hullámot (Die Welle, 2008) jegyző Dennis Gansel A mestergyilkos – Feltámadás (Mechanic: Resurrection, 2016) című filmje minden, csak nem izgalmas. Persze Jason Statham azért menti a menthetőt. Na jó, nem. (Mondjuk, ez attól is függ, hogyan képzeljük el a mentést vagy a menthetőt.)
Azt azért rögtön megjegyezném, hogy nem szabad elítélni a filmet, hiszen – akárcsak a főszereplő mestergyilkos – így vagy úgy, de teljesíti a küldetését: többé-kevésbé akciódús, telis-tele van puskaropogással és látványos közelharccal, s még egy szerelmi szál is kirajzolódik benne. A történethez nem árt tudni, hogy Dennis Gansel filmje a 2011-es A mestergyilkos (The Mechanic, 2011) folytatása, mely a profi bérgyilkos, Arthur Bishop halálával ért véget. Természetesen mindenki tisztában van vele, hogy senki/semmi sem képes végezni a Jason Statham által alakított karakterrel, így a 2016-os A mestergyilkos – Feltámadás nyitánya és cselekménye egyáltalán nem meglepő. Bishop él és virul, ám a rosszfiúk ismét megtalálják, és arra kényszerítik – méghozzá újdonsült barátnője elrablásával –, hogy három, balesetnek álcázott gyilkosságot hajtson végre, hiszen egyedül ő képes erre a feladatra.
A megrendelő nem más, mint Bishop gyermekkori barátja, aki bosszút akar állni a régi sérelmek miatt, ugyanakkor olyan befolyásos és rendkívül aljas emberek kiiktatását kéri, akiktől még a nézőnek sem esik nehezére megválni. A főszereplő gond nélkül belekezd a három kontinens bejárását megkívánó küldetés végrehajtásába, s teszi ezt (részben) azért, hogy megmentsen egy nőt, akit csak néhány napja ismer. A cselekményvezetés tehát finoman szólva is abszurd, hiszen hiába ismerjük a mestergyilkos motivációit, igazából nem érezzük a súlyukat, ugyanis az épphogy kialakult kapcsolat messze nem tűnik lángoló szerelemnek, a kölcsönös bosszú pedig nem követelné meg az újabb bérgyilkosságokat.
Dennis Gansel filmjének forgatókönyve – melyről akaratlanul is a Válogatott gyilkosok (Killer Elite, 2011) ugrik be – nincs túlbonyolítva, s roppant kiszámítható, ennek ellenére vannak erényei is A mestergyilkos új részének – és itt most nem Jessica Alba színészi játékára gondolok. … Nos, ez elég rosszul hangzik, de most percekig gondolkoztam a fent említett erényeken, lényeg a lényeg, sikerült összeszednem párat. A Jason Statham 49 (!) éveseket meghazudtoló, megbízható teljesítményére és karizmájára építő, akciódús jelenetek könnyedén elfeledtetik a nézővel a film hibáit, akárcsak Thaiföld utazási irodák reklámfilmjeit megidéző képei vagy Tommy Lee Jones igencsak szerethető figurája és alakítása. Dennis Gansel nem alkotott maradandót – ahogy az előző részt rendező Simon West sem –, ám be kell vallani, hogy A mestergyilkos – Feltámadás egy kellemes nyárvégi mozi profin megtervezett gyilkosságokkal, akcióval, Eric Schmidt néhol igazán magával ragadó operatőri munkájával és Jason Statham, illetve Jessica Alba kimunkált testével. A becsempészett humor miatt pedig külön dicséret jár, mert nagy valószínűséggel senki sem fogja elfelejteni a jelenetet, melyben a faarcú bérgyilkos „No shark!” feliratú cápariasztó krémmel bekeni a karját, mielőtt egy óriási szikláról a tengerbe veti magát.
Értékelés: 50/100
IMDb: 6/10
Mafab: 58%
